12. rész - A Herceg

173 6 0
                                    

Simba szemszöge:

Nagyon boldog voltam. Ma volt a nagy nap.
Már három napja megszületett a Nalával közös első kölykünk. Aki ráadásul fiú lett és egyben trónörökösöm is lett. A fiút végül Kopának neveztük el, ami 'szívet' jelent és ma van a koronázása, vagyis a beiktatása. Már kora reggel óta nagy tömeg gyűlt össze a trónszirt előtt.
Az állatok Zordon uralkodásának végi hírére pedig szépen lassan kezdték el újra  benépesíteni a bitlrtokot. Ebbe Timonnak és családjának is nagy szerepe volt, ugyanis a szurikáták gyorsan elterjesztették mindenfelé a győzelem hírét
- Simba minden készen áll! Rafiki is mindjárt megérkezik. - szállt be a barlangba Zazu.
- Rendben, köszönöm Zazu.

Pár perc múlva Rafiki is befutott. Kezében az elmaradhatatlan botja volt, melyen két tök csüngött lefele.
- Oh a királyi pár. De örülök nektek Simba. - mondta boldogan, majd megölelt engem, majd Nalához, ment a barlang hátuljába.

- Nala, szépségem, hát hogy vagytok? - kérdezte a bölcs barátunk.
- Köszönjük Rafiki, már jobban. - felelte Nala boldogan.
- Ezt örömmel hallom. - felelte Rafiki, majd így folytatta: - Szabad? - kérdezte, miközben a Nala mancsaiban lévő kölyök felé bökött.
- Persze. - felelte Nala és a szemünk elé tárta az újdonsült herceget.
- Oh. Nagy Király lesz belőled is, csak úgy mint apádból és nagyapádból. - mondta egy kis idő múlva mosolyogva Rafiki, miközben feltörte az egyik tököt, amit magával hozott a botján és tartalmát rákente a fiam homlokára, ezzel jelezve az új királyi családtag felkenésének a kezdetét.
- Akkor, ha nem bánod Nala, most bemutatom a fiútokat a népnek. - mosolyodott el mégjobban Rafiki, mire Nala csak bólintott.

Ekkor Rafiki a kezébe vette a kölyköt és óvatosan kisétált vele a barlangból, mi pedig követtük őt

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Ekkor Rafiki a kezébe vette a kölyköt és óvatosan kisétált vele a barlangból, mi pedig követtük őt. Rafiki ezután a Trónszirt szélére vitte a fiúnkat, majd a magasba emelte, hogy mindenki, aki jelen volt láthassa az újdonsült trónörököst.

Ekkor pedig olyan történt, amire én se számítottam, az ott lévő még kevésnek mondható állatsereg hangos kiáltással, lármázással és dörömböléssel üdvözölte az kölykünket, Kopát

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.

Ekkor pedig olyan történt, amire én se számítottam, az ott lévő még kevésnek mondható állatsereg hangos kiáltással, lármázással és dörömböléssel üdvözölte az kölykünket, Kopát.

Lion King - Kopa története (OwnCanon)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora