𝓛𝓲𝓰𝓱𝓽 𝓲𝓷 𝓽𝓱𝓮 𝓭𝓪𝓻𝓴 | Grindeldore• Befejezett

21

𝓢𝓸𝓶𝓮𝓽𝓱𝓲𝓷𝓰𝓼 𝔀𝓻𝓸𝓷𝓰, 𝓼𝓱𝓾𝓽 𝓽𝓱𝓮 𝓵𝓲𝓰𝓱𝓽
𝓗𝓮𝓪𝓿𝔂 𝓽𝓱𝓸𝓾𝓰𝓱𝓽𝓼 𝓽𝓸𝓷𝓲𝓰𝓱𝓽
•

Gellert szemének sarkából egy könnycsepp gördült le, mikor Albusra gondolt, akit már három hete nem látott.

Ő volt az egyetlen, akit valaha is közel engedett magához. Utálta magát azért, amiért otthagyta a fiút.

Nem mehetett vissza hozzá, már úgyis túl sok bajt hozott rá.
Kezét az ablak üvegére helyezte, majd hirtelen felindulásból ököllel belecsapott.

Az üveg ezernyi kis szilánkra tört szét. Gellert kezeibe erős fájdalom nyilalt, de a fiú csak nevetett rajta.

A keserű nevetése lassan elhalt, és a helyét az elfolytott könnyek kínzó hangja váltotta fel.

A gyomra összeszorult, és a lábai már alig bírták el, akkora volt az önmarcangolásának súlya.

A könnyei már megállíthatatlanul folytak a szemeiből. A gondolatai eltompultak, és érezte a sós könnyek szagát.

A fejét kihajtotta a törött ablakon. A nyugtalan elméjén azonban a hideg levegő sem segített.

Miután sikerült szabályoznia a légzését, letörölte a vért a kezéről, és ellépett az ablaktól.

Látnia kellett Albust.
Ott volt Ariana temetésén, és majdnem megszakadt a szíve, mikor látta, hogy a fiú egyáltalán nem hasonlít önmagára.

Azzal is tisztában volt, hogy ő tette ezt vele.
Csettintett, és a másik pillanatban már Godric's Hollowban volt.

Éjszaka volt. A legjobb időpont egy észrevétlen látogatásra.
Gellert egy sóhajtás kíséretében macskává változott.

Hangtalanul lépkedett a házak között. Mikor egy ismerős épülethez érkezett megállt, és szomorúan nézte a kaput.

Soha többé nem volt kívánatos személy a Dumbledore házban, amit meg is értett.

Egy levelet sem kapott Albustól. Ariana temetéséről is csak egy pletyka útján értesült.

Szerette Albust. Úgy, mint senki mást, de nem akarta bántani őt.

A vörös hajú fiú ablakából fény szűrődött ki.
Gellert átmászott a kapun, és felugrott Albus ablakának a párkányára.

Szomorúan nézte az asztalnál ülő fiút. A Gellerttől kapott könyv ott hevert mellette.
Az a két kötet, amit Londonban vettek szintén ott volt, mivel Gellert nála felejtette őket.

Amint Gellert megmozdult, Albus az ablakra kapta a tekintét.
Csak egy elsuhanó árnyat látott, azonban már ez is reményt ébresztett benne.

Kihajolt, de csak egy macskát pillantott meg.
Halványan elmosolyodott, mikor az hagyta, hogy közelebb menjen hozzá.

Albust valamiért nem kedvelték a macskák, ezért csodálkozva nézett az előtte álló fehér példányra.

A szemei felemásak voltak. Albusban mintha egy tőrt forgattak volna meg, mikor arra gondolt, hogy Gellert szemei is ugyanolyanok voltak.

"Szia." Simogatta meg óvatosan. A macska dorombolva közelebb hajolt.

A fiúhoz dörgölőzött, és óvatosan megnyalta a kezét.
Albus arcán már egy őszinte mosoly terült el.

Leült a földre a macska mellé, és úgy folytatta az állat simogatását.

A macska óvatosan az ölébe kapaszkodott, és erősen a hasához dörgölőzve feküdt rá a fiúra.

Gellert vissza akart változni, de azzal mindent elrontott volna.

Tudta, hogy nem lenne szabad ott lennie, de már sóvárgott Albus közelsége után.
Fájó szívvel hajtotta a fiú combjára a fejét.

Albus ujjai lassan szaladtak végig Gellert hátán.

Gellert érezte, hogy Albus lélegzetvétele egyre nehezebb. Felnézett a fiúra, akinek szemei csillogtak az elfolytott könnyektől.

Mind a ketten ugyanazt az ürességet érezték a mellkasukban.

"Tudod, hasonlítasz valakire." Kezdte Albus, és csöppet sem érezte magát idiótának azért, mert egy macskához beszél.

"Vagyis csak a szemed..." Gyengéden megvakarta a macska fülét, mielőtt még folytatta volna hangos elmélkedését.

"Valakire aki már nagyon hiányzik." Sóhajtva nézett föl a csillagos égre.  "De sohasem fog visszajönni, mert már nem szeret. Persze már abban sem vagyok biztos, hogy valaha is szeretett."

Gellert kétségbeesetten próbált minél közelebb húzódni Albushoz. Fájt neki, hogy a fiú azt hitte, nem szereti.

Tudta, hogy ha mégegy perccel tovább marad, soha nem lesz képes elengedni Albust.

Felkelt az öléből, és eltűnt a sötétben.

Albus újra magára maradt a gondolataival.
Visszament a szobájába, és befeküdt a hideg ágyba.

Hamar magával ragadta őt az álom, amelyben egy szőke fiú társaságában ült, és nevettek.

Albus Dumbledore hetek óta először volt nyugodt.

Fizikailag el kellett engedniük egymást, azonban néhány szép álmukban még mindig együtt voltak.