𝓛𝓲𝓰𝓱𝓽 𝓲𝓷 𝓽𝓱𝓮 𝓭𝓪𝓻𝓴 | Grindeldore• Befejezett

1

𝓦𝓮 𝓭𝓸𝓷'𝓽 𝓴𝓷𝓸𝔀 𝔀𝓱𝓮𝓻𝓮 𝔀𝓮'𝓻𝓮 𝓰𝓸𝓲𝓷𝓰
𝓑𝓾𝓽 𝔀𝓮 𝓴𝓷𝓸𝔀 𝔀𝓱𝓮𝓻𝓮 𝔀𝓮 𝓫𝓮𝓵𝓸𝓷𝓰
•

1899

A meleg nyári levegő fülledten telepedett le Godric's Hollow-ra.
Albus Dumbledore egy vastag törzsű fának vetve a hátát olvasott.
Akármennyire is próbált odafigyelni a történetre, a gondolatai egyre csak elkalandoztak.

Folyamatosan a testvére szavai lebegtek előtte.

'Nem törődsz velünk, Albus.'
'A hugoddal kellene foglalkoznod olvasás helyett'
'Miért nem tudsz legalább egy normális dolgot csinálni'

Lassan, Albus tényleg kezdte elhinni, hogy nem képes semmire sem.

A nyári levegő elálmosította, de tudta, hogy nem maradhat örökké a dombon.
Nehéz szívvel feltápászkodott a nagy fa alól, és a térdig érő fűben elindult hazafelé.

Ahogy ment, egy idegen fiút pillanatott meg, szintén egy könyvet olvasva a fűben.

Szőke vállig érő haja belelógott az arcába. A fiú nem vette őt észre, túlságosan bele volt merülve a könyvbe.

Albus megszaporázta a lépteit, hogy még ebéd előtt hazaérjen.

Hazaérve a testvére rosszalló pillantása fogadta.

"Mit csináltál?" Kérdezte bátyjától.

"Olvastam, nagyon jó idő van kint. Ha szeretnél kimehetnénk sétálni délután." Ajánlotta fel öccsének.

"Nem hagyhatjuk itt Arianát." Háborodott fel. Olyan érzése volt, mintha Albus egyszerűen megfeledkezett volna a húgáról.

"Arra gondoltam, hogy őt is vihetnénk magunkkal." Vetette fel az ötletet.

"Miért kell keresned a bajt? Nem volt elég neked az anyánk elvesztése? Mit akarsz még?" Csattant fel Aberforth.

"Éppen azt akarom, hogy a körülményekhez képest normális családként éljünk!"

"De ezzel veszélybe sodorsz minket!" Az öccse egy ajtó csapódás kíséretében lement a kecskékhez.

Albus néhány pálca suhintással elkészítette az ebédet. Mivel egyáltalán nem volt étvágya, hagyott egy üzenetet a testvéreinek, és kisétált az ajtón.

Nem tudta merre megy, csak hagyta hogy a lábai vezessék. Nemsokkal később azon kapta magát, hogy a temető felé igyekszik.

Az úton szembe találta magát az egyik szomszéddal, Bathilda Bircsókkal.

"Albus! Örülök hogy látlak!" Köszönt nagy mosollyal.

"Jó napot!" Varázsolt magára egy műmosolyt.

"Albus, drágám, kérhetek tőled egy szívességet?"

"Persze, mi lenne az?"

"Az unokaöcsém tegnap jött hozzám. Nagyon okos fiú, de sajnos eléggé magának való. Sokat jelentene nekem ha találkoznál vele, attól tartok még neki sem tenne jót egy egész nyár egymagában." Kérte meg őt az idős nő.

"Nagyon örülnék neki, ha találkozhatnék vele." Albusnak fogalma sem volt kiről beszélt Bathilda, de elmondásból felkeltette az érdeklődését.

"Pompás! Akkor délután négyre várlak teára!" Sétált el Bathilda.