Krampusz

Jó vagy rossz? - KRAMPUSZ

Krampusz kimerülten dőlt hátra a széken. A délutáni nap már régen lement a láthatáron, helyét az ablakon túl átvette a koromsötét éjszaka. Észre sem vette, Mikulás mikor kapcsolta fel a kislámpát, és azt sem, mikor aludt el.

A dívány felől hallatszott a horkolás, de egyáltalán nem idegesítő tónusban. Krampusz, ahogy hátra fordult és a díványon fekvő Mikulást figyelte, meglepően tapasztalta a meleg, otthonos érzést a belsőjében. Jó volt nem egyedül lenni az éjszaka közepén.

Mikulás feje oldalra bicsaklott, szája a szakáll rejtekében félig tátva volt, és Krampusz Mikulás nyelvét figyelte. Kicsi volt és rózsaszín, teljesen más, mint az ő hosszú, vörös nyelve, amihez külön lyuk tartozott a koponyájában, ahová befűzte a szervet, ha nem használta. Mikulás bal keze a hasára simult, a jobb lelógott a földre. Valamikor az este folyamán vastag palástját a dívány hátára terítette, és Krampusz most jött rá, hogy sosem látta még Mikulást anélkül.

Furcsa volt a miseruha, mint egy hálóing, ráadásul nem lehetett túl kényelmes viselet. Krampusz csak zekét és egy ágyékkötőt hordott, pont elég volt. Beleborzongott a gondolatba, hogy ennyi ruha simuljon a szőréhez. Egész nap viszketett volna.

De Mikulásnak nem volt szőre, a ruha alól kilógó lába és keze hófehéren világított a rávetülő lámpafényben. Krampusz térdre ereszkedett a dívány mellett. Megbabonázva figyelte a bőrfelületet. Mindig megrettent a szőrtelen emberi testrészektől, de most annyira erősen szorította a vágy, hogy megtudja, milyen érzés lehet megsimítani, hogy nem tudott ellenállni.

A mutatóujja úgy siklott végig Mikulás felkarjának bőrén, mintha a legfinomabb selymet érintené. Krampusz felnyögött, ahogy végigborzongott rajta a vágy, hogy ezt a puhaságot mindenhol érezhesse maga körül. Aztán riadtan ugrott hátra, amikor Mikulás elkapta a csuklóját.

– Rossz? – mormolta maga elé.

– Nem, jó – lehelte Krampusz.

Erre Mikulás szeme kipattant és Krampuszra bámult.

– Tényleg mindenki jó? – Mikulás nagy kék szemében remény csillogott. Krampusz feje zúgott, ő nem a gyerekekről, hanem a finom, puha és szőrtelen bőrről... Megköszörülte a torkát.

– Nem mindenki. Hatan rosszak.

– Tessék? Az lehetetlen – tápászkodott fel Mikulás, és Krampusz gyorsan visszarogyott a székére.