Lion King - Kopa története (OwnCanon)

17. rész - Bocsánat

Nala szemszöge:

Másnap mikor Kopa korán felkelt, követni kezdtem. Tudtam, hogy valami történt amiről a fiúk nem szerették volna, hogy tudomást szerezzek, szóval ki kellett derítenem.
Kopa először az itatóhoz ment, ahol ivott, majd körül nézett, mintha keresne valakit. Ezután vissza ment a Trónszirthez, majd megkerülte azt és elindult észak felé.
'Vajon hová tarthat?' - gondolkoztam el, miközben követtem.
Egy idő után el kezdtem sejteni, hogy mi az úticélja, de nemsokára ez a sejtésem be is igazolódott. Kopa valamilyen oknál fogva Zordon régi követőinek a szállása felé tartott. Miután Szimba befogadta őket, valahol el kellett őket helyeznünk, én pedig végül kiharcoltam Szimbánál, hogy egy határ menti területnél kapjanak helyet.
És Kopa most jelenleg oda tartott.
Csendben követtem őt egész végig, de figyelnem kellett a többi oroszlánra is, nehogy észrevegyenek így elveszítettem Kopát a szemem elől.

Kopa szemszöge:

Rossz érzéssel a gyomromban keltem át a mezőn, mely Vitaniék barlangjához vezetett.
Még apám határozott úgy, hogy Zira és a többi oroszlán, akik követték Zordont itt legyenek elszállásolva. Már az úton érdeklődő tekintetekkel találkoztam, volt aki méregetve nézett, volt aki undorral, így én csak kínosan mosolyogtam és haladtam a célom felé.
'Bocsánatot kell kérnem Vitani-tól.' - gondolkoztam.
Végül elértem a barlang száját, de ott már egy fekete szőrű oroszlán várt, majd így szólt hozzám:
- Mit keresel itt? - kérdezte fintorogva.
- Öhh...én csak...nem ismered véletlenül Vitani-t. Hozzá jöttem. Bocsánatot szeretnék kérni tőle.
- Oh...szóval a testvéremnek hódolója van. - mosolyodott el az oroszlán, miközben engem elöntött a meleg.
- Én...nem. Nem úgy értem. - szabadkoztam. - Én nem... - folytattam volna, de közbe vágott.
- Ne is mondj semmit. Szerencséd van az anyus most épp nincs itthon. Így nyugodtan bejöhetsz, Vitani pedig itt van bent.
- Köszönöm...öhh...hogy is hívnak? - kérdeztem miután megköszöntem, hogy beengedett.
- Nuka, hívj csak Nuká-nak. - felelte a fekete sörényes oroszlán.
- Örülök Nuka, én Kopa vagyok. - mutatkoztam be én is.
- Igen, tudom. Itt mindenki ismer téged. Ne vedd magadra, de bűzlesz Szimbától, Kis Herceg. - folytotta belém a szót, mire én nem tudtam mit mondani, csak követtem Nuká-t a barlang belsejébe.
- Szóval, te Vitani testvére lennél? - kérdeztem végül.
- Olyasmi. Anyánk ugyanaz, de ő más apától van. De hát na, a család, az család! - mondta.
- Értem. - mondtam lehajtva a fejem, mert eszembe jutottak a tegnap történtek, miközben megérkeztünk.
- Na itt is van. Vitani kelj fel! Vendéged jött. - lökte oldalba Vitanit Nuka.
- Hagyj békén Nuka, semmi kedvem sincs most. - válaszolta még mindig háttal fekve nekünk.
- Hé, Vitani. - szólaltam meg végül, mire rögtön felpattant és rám nézett.
- Te mit keresel itt? - rohant meg azonnal.
- Hé, nyugi...én csak bocsánatot kérni jöttem ide. - valottam be látogatásom okát.
- Akkor én most magatokra is hagylak. - szólt közbe Nuka, majd elsétált.
- Te nem lehetsz itt. Ez így nem jó. - mondta, miközben én csak értetlenül néztem rá. - Gyere, kövess, sietnünk kell! - mondta sietősen és meglökött.
- Várj már Vitani, hova sietsz? - kérdeztem még mindig értetlenül, miközben kifele tolt.
- Gyere siess. - mondogatta csak, miközben előre futott, minden sarkot figyelmesen megnézve, én pedig nem tehettem mást, csak utána mentem.
- Hé, várj már, Vitani. - szólongattam, de mintha meg se hallaná, csak másra figyelt.
Végül már a mezőn voltunk, ahol az előbb keresztül jöttem. Ez volt az a hely, ahol meguntam az egészet, bevágtam Vitani elé megállítva őt és így szóltam:
- Vitani. Várj már egy percet. - mondtam hangosabbra fogva a hangom, hogy rám figyeljen. - Csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a tegnap történtekért. Nem lett volna szabad felhoznom azt a témát, már tudom, hogy hiba volt. Kérlek nézd el nekem, hülye voltam. - mondtam lehajtott fejjel, miközben megbántam végül a tetteim.