1. rész - Zira története

324 11 1
                                    

Zira kimerülten és fáradtan feküdt a hűs kövön. Végre túl van rajta, megszületett második gyermeke is. Mihelyt a procedúra lezajlott, mindenki kivonult a barlangból, ahol mostmár több mint két éve él. Minden elnémult, csend lett. Csak egyetlen mocorgó hang törte meg ezt a némaságot.
Óvatosan felnézett és ekkor vette észre új szülött gyermekét, amint anyja mellé kecmereg, hogy egy kis meleghez jusson ezen a hűs őszi éjszakán. Ekkor Zira óvatosan közelebb húzta magához a pöttöm oroszlánt és meglepetésére egy kislány szempárja tekintet fel rá.
Ez volt az a pillanat, amikor Zirába belefúródott a kétségbe esés. Ő mindent meg tett, mindent megcsinált, elvégzett az ő kedves Zordonjáért.

Egy kicsivel több mint két éve költözött ide a csapatával, mikor Zordon befogadta őket.
Előtte két éven keresztül a pusztaságban élt, hol kisebb-nagyobb csapatok vezéreként, eddig úgy igazán sehová se tartozott. De Zordon mellett végre hazatalált. Mikor Büszke Földére ért a csapatával, az Élet nagyja, már elpárolgott Büszke Birtokról. Úgy volt, hogy elfoglalják ezt a földet, hisz nem ütköztek hevesebb ellenállásba, csak néhány hiénába, mígnem egy nap Zordon is személyesen felbukkant. Zira ekkor érzett másodjára tiszteletet valaki iránt. Az első az apja volt, viszont őt csak haragból tisztelte, hisz az apja volt a Vándorló oroszlánok legnagyobb vezére, cserébe elég hamar megtanulta, hogy ne mondjon ellent neki.
Zordon ajánlata után, miszerint csatlakozzanak Büszke Birtokhoz, elég hamar egymásra találtak. Mind ketten a szavak oroszlánjai voltak és kitűnően manipulálták a követőiket.
Ezek után nem volt kérdés, hogy Zordon Társává és Királynőjévé fogadja Zirát.

Ezek után nemsokára megszületett első szülött gyermekük, egy Nuka nevű oroszlán. Zira minden izében királynak próbálta nevelni fiát, aki majd a jövőben apját követheti a trónon, de Zordon nem lett lenyűgözve. Nem olyan utódra volt szüksége, aki satnya és gyenge. Neki erős magabiztos és hatalmas utódra volt szüksége, aki talán majd egyszer még rajta is túl tesz. Nukát ugyan életben hagyta, mint saját gyermekét, de Zordon nem törődött vele. Folyamatosan a méltó utód megtalálásán járt az agya.

Így ment ez amíg Nuka, majd egy éves nem lett és Büszke Birtokra tévedt egy kívülálló hatalmas oroszlán. Zordonnak rögtön megtetszett a hatalmas termetű és erős kisugárzású kívülálló. Így egyezséget kötöttek, mivel Zordon utódra vágyott, a kívülálló pedig csak egy kis lazításra, ezért Zordon felajánlotta királynőjét egy napra. Zira pedig mint aki mindent megtenne élete értelméért, elválalta a kérést.

Így történt, hogy ma Zirának egy második kölyke született.

Lion King - Kopa története (OwnCanon)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang