The Video /Fack/

18

Jack:

Booker házához vezet és oda tessékel be. Csak a nappaliig lök be, aztán a jól ismert széfhez megy. Szinte fel sem tudok állni a földről, úgy lelökött. Egy injekciós tűvel jön vissza. Visszalök a földre és kezemet kifeszíti, így betudja adni. Elrántom a kezem többször is, de végül sikerül neki. Ezután már kezd kimenni az erő a kezemből. Elveszi telefonom és összetöri, majd még el is dobja a szoba másik felébe. Derekamra ül és megragadja pólóm nyakát. Ekkor már megint folynak könnyeim. Szinte nem is érzem az ütéseket, a drog miatt de sokszor megüt. Utána elsötétül minden és mielőtt távozna a sípoláson kívül, hallom ahogy mond valamit.

-Ha rajtam múlik, idebent rohadsz meg, drágám. - hallom a pittyegéseket, ami a biztonsági zár az összes ajtóra és ablakra, majd ő kimegy nekem meg végleg minden elsötétül.

Talán pár óra elteltével kelek fel, de így is alig tudok felállni. A kezemből kihúzom a tűt és miután felköhögtem egy kis vért, odakúszok a telefonomért. Betört, de nagyjából működik. A szüleimet hívom, de nemtudom elmagyarázni nekik hogy hol vagyok, így Finnt hívom, mert ő tudja hogy mizu. Viszonylag hamar ideér, de nem tud bejönni, így oda kell jutnom az ajtóhoz hogy beírjam a kódot, hisz én tudom. Lassan odakúszok és felállok. Beírom a számokat, de nem jó így megint megpróbálom. És megint és megint. Felhívom Finnt hogy mivan, mire ő is kezd kiborulni.

-Hogy vagy? Mit csináljak? Hívjak rendőrséget, vagy mi legyen?

-Uh-uh.. - megrázom a fejem. - Jól vagyok. Semmi bajom. - szerintem az orromat tuti hogy eltörte, mert még mindig folyamatosan vérzik. Az arcom több részén is van vér, de máshol nem igazán ütött meg. Legalábbis nem érzem. Többször rúgta ki a térdem, vagy rúgott oldalba, így a felállás nehezebb.

Ekkor jut eszembe egy dátum, ami még jó lehet és ezzel sikerül is kinyitni az ajtót.

-Jézusom.. - jön be Finn. Óvatosan magához ölel, ami nagyon jól esik, majd odakísér a konyhába és segít lemosni az arcom. Ahogy ezzel megvagyunk már vinne is ki, de megállítom.

-Fent, Booker szobájában van a gépén az összes kamera memóriája.

-Jack.. Ez komolyan kell? Jaeden így is 5 évet kapott és kiakar nyírni téged.

-Nem fog tudni. Elvégre nem úgy volt hogy kimegyünk a világból kettesben? - mosolygok rá.

-Most erre nincs szükség, oké? - kimegyünk a kocsijához, majd segít beülni és sietve indul a kórház felé.

-Nem akarok a kórházba menni. - végig az arcát nézem, de ő csak idesen harapdálja alsó ajkát és viszonylag gyorsan vezet. - Hallod? Vigyél haza. Kérlek..

-Nem viszlek haza, Jack. Féltelek.

-Akkor hozzád. Nem akarok a kórházba menni. - kezemet az övére teszem, így ő lassan megáll.

-Fél 2 van, Jack. Nem foglak úgy hazavinni hogy nemtudom hogy megéled-e a holnapot, oké? - szemeibe könnyek gyűlnek.

-És ha nem, akkor miért gondolod hogy a kórházban akarok meghalni? Veled akarok lenni az életem legutolsó másodpercéig, nem arra várni hogy az orvosok talán újra tudnak éleszteni. - az én szemeimbe is könnyek gyűlnek.

-Nem teheted ezt velem. Szeretlek és nem mondhatsz ilyeneket nekem. Nem fogsz meghalni, ez csak egy kis seb. De félek hogy csinált más dolgokat, amik..

