Lion King - Kopa története (OwnCanon)

28. rész - Egy Vég

Kopa szemszöge:

- Most megkapod a magadét! - lökött fel hirtelen az egyik hiéna, mire felmordultam, elgurultam a következő rúgása elől, majd nagy nehezen álló helyzetbe tornáztam magam és fejbe vágtam a mellső lábammal, amitől vonyítva elterült, majd szédelegve felállt és elmenekült. Én pedig végre ott maradtam egyedül. 'Egyedül' - jutott eszembe.
- Hova tűnt Zira és Vitani? - néztem körül, de ekkor hatalmas fájdalom nyilalt belém.
A csata hevében ugyan nem vettem észre, de több sebből is véreztem, a mellső jobb lábamon egy harapás nyom éktelenkedett. A hátam és a karjaim össze-vissza voltak karcolva, valamint a mellkasomon lévő hosszú vágásból vér folyt.
- Vitani? - ordítottam fel mégegyszer, de hiába nem jött válasz, csak a sebeim kezdtek el még jobban fájni.
Egy nagyott sóhajtottam és botorkálva, de haza felé vettem az irányt, vagyis reméltem, hogy jó irányba megyek.

Zazu szemszöge:

Már egy jó ideje kerestem Kopa nyomát, de sehol se láttam. Már épp vissza fele vettem volna az irányt, mikor egy kósza oroszlánt vettem észre, aki épp az elefánt temetőt hagyta el. Mikor közelebb repültem fel tűnt, hogy nem csak egy oroszlánról volt szó, ketten voltak, méghozzá nem is akárkik, az egyik Zira volt, a másik pedig Vitani.
- Ez furcsa, mit kerestek ők az elefánt temetőben? - gondolkoztam el. - Ennek jobb, ha utána járok! - gondoltam és a terület felé vettem az irányt.
Nem sokat kellett repülnöm, mikor egy újabb magányos oroszlánt vettem észre, méghozzá nem is akárkit, hanem magát a herceget, aki innen a távolból sem festett valami jól, alig bírt járni, sőt négy lábon maradni is.
- Jobb lesz, ha szólok a királynak! - mondtam magamnak és sietősen a Szirt felé vettem az irányt.

Kopa szemszöge:

Már Büszke Birtok határán belül voltam, mikor a távolból hangokat halottam meg, nem is akárkiét, hanem apámét, anyámét és Zazuét.
- Erre van Szimba, siessetek! - ordította Zazu a föld felé, mikor megláttam őket, de itt felmondta a szolgálatot a lábam és az erőm is elhagyott. Így hát ott egy helyben a kimerültség szélén, össze estem.
- Kopa, Kopa! Hallasz engem? - kérdezte apám, mikor oda ért hozzám.
- Mi történt? - jajveszékelt anyám, de többet már nem halottam, ugyanis elsötétült előttem minden.

Nos itt a vég,
vagy egy új kezdett? 🤫🙄
Ki tudja...Na, majd kiderül.
Addig is remélem tetszett eddig a történetem, aztán majd valamikor vissza térek...de most szabizok egy kicsit, ha baj.🤗😂
Köszönöm, ha eddig olvastad és várlak vissza.❤❤
A legközelebbi viszont találkozásra. 🥂🥂