Lion King - Kopa története (OwnCanon)

14. rész - Ütközés

Vitani szemszöge:

'Már majd egy éve, hogy legyőzték Zordont. Azóta pedig Büszke Birtokon élünk. Igaz nincs annyi ételünk, mint, amikor Zordon utalkodott, de azért ez is bőven elegendő. Szimbáék ezt azzal magyarázták, hogy fent kell tartani az élet körforgását, cserébe pedig folyamatosan elegendő ételhez juthatunk. Igaz nem nagyon értem, hogy ez hogy segíti elő az életünket, de sajnos nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ezt megkérdőjelezzük.' - gondolkodtam miközben keresztül futottam a szavannán. Ez volt az egyike azon napjaimnak, amikor nem kellett Kovura felügyelnem. Ne essen félreértés szeretem Kovut, de néha az idegeimre tud menni.

Szóval éppen a szavannán futottam keresztbe az itató fele, mikor hirtelen neki futottam valakinek.
- Aúcs, sajnálom. Nem figyeltem. - szólalt meg az illető.
- Sajnálhatod is. Majdnem belecsapódtam a kőbe... - ordítottam le az oroszlánt, majd folytatni akartam, de végre ránéztem arra akivel össze ütköztem. Ez pedig nem más volt, mint a herceg, Szimbáék kölyke.
- ...mármint, úgy értem, ho-hogy az...az én hibám volt. - remegtem meg, mert azt gondoltam, hogy ezután szól majd a szüleinek és száműzöttként végzem, ugyanis a királyi család tagjaival nem lett volna szabad ilyen hangnemben beszélni, ezt még megtanultam, mikor Zordon volt a trónon.
- Dehogyis. Teljesen az én hibám. Bocsi, hogy neked mentem... - állt fel kérdőn rám nézve, mire nem tudtam mit mondank, ám ekkor a királyi pár mindent látó madara lecsapott az égből és letelepedett az előbbi kövön, aminek majdnem neki estem.
- Kopa, jól vagy? Eltört valamid? Láttam, amint ez az álnok kislány neked ment. - kezdte el vizsgálni a madár a herceget.
- Várj már Zazu. Nem ő volt a hibás! Csak véletlenül egymásnak mentünk. Egyáltalán nem akart semmi rosszat. - állt meg egy pillanatra. - Legalábbis gondolom. - nézett rám kérdőn.
- Pe-persze, hogy nem. Hova képzeltek. Semmi hátsó szándékom nem volt, csupán véletlenül belefutottam, Ko...Kopa? Kopába? Így hívnak ugye? - kérdeztem még mindig egy kissé megszeppenve, miközben jobban is végig szemléltem a herceget. Ugyan majd egy évvel idősebb vagyok nála, mostanra már ugyan akkorák vagyunk. Barna és sötét bundája van es már elkezdett kinőni a sörénye is, mely sötétebb a bundájánál.
- Igen, ésss...te pedig? - kérdezett vissza.
- Oh bocsi. Vitani. Vitani vagyok. - feleltem.
- Örvendek Vitani, ez a házsártos vén madár pedig Zazu.
- Ki kérem magamnak, nem vagyok házsártos. - fonta össze szárnyait Zazu, miközben elfordult.
- Tudod, apám nem engedett el kíséret nélkül. - jött közelebb Kovu, mielőtt a felém súgta volna a mondatot.
- Halottam. Attól, hogy idősebb vagyok mindannyiótoknál még kitűnő a hallásom. - mondta, majd elrepült vissza az ég felé.
- Nézd el neki. - mondta végül Kovu. - Amúgy merre tartasz? - kérdezte végül.
- Ohh, épp az itatóhoz tartottam. - néztem egy kicsit odébb kínosan, miközben az előbbi esetre gondoltam.
- Jaj, ugyan már, mondtam én hogy, az az én hibám volt.- vette rajtam észre, hogy milyen kínosan is viselkedek, majd így szólt:
- De, ha szeretnéd, szívesen elkísérlek az itatóhoz, még van egy kis időm délig. - vetette fel nekem az ajánlatot.
- Oké... - egyeztem bele egy kissé hirtelen. -  ...mármint, ha neked nem probléma. - vettem visszább a hangnemem, majd így indultunk el egymás mellett az itató fele.