L&L Bízz bennem_idézetek (Befejezett)

2.Rész

- Ne most! - kiáltotta Kocsis, de a kopogás nem maradt abba. - Mondom, ne most! - kiabálta újra, de mindhiába, mert a következő másodpercben a takarítónő nyitott be az ajtón.
- Elnézést, igazgató úr, de...
- Icuka, amint látja, nagyon elfoglalt vagyok - próbálta lerázni Kocsis, és fel is állt, hogy mielőbb kikísérje a takarítónőt, aki kéretlenül nyomult be az irodába.
- Értem én, de ez hallatlan! Valami huligán megrongálta a kocsimat, és most az egyik kereke félremegy. Ha tolom, akkor jobbra húz... - panaszkodott
- Értem, Icuka, nagyon sajnálom, de most ezzel nem tudok foglalkoz... - akadt meg Kocsis, majd összehúzta a szemöldökét, és felénk fordult.
- Nincs valami mondanivalótok? - kérdezte, gyanúsan méregetve minket egyesével. Mind a négyen némacsendben ültünk, és szótlanul néztünk magunk elé, miközben a cipőmmel óvatosan Rajmunk felé toltam a táskámat, hogy eltakarjam a Jordanjén levő árulkodó horzsolást. Egyikünk sem szólt egy szót sem, mire Kocsis visszafordult a takarítónő felé.
- Icuka, minden rendben lesz a takarítókocsijával, ígérem - tessékelte ki Kocsis.
- Nyolcas lett a kerekében! - panaszolta tovább.
- Jó, értem, kicseréljük, csak menjen... Menjen már ki innen, dolgom van - csukta be végül Kocsis az ajtót, kizárva a takarítónőt. - Na szóval, pontosan erre próbáltam rátérni az előbb - ült vissza az asztala mögé.
- Icuka nyolcasára? - kérdezte Dominik, mire mind felröhögtünk.

❤️😘