Inez - KRAMPUSZ

91 20 0
                                    

Krampusz utálta a gyakorlatokat. Az apjával játszottak ilyet, kitömött szalmabábok voltak a rossz gyerekek. Krampusz mindig jól teljesített, mert egy szalmabábut könnyen el lehetett fenekelni. Amikor azt mondta, tart attól, hogy az igazi gyerekekkel nem lesz ilyen eredményes, az apja megnyugtatta, majd Mikulás segít. Azt mesélte, az ő Mikulás társa néha még le is fogta a hadakozó kisgyerekeket, hogy neki könnyebb dolga legyen.

Krampusz itt állt egy kislány szobájában, és majdnem felnevetett a gondolatra, hogy Mikulás bárki elverésében közreműködne. Csakhogy amikor Krampusz a kislányra nézett, azonnal eltűnt a jókedve.

A kislány rövid hajával, sebes orrával és kalózos ágyneműjével egészen más volt, mint Emma. Inez, miután felébredt, kiugrott az ágyból, felkapta a fakardját és Krampusz hasának szegezte.

– Nem hagyom, hogy elvigyél magaddal – mondta bátran, és Krampusz nem tudta, mihez kezdjen. Szüksége lett volna Mikulásra, hogy megint előadja azt az édes, szívmelengető beszédét, hogy Krampusz az ő testi-lelki jóbarátja... Krampusz a testi részre gondolva elpirult. De nem tudott nyugodtan mélázni tovább, mert Inez kardja hasba szúrta. Mikulás meg kint maradt, hogy Krampusz gyakorolhasson egyedül.

– Au! – nyögött fel. – Ez fájt.

– Bocsánat – mondta a kislány, és lejjebb eresztette a kardot pár centiméterrel.

– Nézd – emelte fel a karját Krampusz –, nem viszlek sehová, csak azért jöttem, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e veled.

Büszke volt magára, hogy ki tudott mondani egy egész, összefüggő mondatot.

– Nem viszel el? De a tesóm azt mondta, el fogsz értem jönni.

Krampusz összevonta a szemöldökét.

– És mit mondott még a tesód?

– Hogy ha nem fogadok szót anyának, akkor majd elviszel. És tényleg volt, hogy nem fogadtam szót.

Krampusz felsóhajtott. Unta már, hogy mindenki gonosz szörnyetegnek gondolja. Persze évszázadok szokását nem lehet egykettőre megváltoztatni.

– Nem viszlek el, ezt megmondhatod a tesódnak is – mondta határozottan.

– Akkor jó. – Azzal Inez leeresztette a kardját, lerakta a földre, majd visszamászott az ágyába. – Üdvözlöm a Mikulást.

Krampusz pedig csodálkozva nézte, ahogy a kislány álomba szenderedik mellette. Rémesen furcsák voltak ezek az embergyerekek.

KrampuszМесто, где живут истории. Откройте их для себя