-Finn.. Haza akarok menni.

-Nem lehet, sajnálom. - megrázza fejét és folytatjuk az utat a kórházig. Közben elkezdem rosszul érezni magam és egy percre lehunyom szemeim, de a kórházban nyitom ki azokat.

Finn:

Órákat várok, mire bemehetek Jackhez, és akkoris először a szülei mennek be, én meg az orvossal beszélgetek.

-Úgy gondoljuk hogy kb 25% esélye van a túlélésre. A teste teljesen kihült és a drog ami be volt adva neki sem tett jót. - csendben hallgatom a sok szart amit elmond, majd bólintok és itthagy. Leülök az egyik közeli székre és arcom kezeimbe temetve kezdenek hullani a könnyeim. Várok amíg kijönnek a szülei, majd én megyek be.

Leülök mellé a székre és szemeit nézem.

-Mi fog történni? - szipog mert nézésemből már nagyjából tudja.

-Bár mondhatnék jót. - nyelek egyet és aprólékosan végignézem arcát.

-Megfogok halni, ugye? - a plafont nézi és nyel egyet.

-Nem biztos, Jack.

-Hány százalék az esélye hogy belehalok?

-Ne csináld ezt velem..

-Finn.

-75. - elmosolyodik és bólint.

-Szerezd meg a felvételeket. Kérlek. - visszanéz szemeimbe, ezúttal kérlelően. Bólintok majd megfogom kezét. Kifújom a levegőt és közelebb ülök.

-Látod, mondtam hogy kevés időnk van. - mosolygok. Ő is elmosolyodik. - Nem gondoltam hogy ennyire kevés mondjuk..

-Szeretlek, Finn.

-Én is téged.

-Maradj itt velem egy ideig, kérlek..

-Rendben. - bólintok és óvatosan simogatom kezét. Ahogy nézem hogy egyre több könnycsepp gurul le arcán, agyamon átfut az összes szép emlékünk. - Emlékszel arra a bulira? Amikor féltél eljönni velem és aztán annyit ittunk hogy szerelmet vallottunk egymásnak, majd.. Majd én összeverekedtem Bookerrel de aztán hazamentünk.

-Igen.. Aztán hozzád mentünk és Skyék odaakartak jönni 'szórakozni'. És elküldted őket hogy velem lehess.

-Kihagytad amikor megcsókoltalak. - mosolygok.

-Életem első és legjobb csókja. Bár az utolsó sem volt rossz. - mosolyog. - Imádtam a reakciódat amikor kiöltöztem. Mint egy kisgyerek, aki épp kapott egy cukorkát. Felcsillantak a szemeid és aranyosan néztél rám hogy most ez komoly, vagy csak álmodsz. - oldalra dönti a fejét és szemeimbe néz. - Köszönöm. - harapja be ajkát, hogy visszatartsa könnyeit.

-Micsodát? - még közelebb ülök.

-Hogy még ilyenkor is vagy nekem és eltudod terelni a figyelmem a rossz dolgokról. - rámmosolyog, majd elengedi kezem hogy letörölja könnyeit. Utána kezét visszarakja enyémre és tovább nézi szemeim. - Még nem akarlak itthagyni, de most elég furán érzem magam.

-Mármint? - szívverése lassul, így a gépet kezdem nézni. Ő is odanéz, majd megszorítja kezem.

-Figyi. Ne szólj egy orvosnak se. Így lesz a legjobb. - mosolyog. - Hiányozni fogsz.

-Biztos hogy ezt akarod?

-Igen.

-Mit fogok csinálni nélküled?

-Megoldod, hidd el. - megintcsak lassul a szívverése majd ezúttal eléggé megszorítja kezem.

-Fáj? - nézek aggódva. Megrázza fejét, majd megint megszólal.

-Azt szeretném ha nélkülem elmennél arra az útra és hozz nekem képeket.

-Rendben. - bólintok és ajkaira nyomok egy puszit. A hátralévő időben szemeit vizsgálom de már nem szólalunk meg.