Lion King - Kopa története (OwnCanon)

23. rész - Vadászat

Kopa szemszöge:

Nem sokat gyalogoltunk, mikor egy madarat láttunk meg a szavannán. Vitanival megbeszéltük, hogy én elölről, míg ő hátulról támad, így  pedig biztos nem szökhet meg előlünk.
Mikor Vitani is elfoglalta a helyét akcióba lendültem. Előbújtam rejtekemről, mire a madár pontosan Vitani felé futott, Vitani ezek után pedig könnyű szerrel elkapta azt.
- Szép munka! - dicsértem meg, mire elvörösödött.
- Kö-köszi. Te is jó voltál! - jegyezte meg, miután elengedte az élettelen madarat.
- Akkor megesszük? - kérdezte végül, majd felém hajította a zsákmányt.
- Igen. De előtte köszönjük meg az ételt! - mondtam és letelepedtem a madár elé.
- Hogy...köszönjük meg? - nézett rám értetlenül.
- Igen...várj, ti nem szoktátok megköszönni az elejtett zsákmányt? - képedtem el, mire elfordította a fejét.
- Hát...anyám, nem követi az élet körforgását...így...nem igen tudom, hogy mit takar ez a szokás. - hajtotta le a fejét.
- Értem. Nos akkor megmutatom. - mentem oda hozzá és felemeltem a fejét.
- Szóval az élet körforgása, ahogy apám mondta arról szól, hogy tiszteljük és becsüljük meg az összes élőlényt.
- Hogy tiszteljük a zsákmányt? - vont kérdőre Vitani.
- Igen, ha tisztelettel vagy a zsákmányod felé, akkor legközelebb is bőségesen megjutalmaz a természet, de ha nem becsülöd, akkor nem kapsz semmit. - mondtam, mire Vitani kérdőn oldalra billentette a fejét, mire sóhajtottam egy kisebbet.
- Legalabbis ezt tanítja az élet körforgása. - mondtam, majd a porba elkezdtem rajzolni. - Nézd! Igazából  az egész lényege az, hogy van a fű, ami táplálja a növény evőket, a növényevőket pedig megeszik a húsevők. Végül pedig a húsevőkből, azaz belőlünk a halálunk után por lesz, amiből pedig zöld fű nő. Viszont, ha ezt a körforgást felborítjuk, például, hogy túl sok zsákmányt ejtünk el, akkor hamarosan elfog tűnni az összes növényevő, míg végül nekünk nem lesz táplálékunk, a fű pedig nem fog többe teremni. Legalábbis azt hiszem, hogy valahogy így mondta apám. - mondtam a végén.
- Oh értem, szóval ha beosztjuk, hogy mennyit eszünk, akkor nem fog felborulni a körforgás. - mondta Vitani elgondolkozva.
- Igen, ezért fontos betartani a szabályokat! - mondtam.
- Így már értem, de mi ez a hálaadás az elejtett zsákmányért? - kérdezte.
- Oh igen, otthon apámékkal mielőtt neki látunk a vadnak, megköszönjük, hogy ma is megjutalmazott minket a természet. - meséltem el.
- Értem, hát akkor köszönöm, hogy megjutalmaztál ma is föld. - mondta Vitani végül.
- Öhh...Én nem erre gondoltam... - gondolkoztam el. - De ez is megteszi. - mosolyogtam rá, mire Vitani kuncogni kezdett.
- Akkor most már ehetünk belőle? - kérdezte aztán.
- Csak utánad. - löktem oldalba gyengéden  miközben a fejemmel a zsákmányra böktem.
Ezután Vitani gondolkodás nélkül a zsákmányra vetette magát.
- Te nem eszel? - nézett végül vissza rám, miután lenyelt pár harapást.
- De. - mondtam és a madár másik véget kezdtem el felfalni.
Életem legjobb falata volt.
Mikor végeztünk mindketten, végignyaltuk a szánkat az ízletes vacsora után, de Vitani száján meg maradt egy kis vérfolt, így hirtelen ötlettől vezérelve oda mentem hozzá és lenyaltam a szájáról a maradékot, mire meglepődött, én pedig elmosolyodtam.
- Ezt most miért? - kérdezte meglepődve.
- Volt egy kis maradék a szádon.  - mondtam mosolyogva még mindig, amivel zavarba hoztam őt.
Végül kiesett a zavarából és így szólt.
- Jaj, Te! Holnap találkozzunk az itatónál délben! Mutatok valamit! - mondta végül és sietősen elfutott, én pedig széles mosollyal az aecomon haza fele indultam.