Krampusz

A hívatlan vendég - KRAMPUSZ

- Mégis mit képzelsz magadról? - üvöltötte az apja. Krampusz megsemmisülten lógatta a fülét, de nem szólalt meg. Minden védekezés felesleges volt, hiszen az apja úgyis látott mindent. - Egy normális Krampusznak nem így kell viselkednie!

Krampusz szívét véresre kaparták ezek a szavak. Az apja haragjától megremegtek az ablakok, a kagylós lámpa burája, és a polcon álló üvegnippek is. Krampusz riadtan figyelte a hosszú szoknyában táncoló kislányt. Az volt a kedvence.

- El kell takarítanod!

- De, apa... én...

- Mielőtt meglátják! Így is tudják a manók, mi lesz, ha Mikulás is...

- Mikulás már látta. - Krampusz apja eltátotta a száját. Krampusz hadarva folytatta. - És azt mondta, nála piros plüss minden.

Motyogása az apja morgásába veszett. Krampusz hátán égnek meredt minden szőr, utálta ezt a hangot. Az apja levágta a patáját a parkettára, egyszer, kétszer, majd megindult Krampusz felé. Olyan gyorsan kapta el a vállát, hogy Krampusz összerezzent.

- Hát nem érted, amit mondtam? - sziszegte Krampusz arcába. - Ez nem normális, nem lehet a kezedbe adni az ünnepet, ha még egy házat sem tudsz az elvárásoknak megfelelően berendezni.

Az apja hirtelen elengedte, majd a plüss kanapéhoz rontott.

- Ezzel kezdjük, hozd a fejszét! - Mivel Krampusz tanácstalanul álldogált, az apja felmordult. - Ne mondd, hogy egy fejszéd sincs! Felaprítjuk, aztán...

- De apa, én... szerintem... - kezdte Krampusz, csakhogy nem tudta befejezni, mert a kopogás a torkára forrasztotta a szót.

Az apja szemében olyan rémület tükröződött, amit sosem látott ezelőtt.

- Nyisd ki, de óvatosan, és ne engedd, hogy lássák, hogy... - Nem fejezte be az elsuttogott mondatot, csak intett karmos kezével, hogy Krampusz induljon.