L&L Bízz bennem_idézetek (Befejezett)

35.Rész

- Milyen screenshotokról beszéltél? Mutasd.
- Semmi, Major, nem fontos - legyintett megpróbálva terelni a témát.
- Mutasd meg, látni szeretném - indultam meg felé, mire Rajmund röhögve hátrálni kezdett.
- Mit, ezt? - nyomkodta a telefonját, és egy pillanatra felém fordította. A kijelzőn egy fekete-fehér kép volt, ami a horror tanyaházban készült. - Ja, ez nem az. Akkor ez? - emelte fel előttem megint egy pillanatra. Az a kép is rólam volt.
- Na jó - ráztam a fejem röhögve. - Kérem a telefonodat.
- Hogyne, Major, persze, máris... - nevetett ki, megállás nélkül hátrálva.
- Fogadjunk, hogy egy percen belül odaadod... - vigyorogtam.
- Szerinted - forgatta a szemét.
- Oké, te akartad - mondtam, majd a többiek felé néztem. - Tanár úr... - szólítottam meg Tahit.
- Ezt nem mondod komolyan - röhögött fel Rajmund, miközben a fizikatanár unottan megrázta a fejét.
- Bármiről is van szó, Fehér, te vagy a hibás - közölte a tanár, mire mindannyian felröhögtünk, és Rajmund egy "nyertél" biccentéssel felém dobta a telefonját. És az elmúlt napokból semmit nem tanulva egy pillanatig tényleg elhittem, hogy ilyen könnyű vele.
- Mi a jelkód? - kérdeztem a levegőben elkapva a készüléket.
- Ja, hogy az is kell? Azt nem mondtad - szívatott meg, mire elismerően felnevettem, és tanácstalanul álltam a telefonjával a kezemben.
- Mindegy, próbálkozom, amíg le nem tiltja magát - kezdtem nyomkodni a kijelzőt, ezt látva pedig Rajmund arckifejezése egészen megváltozott, és mintha már nem érezte volna magát annyira magabiztosnak.
- Major, ne csináld - indult meg felém, ezúttal azonban én hátráltam megállás nélkül nevetve. - Major, le ne tiltsd a telefonom - kérte röhögve, én pedig úgy csináltam, mintha újabb számkombinációt ütnék be, a valóságban azonban hozzá sem értem a kijelzőhöz.
- Hopp, bocsi - grimaszoltam eljátszva, hogy a sok próbálkozástól letiltotta a készülék, ekkor pedig Rajmund beért, és a fejét rázva, nevetve nyúlt a telefonjáért, kivette a kezemből, aztán amikor ellenőrizte, hogy nincs letiltva, szórakozottan nézett a szemembe, én pedig mosolyogva álltam a tekintetét, miközben a bennmaradt csapatok lassan szétszéledtek, és újabb kihívások elé néztünk az Iskolák Országos Versenyén.

Vége az Iskolák versenye második trilógia első részének.

❤️😘