A nevem Anastasia Brooklyn Romanoff igen az a Romanoff. A nagynénim Natasha Romanoff.
Az anyám autóbalesetben meghalt az apámat még csak utána tudtam meg ki. Ha anyám nem hal meg soha nem találom meg apát sem őt vagyis őket.
„Soha nem gondoltam vol...
Már két órája unalmasan nem beszélünk. Hogy meg törjem a jeget elő vettem a Natasha Bruce kártyát.
-Tényleg mi van Nat és Bruce között?
-Hát nem tudom mi de tuti nem barátság ez annál több az biztos.
-Igazad van. -mondtam egyetértően. -Lehet lesz egy kis Hulk a családba.
-Nem hiszem Natnek nem lehet gyereke.
-Mi!? Mostmár értem miért akart minket annyira.
-Pontosan. Ezért nem adta fel hogy ő lehessen a gyámotok.
-Hány óra még az út?
-Tán ennyire unod a társaságomat?
-Nem csak már úgy unom az utazást.
-Hát akkor mesélj még!
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
-Ha te akarod. 3 éves korom óta balettoztam. Őszintén utáltam. Ne tudd meg a legkegyetlenebb dolog az a balett cipő. Évekig tiszta seb volt a lábam.
-Anyukád nem hiányzik? -ezzel a mondattal szívén ütött.
-Szerinted? Őt senki sem tudja pótolni. Csak tudod nem szeretem ki mutatni az érzéseimet. Meggyengítenek. Szörnyen hiányzik. -itt eltört a mécses.
-Ó nem akartam hogy...
-Semmi baj nem a te hibád. -mondtam majd Steve át karolt és magához húzott.
-Sajnálom. -súgta a fülembe.
Jól esett az „ölelése".
Egyszer csak megláttam a Johnson City táblát ami mellett már annyiszor mentem el. Azon az úton haladtunk amin annyiszor sétáltam végig. Ez a hely az otthonom volt. De mostmár New York a Bosszúállók tornya az otthonom. S előttem volt az a ház ahol éltem az életem.
-Megérkeztünk. -mondta Steve
A ház ajtajában állt Adam. Nem volt valami jó kedvében. Mikor Steve-vel közelebb mentünk csak ennyit mondott.
-Látom Natasha fegyelme ennyit ér már fiúkkal találkozhatsz! -utalt ezzel a mellettem álló Steve-re.
-Hiányoztál! -mondtam csendesen.
-Te is nekem! -majd megöleltük egymást. -Megmutatom a szobákat a cuccaitokat pár dobozba össze raktam.
-Jojo! -kiálltotam hangosan mikor megláttam a kutyámat felém futni. A kb. 60 kg. Kutyát a karjaimba zártam. Hátra borultam a fűbe olyan erővel nekem jött. Steve édesen nevetett ezen. Most vettem észre azt hogy milyen aranyos a nevetése. Egyszer csak az ajtóban állt egy nő egy kis gyerekkel.
