8. rész - Zira visszatérése

151 6 0
                                    

Vitani szemszöge:

Majd pár perc után egy pár oroszlán jött felénk. Az egyikük Asunda volt, aki sietve jött felénk.

- Gyerekek, hála az istennek ti jól vagytok. - kezdte, miközben mi Kovuval egymáson sírtunk. - Gyorsan gyertek. El kell mennünk és megvárni Ziráékat mig vissza jönnek. - mondta.

- Kovu, Vitani. - gyertek mondták a többiek is, akikre mikor felnéztem láttam, hogy itt van köztük Nuka is, aki szótlanul állt a tömeg középen lehajtott fejjel.

- Me-megyünk. - szipogtam végül és futva elindultunk a csoporttal a külső területek felé.

Zira szemszöge:

Éppen át léptem a csapatommal Büszke Birtok határait. De valami furcsa volt.

- Zira itt mindig hiénák őrködnek nem? - kérdezte egy társam.

- Igen. De úgy látszik most is lustálkodnak. Majd beszélek Zordonnal az ügyben. - feleltem egy kissé mérgesen, ám ekkor egy ismerős hangot halottam meg.

- Zira! Hát végre vissza tértetek! - üvöltött nekem Asunda, de hangjában rémület és fellélegzés is csengett.

- Asunda, mi történt? Épp sietünk Zordonhoz. - feleltem kissé ingerülten.

- Hát pont ez az. - Fújta ki magát Asunda, mikor mellém ért. - Zordon meghalt. - ordította sírva.

- Hogy mi? - esett le az állam. - Csak viccelsz! - ordítottam rá.

- Nem. Nem. Tényleg meghalt. Mufasa elveszettnek hitt fia, Simba vissza tért és megölte őt. - sírta.

- Az lehetetlen. Asunda hozz ide mindenkit, aki megmenekült. - utasítottam. - Safari, te pedig gyere velem az új király elé járulunk. - feleltem mérgesen.

Lion King - Kopa története (OwnCanon)Where stories live. Discover now