𝓛𝓲𝓰𝓱𝓽 𝓲𝓷 𝓽𝓱𝓮 𝓭𝓪𝓻𝓴 | Grindeldore• Befejezett

33

𝓛𝓲𝓴𝓮 𝓪 𝓻𝓲𝓿𝓮𝓻 𝓽𝓱𝓪𝓽 𝓭𝓸𝓷'𝓽 𝓴𝓷𝓸𝔀 𝔀𝓱𝓮𝓻𝓮 𝓲𝓽'𝓼 𝓯𝓵𝓸𝔀𝓲𝓷𝓰
𝓘 𝓽𝓸𝓸𝓴 𝓪 𝔀𝓻𝓸𝓷𝓰 𝓽𝓾𝓻𝓷 𝓪𝓷𝓭 𝓘 𝓳𝓾𝓼𝓽 𝓴𝓮𝓹𝓽 𝓰𝓸𝓲𝓷𝓰
•

Albus idegesen járkált fel és alá.
Nem értette, hogy Gellert miért tett volna rá védő varázslatot.

Vissza akart menni az időben, újra és újra át akarta élni a Gellerttel töltött pillanatokat.

Egy barna bagoly jelent meg az ablakában. Csőrével megkogtatta az üveget, és türelmesen várt amíg Albus kinyitja az ablakot.

Rászállt Albus asztalára, és a lábát a férfi felé nyújtotta.

Dumbledore óvatosan elvette tőle a levelet, nagy meglepetésére nem volt ráírva a feladó neve.

A levél nem állt sokból, csak két szó díszelgett a pergamenlap közepén.

“Várlak Milánóban „

Ennyi volt az üzenet. Albus hitetlenkedve dobta le a földre a levelet. Azonnal felismerte Gellert dőlt betűit.

Annyi éven át várt egy levélre tőle, most mégis azt kívánta, bárcsak ne küldte volna.

Ez a levél volt a figyelmeztetés a nagy háborúra. Albusnak oldalt kellett választania.

-ˋˏ ༻❁༺ ˎˊ-

"Uram, mindenki megérkezett. A maledictus is itt van." Lépett Grindelwald mellé Vinda Rosier.

Gellert csak bólintott, és a kabátját megigazítva fellépett az amfiteátrum színpadára.

Nagy éljenzés fogadta őt. Az emberek jócskán megnőtt a Párizsban tartott találkozó után. Grindelwald egy kis idő után meglátta Naginit, aki kényelmetlenül tapsolt.

"Barátaim! Örülök az ismételt találkozásnak." Köszöntötte a híveit Grindelwald.

"A varázsló világnak szüksége van rátok, hogy jogunk legyen önmagunknak lennünk." A tömeg figyelmesen hallgatta őt. Egy pillanatnyi hatás szünet erejéig végig futtatta a tekintetét a tömegen.

A hátsó sorban egy ismerős szempárt látott meg. A lélegzete elakadt. Nem számított rá, hogy tényleg eljön. De ott volt. Albus Dumbledore az amfiteátrum hátsó részében állt, és figyelmesen hallgatta Gellertet.

Grindelwald tudta, hogy ez az egyetlen esélye arra, hogy visszahívja magához Albust. Már nem érdekelte Nagini. Albusnak beszélt.

"Hogy szabadon varázsolhassunk. Nem engedhetjük meg, hogy a muglik elnyomjanak minket, és nap mint nap azon kelljen agyalnunk, mi is lesz ha meglátnak. A varázsló világ nem tökéletes, és soha nem is lesz az, de mi jobbá tehetjük. Megadhatjuk magunknak az esélyt arra, hogy szabadon varázsoljunk, hogy szabadon éljünk. És hogy szabadon szeressünk." Nézett Albus szemébe.

Dumbledore lehajtotta a fejét. Megbánta, hogy eljött. Gondolhatta volna, hogy még mindig milyen érzelmeket tud kiváltani belőle Grindelwald.

Egy pillantásával megbocsátást tudott nyerni Albusnál. Az egész világ azonban köztük állt.

Albus nem hagyhatta ott a Roxfortot, Gellert pedig nem hagyhatta ott a híveit.

Már többé nem voltak fiatalok és gondtalanok. Nem a másik volt már a legfontosabb dolog az életükben.

A tömeg újra őrjöngeni kezdett. Csak néhány lelkes mondat foszlányt lehetett kivenni az egybeolvadó kiáltások közül.

Grindelwald elmosolyodott, és egy aprót biccentett a hívei felé. Albus  elkezdett előre nyomakodni a tömegben.

A nagy tolongásban senki nem vette észre, hogy Dumbledore karját óvatosan megfogja egy férfi, és elkezdi magával húzni őt.

"Jó napot, Göthe." Köszönt Albus, mikor a férfi kivitte őt az ember tömegből.

"Professzor úr... Queenie Nurmengardban van, előbb beszéltem egy ottani varázslóval." Suttogta.

"És mit vár tőlem?" Vonta föl a szemöldökét.

"H-hogy Numergardba menjen."  Hajtotta le a fejét Göthe. Nem akarta ezt kérni Dumbledore-tól, azonban Tina túlságosan féltette Queeniet.

"És mégis hogyan tenném?"

"Grindelwaldnak szüksége van magára."

"Ezt miből gondolja?" Billentette oldalra a fejét Albus.

"Ön a legerősebb varázsló. Biztos nem hagyná ki a lehetőséget, hogy maga mellé állítsa önt."

"Rendben, de ha meghalok, öntözze helyettem a növényeimet." Harapta be az ajkát Albus. Abban a pillanatban valószínűleg élete legőrültebb döntését hozta meg, de ez nem érdekelte őt.