L&L Bízz bennem_idézetek (Befejezett)

32.Rész

- Mit tudunk? - hajolt hozzám Vivi, és megpróbált arra nézni, amerre én, hogy lássa, éppen mit figyelek.
- Semmit, megy a spekuláció úgy általánosságban, de nincs konkrétum, csak tippek - feleltem.
- Sára, áruld már el, hogy tudsz így szájról olvasni? Nagyon durva - nézett Dominik ámulva.
- Az öcsém siket - mondtam a tésztámat rátekerve a villámra, a többiek pedig érdeklődve hallgattak. - Így aztán egész életemben fontos szerepet töltött be az artikuláció, a szájról olvasás, és az arcmimika - tettem hozzá.
- Á, értem - bólintott Dominik, és látszott rajta, hogy érdekli a téma. - Jelelni is tudsz?
- Igen - feleltem.
- Az öcséd? - szólt bele Vivi meglepetten.
- Aha.
- Az öcséd volt akivel videóztál? - kérdezte elkerekedett szemmel.
- Igen - mondtam furán, mert nem értettem, ebben mi a meglepő.
- Basszus, én azt hittem, a barátoddal beszélsz - köhintette kínosan.
- Mi? Nem, nem - ingattam a fejem. - Nekem... nincs barátom - mondtam ki egyszerűen, majd hirtelen Rajmund irányába pillantottunk, aki túlságosan benyomta a ketchupös tubus oldalát, aminek következtében az egész krumplijára ráömlött a szósz.
- Semmi gond, így akartam - legyintett a tiszta ketchupös tányérjára, aztán Vivire nézett, akivel egymásra meresztgették a szemüket. Úgy tűnt, némán, csupán szemkontaktussal beszélnek meg valamit. Érdeklődve figyeltem a jelenlétüket, amikor Dominik hozzám szólt, ezért elkaptam a tekintetem róluk.

❤️😘