Krampusz

Vince - MIKULÁS

– Megpróbálnál válaszolni, Vince? – kérdezte kellemesen meleg hangon Mikulás. – Jó kisfiú voltál?

Vince még mindig Krampuszt nézte, de halkan elsuttogta a választ.

– Nem.

– És miért nem?

– A kutyák megugatnak – válaszolta suttogva, és még jobban pityeregni kezdett.

Mikulás tanácstalanul nézett Krampuszra, aki a patáját bámulta, és úgy tűnt, bárhol máshol szívesebben lenne. Szerette volna, ha Krampusz ismerkedik és beszélget a gyerekekkel, de Vince túlságosan tartott tőle.

– Félsz a kutyáktól?

Vince bólintott.

– Nagyi azt mondta, hogy megugatják a rossz embereket, mert az a dolguk, hogy elkapják a betörőket.

Mikulás felsóhajtott, és Vince mellé ült az ágyra.

– A nagyidnak abban igaza van, hogy a kutyák elkapják a tolvajokat. Tudod mi az a tolvaj?

– A rabló.

– Igen, okos fiú vagy... Nos, a kutyák viszont sok minden más miatt is ugatnak. Nem tudnak beszélgetni, csak ugatni. Ugatnak ha éhesek, ha játszani szeretnének, vagy ha valaki elmegy a ház előtt. De még a jó öreg holdat is megugatják, pedig ő aztán tényleg nem rossz, hiszen fényt ad nekünk a sötétben.

Mikulás visszafogta a mosolyát. Vince tátott szájjal figyelte a holdat, ami beragyogta a szobát, aztán visszanézett rá. Mikulás folytatta.

– Tehát, ha egy kutya megugat, nem azt mondja, hogy „rossz gyerek vagy, menj innen”. Talán helyette azt mondja, „Gyere, Vince, játssz velem!”.

– Tényleg?

– Tényleg.

Vince tétovázott. Mikulásról Krampuszra nézett, de nem mert hozzászólni, viszont fürkésző tekintettel méregette.

– Krampusz nem fog bántani. Tudod, igazából Krampusz is nagyon jó. Első ránézésre lehet, hogy megijedsz tőle, de nagyon kedves, jó barátom, és nem bántana téged, ahogyan egyetlen másik gyereket sem.

Krampusz végre felnézett. Mikulás olyan sok, végtelenül kavargó érzelmet látott a szemében, hogy belefájdult a szíve, de ez édes, jó fájdalom volt.

Krampusz elkapta a tekintetét, és közelebb lépett Vincéhez.

– Szia – suttogta óvatosan.

Mikulás elmosolyodott. Szépen, lassan, lépésről lépésre, gondolta magában.