L&L Bízz bennem_idézetek (Befejezett)

33.Rész

Vállalsz engem is? - kérdezte hirtelen.
- Mármint? - csodálkoztam el.
- A jelelésben... Megmutatnál egy-két dolgot?
- Komolyan? - lepődtem meg.
- Aha, tényleg - biccentett, én pedig összehúzott szemmel néztem rá, várva, hogy mi lesz ebből, aztán látva, hogy Rajmund velem szembe fordult a kanapén, a vállamat megvonva bólintottam.
- Oké, persze. Mit akarsz tudni? - fordultam én is felé, a fél lábamat magam alá húzva, de ehhez le kellett vennem az asztal széléről, a hirtelen mozdulattól pedig a Jenga torony ismét megingott.
- Ne, ne, ne - fohászkodott Andi két karját a levegőben tartva, így próbálta óvni a tornyot, ami végül megmaradt. - Ó, de jó - sütötte le a szemét.
- Vigyáztam! - kiáltotta a szürke csapatból az egyik srác, ahogy elhaladva mellettünk ki akarta kerülni a szembejövőket, aminek következtében a térdével meglökte az asztalunkat, amin a torony ezúttal összedőlt. Andi és Keri unottan meredtek egymásra, aztán közös megegyezés alapján befejezték a próbálkozást a toronnyal, és inkább besegítettek a puzzle kirakásába.
- Szóval - fordult vissza felém Rajmund, én pedig felkészülve a tanításra, érdeklődve néztem a szemébe.
- Hogy van az, hogy sajnálom? - kérdezte. Rögtön megmutattam. - Oké - gondolkodott el. - Hogy van az, hogy sajnálom, amiért apád haragszik?
- Mi? - nevettem fel őszintén.
- Ez hogy van? - kérdezte.
- Ezt nem fogom jelelni neked - ráztam meg a fejemet.
- Miért nem?
- Mert nem is akarod tudni, csak hülyülsz - mondtam.
- Ez nem igaz. Szeretném megtanulni.
- Nem szeretnéd - hadakoztam.
- Pocsék tanár vagy, Major - közölte, a megjegyzésén pedig újra felnevettem, és elgondolkodva néztem Rajmundra, akin őszintén látszott, hogy semmi sértő vagy bántó szándék nincs benne, és semmiképpen nem űz gúnyt a jelnyelvből, vagy ilyesmi, csupán a hangulatomat akarja egy kicsit jobbá tenni. Ezt pedig nagyon is értékeltem.
- Jó, nem bánom. Mi volt a mondat?
- Sajnálom, amiért apád haragszik - ismételte meg, én pedig elfojtva a mosolyomat, elkomolyodtam, és jelelni kezdtem. - Oké - mondta, amikor végeztem. - Hogy mutatod azt, hogy szerintem meg kellene bocsátania neked? - kérdezte, mire a szavaira hálásan bólintottam és folyamatosan jeleltem, Rajmund pedig türelmesen megvárta, hogy befejezzem, majd így szólt: - És az hogy van, hogy mindenki hülye, aki a fejedhez vágja a régi dolgokat? Hogy undorítóak a volt csapattársaid, amiért ezt csinálták veled? - sorolta, mire visszatartott vigyorral jeleltem mindent, amit Rajmund mondott nekem. - És gyávák is - tette hozzá, én pedig az ölembe ejtve a kezem, lekötelezve néztem a szemébe.
- Köszönöm - suttogtam, mire Rajmund megrázta a fejét.
- Még nem végeztünk az órával, ne csald le - közölte, a megjegyzésére pedig újra felnevettem. - Eddig csak fel akartalak dobni...
- Észrevettem - vágtam rá. - És sikerült - tettem hozzá mosolyogva.
- Akkor örülök. Viszont most jön a tényleges tanulás.
- Rendben.
- Felkészültél, Major?
- Fel - bólintottam határozottan, és készen álltam, hogy megtanítsam Rajmundnak, amit szeretne tudni.
- Oké. Hogy mondod valakinek jelelve, hogy kedveled? - kérdezte.
- Mi? - lepődtem meg.
- Hogy kedvelsz valakit. Az hogy van? - húzta fel a szemöldökét.
- Ó. Ömm. Oké. Így - jeleltem, mire Rajmund megismételte a mozdulataimat. - Ez azt jelenti, hogy kedvellek - mondtam.
