L&L Bízz bennem_idézetek (Befejezett)

13.Rész

- Ne már - dünnyögte Rajmund, egyértelműen jelezve, hogy mostmár unja a dolgot, és hanyatt fekve végigdőlt a padon, fájdalmasan bámulva az égre. - Megbeszéltük, egyetértettünk, kitűzőt is kaptál, mi kell még? - kérdezte fáradtan, mire az asztalon ülve nevetve lehajoltam hozzá, és meglöktem a vállát. Eredetileg csak egy apró mozdulat lett volna, viszont nem számítottam arra, hogy nagyon keskeny a pad, amin fekszik, így a lökésem konkrétan kizökkentette az egyensúlyából, aminek következtében leesett a földre. A szám elé kapva a kezem elkerekedett szemmel néztem a földről felpattanó, a ruháját rögtön leporoló Rajmundot, miközben Vivi és Dominik visszatartott nevetéssel figyelték a történéseket.
- Oké, Major, ugye tudod, hogy most rohadt nagy bajban vagy? - indult meg felém Rajmund, mire röhögve felsikoltottam, és az asztalról leugorva elfutottam onnan. Miközben megállíthatatlanul jött utánam, én szembefordultam vele, úgy lépkedtem hátrafelé feltett kézzel, folyamatosan tartva vele a szemkontaktust, és nevetve esküdöztem, hogy nem direkt volt.
Vivi és Dominik egy padon és asztalon állva, ágaskodva nézték utánunk, és szórakozottan kiabáltak mindenfélét felénk, miközben Rajmund sarokba szorított, mert addig hátráltam, hogy az étkező épületének oldala került mögém, ahonnan már nem tudtam kitérni.
- Ne, ne - nevettem megállás nélkül, magam elé emelve a kezem. - Véletlen volt! - kiáltoztam folyamatosan röhögve, de nem számított. Rajmund odalépett hozzám, mire ösztönösen védve magam nevetve leguggoltam, és szorosan lehunyt szemmel vártam, hogy mi történik ezután. De nem történt semmi, úgyhogy engedtem a szemem szorításából, és  résnyire nyitva kilestem. Rajmund cipőjét még mindig közvetlenül magam előtt láttam, nem mozdult onnan, úgyhogy óvatosan feljebb néztem, de a szikrázó napsütéstől csak a sziluettjét láttam, majd a fényképezés jellegzetes hangját hallva azonnal felpattantam. Merthogy lefotózott.
- Töröld ki! - kiabáltam.
- Nem - röhögött, miközben előrefutott.
- Töröld ki azt a képet! - indultam utána. - Vagy legalább mutasd meg, mennyire rémes - kértem.
A padon és asztalon ácsorgó Viviék, akik eddig azt nézték szórakozva, ahogyan Rajmund kerget engem, értetlenül figyelték, hogy megfordul a dolog.
- Most ilyenkor mi van? - kérdezte Vivi összezavarodva.
- Nem tudom - gondolkodott Dominik.
Rajmundot beérve megálltam előtte, ő pedig feltartotta a kezét az ég felé, hogy ne érhessen el a telefonját. Nagyjából egy fejjel volt magasabb nálam, így elégedett vigyorral konstantálta, hogy két lehetőségem van. Vagy ugrálok, mint egy hülye, megpróbálva elkapni a telefonját, vagy egyszerűen könyörgőre veszem a figurát. Az utóbbit választottam.
- Kérem a telefont.
- Nem.
- Add ide - néztem a szemébe visszatartott nevetéssel.
- Nem.
- Csapatkapitányként követelem, hogy add ide - utasítottam.
- Ez hatalommal való visszaélés. Leváltalak - röhögött az arcomba, majd Dominik felé pillantott. - Leváltom. Nem vagyok elégedett a kapitányunkkal! - kiabálta, mire a szájára tapasztottam a kezem, és a fejemet rázva fordultam vissza.
- Azt mondja, sosem volt még ennyire elégedett senkivel - szóltam.
- Pont ezt hallottuk mi is - biccentett Dominik.
Nevetve néztem Rajmund szemébe, miközben még mindig betapasztottam a száját a kezemmel, és átgondolva a dolgot, sóhajtva megráztam a fejem.
- Véletlen volt. Tényleg. Csak a válladat akartam meglökni - mondtam, mire Rajmund mosolygós szemmel biccentett egy rövidet, és leengedte a karját a telefonjával együtt. Ekkor levettem a szájáról a kezem, mire benyálazta kiszáradt ajkait és elmosolyodott.
- Tudom.

❤️😘