Talpuk alatt ropogott a hó, ahogyan tovább haladtak. Az éjszaka már túl jutott a felén. Mikulás remélte, hogy belefér a maradék két gyerek abba a pár órába, amijük napfelkeltéig maradt.
Krampusz szótlanul sétált mellette, és Mikulás magára hagyta a csendben. Remélte, minden rendben a gondolataival. Nem hallott kiabálást odabentről, így talán nem volt nagy veszély.
Krampusz zekéje lágyan ringott a lépései nyomán, mellkasán a lánc néha újra és újra megcsörrent. Cseppekben olvadt mellettük a hó, Mikulás palástja pedig halkan siklott a havon, és Mikulás elveszett ebben a ritmusos melódiában.
– Már csak ketten vannak – szólalt meg Krampusz. – Szeretnéd, ha velük is egyedül beszélnék? Bejöhetnél velem.
– Jó, de el fogok rejtőzni a sarokban – egyezett bele. Valójában rémesen kíváncsi volt, mire jut Krampusz a gyerekekkel egyedül.
– Ha nem megy, segítesz? – kérdezte Krampusz lesunyt fejjel.
– Inezt is megoldottad, pedig még kardja is volt. Hidd el, a legtöbb gyerek kevésbé veszélyes.
– Ha nem megy, segítesz? – torpant meg Krampusz, és Mikulás megértette, hogy hallani akarja a bátorító válaszát. Így hát mellé sétált, összekulcsolta az ujjaikat és Krampuszra mosolygott.
– Ha nem megy, segítek. Mindig itt leszek melletted.
YOU ARE READING
Krampusz
RomanceKrampusz egész életében az ijesztgetésre készült, mégis legbelül puha, mint a plüss. Vajon hogy fog ő így gyerekeket zsákba dugni és virgáccsal elnáspángolni? Adventi naptár, amely december elseje és karácsony között íródik. Napi két kis nyúlfarknyi...