- Aha. És hogy van az, hogy tetszik a stílusod?
- Tetszik a stílusod? - kérdeztem vissza furcsán, magamban azon tűnődve, hogy ezeket még mindig nekem mondja, mint az előbb, amikor direkt lejeleltette velem azokat az üzeneteket, amiket nekem szánt, vagy ez most már tényleg tőlem független, és szeretné megtanulni jelelve?
- Igen. Azt hogy kell jelelni, hogy tetszik a stílusod? - ismételte meg.
- Ööö. Így - tanítottam meg kissé kiesve a szerepemből, miközben az agyam megállás nélkül kattogott. - Ezeket miért kérdezed? - érdeklődtem.
- Mert szeretnék tanulni - nézett a szemembe szórakozottan.
- És ez az első, amit tudni akarsz? Hogy kedvellek, és tetszik a stílusod...? - forgattam a szemem rosszallóan.
- Mindenki ezzel kezdi, nem?
- Nem, általában az ábécével - vágtam rá.
- Hát mindegy, én ezeket akarom megtanulni elsőre.
- Jó - hagytam rá furán.
- Szóval - köszörülte meg a torkát - hogy mondod valakinek jelnyelven azt, hogy "szép vagy"?
- Így - jeleltem.
- Nem, várj - ingatta a fejét. - Legyen úgy, hogy nagyon szép vagy - variált.
- Tessék, itt a nagyon is - tettem hozzá, miközben Rajmund a mozdulataimat figyelte.
- Nem, ez mégsem elég kifejező - gondolkodott hangosan. - Hogy jeleled azt, hogy "én hülye eddig észre sem vettem, hogy mennyire átkozottul szép vagy" - fogalmazta meg, mire hátrahőkölve megráztam a fejem.
- Ez így elég hosszú, maradjunk az előzőben - tanácsoltam. - Legyen csak nagyon szép vagy.
- Legyen, bár ez így nem fedi a valóságot... - forgatta a szemét, én pedig jelelés közben furcsán néztem Rajmundra, elrejtve a mosolyomat, és folyamatosan azon kattogtam, hogy ezt most vajon nekem mondja, vagy tényleg csak úgy általánosságban kérdezi.
Azt hiszem, észrevette, hogy elbizonytalanodtam, és mosolyogva állta a tekintetem, sőt, kifejezetten szórakozottnak tűnt, ahogyan velem szemben ülve szenvtelenül nézte a jelelésemet, rám hagyva, hogy gondoljak erről, amit akarok. Látszott rajta, hogy élvezi a műsort, én pedig időközben befejeztem a jelölést, és feltűrtem a pulcsim ujját, miközben a tétlenné vált kezeimet nem tudtam hová tenni, ezért többször megigazítottam a fülbevalóimat.
- Jó - szólalt meg Rajmund némi hallgatás után. - Vicces, hogy zavarba jöttél.
- Mi? - lepődtem meg.
- Ez jön most. A "vicces, hogy zavarba jöttél" - ismételte. - Ezt hogy jeleled? - kérdezte a szemembe nézve, miközben visszatartotta a bevetését, nekem pedig azonnal leesett, hogy behúzott a csőbe, ezért gyilkos tekintettel néztem rá.
- Sehogy! - közöltem sziszegve, mire Rajmund addigra már nem bírta, és hangosan felröhögött. A fejemet rázva kaptam oldalra, és felmarkolva egy maréknyi puzzle-t, hozzávágtam, mire nevetés közben maga elé tette a kezét, így védve magát a rászóródó darabkáktól.
- Hé, az a busz kereke volt - szólt Angéla felnézve a kirakósból, és a bézsek is felénk pillantottak azt nézve, ahogyan Rajmundot dobálom.
- Ne már, Major, most mi van? - kérdezte Rajmund megállás nélkül nevetve, tenyerével felém nyúlva, hogy kivédje a repkedő puzzle-öket.
- Tudod, hogy mi van! - markoltam fel egy újabb adagot, és tovább hajigáltam felé.
- Na jó, elég ebből, tanárt váltok, ez diákkal szembeni erőszak, ki vagy rúgva - magyarázta röhögve, aztán elkapta a csuklómat, amitől feladtam, és mindkét öklömet felemelve hagytam, hogy kihulljanak a puzzle-darabkák a tenyeremből, miközben nevetve néztem Rajmund szemébe.

❤️🤣