Krampusz

Jó vagy rossz? - MIKULÁS

Mikulás a hat névre bámult, amit Krampusz nyújtott át egy új listán. Megrázta a fejét.

– Lehetetlen. Mindegyikükre emlékszem, ők jók, épp úgy, mint a többiek!

Krampusz felsóhajtott.

– Én csak annyit tudok, hogy az ő esetükben, ha a nevükhöz értem, kellemes forróságot éreztem. És vágyat, hogy felkeressem őket.

Mikulás a széken ülő Krampuszt figyelte elgondolkodva. Vajon mi lehetett más ebben a hat gyerekben, vajon ott miért jelzett Krampusz érzéke?

– Akkor kövessük a vágyadat – biccentett Mikulás határozottan. – Egy kis terepmunka amúgy is jó lesz bevetés előtt.

Krampusz riadtan nézett körbe, szemében kavargott a félelem. Mikulás nem hagyhatta, hogy ilyen legyen december hatodikán is.

– Biztos, hogy ez jó ötlet? – Krampusz hangja remegett.

– Persze. Legalább bejárjuk a környéket. Szánnal szeretnél menni, vagy sétálunk?

Krampusz elgondolkodva vakargatta a felkarján a szőrt.

– Mik húzzák a szánt?

– Rénszarvasok. Igazából csak kölcsönbe kaptam az amerikai barátomtól, akivel együtt jártam az Akadémiára. Hatodika után vissza kell adnom.

Krampusz a zekéje gallérját igazgatta, és nem nézett Mikulásra. Halkan motyogta.

– Sétáljunk. Nem szeretem a szarvasokat... Túlságosan hasonlítunk.

Mikulás majdnem elmosolyodott, de szerencsére még sikerült időben megreguláznia az arcizmait.

– Rendben. Holnap naplemente után érted jövök.

Miután elköszönt Krampusztól, dudorászva indult haza. A hó ropogott a lába alatt, feje felett ragyogtak a csillagok, és a város sötéten, de békésen álmodta álmát a hótakaró alatt.