L&L Bízz bennem_idézetek (Befejezett)

29.Rész

Miközben idegesen fogtam a fejem, és a kerítésnek döntöttem a hátamat, ami mögött s sarkantyús teknősök süttették a hasukat, addig Rajmund nem hazudtolva meg önmagát a bódéhoz lépett, és sorban állt. Hunyorogva néztem felé, aztán amikor két jégkrémmel a kezében visszasétált hozzám, és az egyiket pedig felém nyújtotta, hangosan felnevettem.
- Ezt nem mondod komolyan - vettem el a fejemet rázva.
- Kiesni is lehet stílusosan, Major - mondta őszintén és letépte a jégkrém papírját, majd lazán a kukához sétált, és kidobta a szemetet. Szomorú mosollyal bólintottam a bölcs gondolatra, aztán megakadt a szemem egy kisfiún, aki az anyukájával sétált.
- Nem érted, hogy nem eladó??? - kérdezte a nő idegesen, mire a gyerek egyre hangosabban kezdett el sírni. - A bácsi azt mondta, hogy a jobb oldali közük bármelyikből választhatsz, de a bal oldali valami versenyhez tartozik - magyarázta. - Istenem, ne bőgjél már!!! - veszítette el a türelmét, miközben elhaladtak előttünk, mire a jégkrémem kicsomagolása közben megálltam a mozdulatban, és elkaptam a fejem abba az irányba, ahonnan jöttek.
Az árusok egymást érték a bódéjukkal, volt ott perec, csoki, jégkrém, üdítő és lufi. Sok lufi. Mindkét oldalon. Az egyik összefogott közeg a klasszikus mesefigurákat ábrázolta, a másik oldalon azonban egyszínű lufik voltak egy csokorba fogva. Mindegyikből egy. Világoszöld. Halvány rózsaszín. Piros. Arany. Szürke... Csakis az IOV-csapatok színei. És azt mondta a nő, hogy nem eladó.
- Rajmund - motyogtam, és szájtátva néztem a lufist, miközben a karommal felé hadonásztam. - Rajmund! - suttogtam elképedve. - A lufik! A lufik a megoldás.
- Mi? - kérdezte.
- A lufik - mutattam óvatosan. - Azok az IOV-színű lufik. Ott a piros - közöltem, mire Rajmund odafordította a fejét, és a jégkrémje szélébe harapva felhúzta a szemöldökét.
- Basszus - mondta a fagyiba.
- Gyere - ragadtam meg a karját, és elhúztam.
Az árus maga előtt összefont karral állt, és az érkezésünkre végignézett rajtunk.
- Segíthetek? - kérdezte, nem árulva el magát. Biztos akart lenni a dolgában, hogy nem rontja el a rábízott feladatot.
- A piros lufit szeretnénk elkérni - szóltam a szemébe nézve.
- Miért? - tette fel a keresztkérdést utolsó próbálkozás gyanánt.
- Mert... - néztem végig magamon a piros melegítőmben. - Minket illet - feleltem egyszerűen. Az árus még egyszer utoljára összehúzott szemmel meredt rám, mintha csak meg akarna félemlíteni, aztán kedvesen elmosolyodott, és a csokorhoz kapva megragadta a madzagokat, és felfelé pislogva nézni kezdte, hogy melyik lehet a pirosé. - Lehetne esetleg kevésbé feltűnően? - rökönyödtem meg, tudva, hogy a szürkék valahol a közelben vannak.
- Próbálom - dünnyögte az árus, aztán óvatosabban rángatva a luficsokrot sokkal finomabban kezdte el szétbontani, hogy kivegye közülük a pirosat. Eközben én FaceTime-on felhívtam Vivit, aki nem vette fel, úgyhogy megpróbáltam Dominikot.
- Megvan??? - vette fel köszönés nélkül, és a napsütésből hunyorogva nézett a kamerába.
- Igen - mosolyodtam el. - Találkozzunk a kijáratnál.
