𝓦𝓱𝓮𝓷 𝔂𝓸𝓾 𝔀𝓮𝓻𝓮 𝓱𝓮𝓻𝓮 𝓫𝓮𝓯𝓸𝓻𝓮
𝓒𝓸𝓾𝓵𝓭𝓷'𝓽 𝓵𝓸𝓸𝓴 𝔂𝓸𝓾 𝓲𝓷 𝓽𝓱𝓮 𝓮𝔂𝓮
𝓨𝓸𝓾'𝓻𝓮 𝓳𝓾𝓼𝓽 𝓵𝓲𝓴𝓮 𝓪𝓷 𝓪𝓷𝓰𝓮𝓵
𝓨𝓸𝓾𝓻 𝓼𝓴𝓲𝓷 𝓶𝓪𝓴𝓮𝓼 𝓶𝓮 𝓬𝓻𝔂
•
A napok teltek, azonban Albus nem mozdult ki a szobájából. Lassan már csak csont és bőr volt.
Aberforth nem zavarta. Nem is szólt hozzá.
A vörös hajú fiú most is az asztalánál ült, egy tollal a kezében.
A pergamenlapok rendezetlenül pihentek az asztalán.
Gellert, kérlek, írj vissza.
Már egy hete nem hallottam felőled, kérlek.
Albus
Egy könnycsepp kicsordult a szeme sarkából, és lassan lefutott beesett arcán.
Nem érdekelte, ahogy már semmi sem, hagyta, had áztassa el a bőrét.
Az ablaka felé egy bagoly közeledett. Albus még sohasem látta a madarat. Nagy volt és fekete, a csőre azonban narancssárgán világított.
Albus olyan lendülettel nyitotta ki az ablakot, hogy szinte kiesett rajta.
A már hűvös levegő égette arca azon részét, ahol a könnyei folytak.
A madár csőrébe egy levél volt. A fiú gyorsan kikapta azt, és olvasni kezdte.
Azonban csalódottan rogyott le az ágyra, amint a második sorhoz ért.
Drága Albus!
Hogy vagy mostanában? Egy ideje sajnos nem hallottam rólad.
Nemsokára visszautazok Norvégiába, örülnék, ha még előtte találkoznánk.
U.i.: Diana az egyik barátomnál van, ő itt Geldof, vigyázz vele, néha harap.
Elphias
Albus csalódottan rogyott vissza a székére.
"Albus!" Hallotta öccse hangját az ajtó másik feléről.
"T-tessék?" Kérdezte rekedten.
"Holnapután lesz Ariana temetése. Kérlek, hozd rendbe magadat. Én elintézem a többit." A hangja nem volt olyan mint szokott lenni. Hiányzott belőle a megvetés és a gúny.
"Rendben." Aberforth léptei egyre távoliabbak lettek, majd teljesen elhaltak.
Albus, az előző levelet a kukába hajítva, egy újba kezdett.
Gellert,
Kérlek gyere vissza hozzám. Ariana temetése holnapután lesz, nem fogom tudni végigcsinálni egyedül.
Aberforth megnézte a pálcáját, és bizonyította, hogy nem ő küldte a gyilkos átkot. Téged hibáztat a húgom haláláért, és én is rád szeretném kenni az egészet, azonban nincs merszem leelenőrizni a saját pálcámat.
Nem haragszom rád, egyszerűen nem vagyok képes. Kérlek gyere vissza, szükségem van rád.
Szeretlek
Albus
Letette a pennát, és magához hívta a saját madarát, aki éppen Geldoffal szórakozott.
A barna állat huhogott valamit, majd gazdájához repült.
Albus a lábára kötötte a levelet, majd útjára engedte a madarat. Nem volt sem kedve, sem ereje Elphiassal foglalkozni.
Írt neki egy rövid levelet, amiben elnézést kért, hogy nem tud vele találkozni, majd Geldofot is útnak eresztette.
Teljesen egyedül ült a szobájában. A ruhái szét voltak dobálva a földön, összekeveredve a sok levél vázlattal, amit Albus el akart küldeni Gellertnek, azonban nem volt rá mersze.
Csöndesen felült az ablak párkányra, és nézte a kint tomboló szélvihart.
A nyár már hivatalosan is elköszönt, és helyét az ősz komorsága váltotta fel.
Albus egy fájdalmas sóhajjal felvette a Gellerttől kapott könyvet, és folytatta az olvasását.
Elmosolyodott, mikor elképzelte, hogy a fiú ujjbegyei ugyanazokat a lapokat érintik amiket most ő olvas.
Az a mosoly azonban nem egy örömteli mosoly volt, hanem a fájdalmas és szívszaggató mosoly, amit a sírógörcs előjelének is szoktak nevezni.
A sírógörcs azonban nem jött. Albus csak olvasott, és minden egyes sor után mintha tőrt döftek volna a szívébe.
'Tégy hallhatatlanná egy csókkal.' Olvasta.
Meggyőződése volt arról, hogy mikor Gellert olvasta ezt a mondatot, semmit nem érzett. Lehet, hogy csak simán átugrott rajta.
A bánata kezdett dühvé átalakulni. Szemeivel csak vöröset látott mindenhol. A szívét mintha gúsba kötötték volna.
Nem bírta tovább. Felpattant az ablak párkányáról, és hoppanált.
Azon a norvégiai mezőn volt, ahová egyszer Gellerttel ellátogattak.
Hason ért földet, mivel eléggé megviselte őt az alvás és az evés hiánya.
A düh egyre csak növekedett benne, ahogy az emlékei felidéződtek. Az óvatos csókok, amelyeket Gellert puha ajkai adtak neki, soha többé nem lesznek.
A fa, amit visszahozott az életbe boldogan virágzott. A napsütés, amit Gellert varázsolt a domb fölé még mindíg ott volt, attól függetlenül, hogy a szél vadul fújt, és a mérges fekete felhők egyre csak gyülekeztek.
Az Albus torkában tanyázó gombóc egyre csak nőtt, majd mikor már nem bírta visszatartani, egy fájdalmas ordításba tört ki.
A pálcája vörösen felizzott. A körülötte növő fű tűzbe kapott.
Lassan az egész mezőt elborították a vörös lángok.
A gyenge fű szálai hamuvá égtek.
A fa is elégett, és a belőle jövő füst eltakarta a napsütést.
A lángok megszűntek, csak a fekete hamu maradt az egész mezőből.
'Ez lehet a pokol.' Gondolta Albus.
A szép emlékek pokla, a vérző szív.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
𝓛𝓲𝓰𝓱𝓽 𝓲𝓷 𝓽𝓱𝓮 𝓭𝓪𝓻𝓴 | Grindeldore• Befejezett
Hayran Kurgu"A szerelem ártalmas hiba, és bűntársa, a remény, álnok illúzió."
