Krampusz felhúzott orral piszkálgatta a barlang falán logó állatbőröket. Minden az apja szagát árasztotta magából, és Krampusz gyomra kavargott a sok emléktől, amit ez a szag felidézett benne. Amikor tegnap az apja otthoni szobájában ült, akkor is ez fonta körbe.
– Szeretném, ha nem derülne ki, hogy te vagy a világ szégyene – morogta az apja.
Krampusz lehajtotta a fejét. Még a füle is a fejére simult, legszívesebben a szarvát is az apja lába elé dobta volna megbánásában.
– Vigyázni fogok.
Az apja elégedetlenül felmordult, mire Krampusz szíve összefacsarodott. Tudta, sosem lesz elég jó az apjának, csinálhat bármit.
Most pedig itt állt, az apja munkahelyi szállásán. Utálta a barlangot, túl sötét volt, koszos, poros és fekete. Ez lenne a normális krampuszok vágya, egy ilyen helyen élni?
A földalatti barlang sem volt jobb, ahol felnőtt, de az itteni ház legalább a ragyogó hóban és napsütésben állt, de az apja mégis képes volt egy ronda, sötét lyuknak berendezni, mintha most is a föld alatt lenne. Krampusz mérgében felprüszkölt.
Mikulás megköszörülte a torkát mögötte, mire Krampusz gyorsan rendezte az arcvonásait, és komolyan fordult Mikulás felé, aki félredöntött fejjel figyelte, még a püspöksüvege is csálén állt a fején.
– Minden megfelelő?
– Persze – morrantotta.
– Remek. Itt a kulcs.
Krampusz végignézte, ahogy Mikulás a palástja alatt kotorászott, majd előhúzott egy vastag fémkulcsot, és felé nyújtotta. Bőrén végigfutott a hideg a gondolatra, hogy megint Mikuláshoz kell érnie. – De mágiával is bezárhatod.
– Nem szeretem a mágiát – mondta Krampusz. – Rakd le kérlek az asztalra.
Mikulás engedelmeskedett, és az ajtó melletti asztalra tette a kulcsot.
YOU ARE READING
Krampusz
RomanceKrampusz egész életében az ijesztgetésre készült, mégis legbelül puha, mint a plüss. Vajon hogy fog ő így gyerekeket zsákba dugni és virgáccsal elnáspángolni? Adventi naptár, amely december elseje és karácsony között íródik. Napi két kis nyúlfarknyi...