- Jó. Valahogy kiszedtem Vivit a csirkeólból - forgatta a fejét, feltehetőleg Vivit keresve.
- Hogy? - lepődtem meg.
- Hosszú... Jövünk - tette le.
- Parancsoljatok - adta át az árus a piros lufit, én pedig óvatosan elvettem.
- Köszönjük - mondtam boldogan, és el sem hittem, hogy megcsináltuk, amikor is Rajmund gondterhelten mellém lépett, és suttogva így szólt.
- A szürkék erre jönnek.
- Mi?
- Feltűnt nekik, hogy megálltunk itt, és most jönnek, gondolom megnézni, hogy mi van... - pillantott el a vállam felett, ellenőrizve, hogy a rivális csapat hol jár. Óvatosan hátrafordultam, és a mögöttem lévő plüsskínálat felett lestem feléjük. A négy szürke fiú a homlokát ráncolva igyekezett felénk, gyanakvón nézegetve az előttem álló Rajmundot, akire ráláttak az útról.
Azonnal kellett cselekednem, így hirtelen ötlettől vezérelve felhúztam a pulcsim alját, és bedugtam a lufit a hasamhoz, majd gondosan visszahajtottam rá a felsőmet, így rejtve el a feladat megoldását nem csak a közel járó szürkéktől, hanem a többi csapat elől is,  akik közül időközben bizonyára sokan érkeztek meg az ökocentrumba, és messziről is kiszúrták volna nálam a lufit.
Rajmund visszatartott röhögéssel nézett a pulcsim alatt gömbölyödő lufira, mire megráztam a fejem.
- Nem volt jobb ötletem - magyarázkodtam. - Futás - tettem hozzá a plüssök felett látva, hogy a szürkék odaértek a bódéhoz, és egy "jó napot" köszöntéssel üdvözlik az árust.
Rajmund rögtön kapcsolt, és a kezemet megragadva húztunk el onnan.
- Most meg hová rohannak? - kérdezgették a szürkék egymástól. - Mit csináltak itt?
Vissza sem fordultunk, és mivel csak hátulról láttak minket elsietni, nem vették észre a hasamhoz rejtett lufit, de ez nem jelenti azt, hogy nem voltak nagyon közel a megoldáshoz. Mi azonban nem törődtünk velük, ahogyan mással sem, csak igyekeztünk a Viviékkel megbeszélt helyre, miközben a mindkét irányból sétálókkal teli kis úton szlalomozva kerülgettük az embereket a kijárat felé igyekezve. Rajmund ment előttem, és a kezét hátranyújtva fogta az enyémet maga mögött, úgy takarva engem mindenki elől.
- Elnézést, elnézést, bocsánat, köszönjük - szólt azoknak, akiket kikerültünk, akik közül többen furcsán néztek ránk, egy idősebb nő pedig szó szerint felháborodva vizslatta a (lufival) kitömött hasamat, mire Rajmund odaszólt neki.
- Nem én voltam - tagadta a fejét rázva. - De felnevelem becsülettel! - tette hozzá, mire a nő felháborodva, tátott szájjal nézett rám nem tagadva, hogy mit gondol rólam, mire hangosan felröhögtem, és akartam mondani valamiféle magyarázatot, de egyrészt a nevetéstől sem tudtam, másrészt Rajmund elrángatott onnan, és sietve kerülgettük tovább az embereket.
- Kösz, hogy nem hagysz cserben a lufigyerekemmel - szóltam előre Rajmundnak, aki vidáman nézett vissza rám a válla felett.
- Ez alap, Major - mosolyodott el, aztán a kijáratot meglátva maga mellé húzott, és rohanni kezdtünk.
Vivi és Dominik  már vártak ránk, és az érkezésünkre felpattantak az útszegélyről, amin addig ültek, majd meglepve néztek végig rajtunk.
- Mégis mennyi időt töltöttünk el itt? - kérdezte Vivi visszatartott nevetéssel nézve a lufit rejtő hasamra.

❤️😘