Rivals' love - Kageyama Tobio x reader [Befejezett]

3.rész

Bementem a gyengélkedőbe, ahol nem volt ott a nővér. Mert miért is legyen itt, ahol a legjobban kellene...

Úgy egy jó fél órás várakozás után a nővér is betalált ide. Felvázoltam neki azt, hogy mi történt, majd azt is, hogy szerintem jól vagyok, de Nekomata sensei a biztonság kedvéért küldött ide. A negyvenes éveiben járó, szőke hajú nő türelmesen végig hallgatott, majd megvizsgált. Utána mivel nem tapasztalt semmi szokatlant, elengedett. 12:30... Ma csak 5 órám lett volna és a fiúk edző meccse is biztos véget ért. Pedig sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de vártam a mai napot. Nem csak a gyakorló meccsért. Azért is, mert abban reménykedtem, hogy talán sikerül új barátokat szereznem a Karasunon bellül. Elég érdekesek.

-Majd talán legközelebb...-mondtam halkan magam elé, majd a lány öltözöből a cuccommal együtt még egyszer utoljára benéztem a torna terembe. Üres volt. Sehol senki. A hálót is már elrakták. Sokkal csendesebb volt, mint amit én megszoktam. Egy búcsút véve a helytől, -persze nem örökre- a kapú felé vettem az irányt, ahol két alakot véltem felfedezni.

-Hé Kageyama! Nézd! Ott van!-ugrándozott ordíbálva Hinata.

-Boke! Ne ordibálj! Máshol tanítás van!

-De Kageyama! Ott van! Erre vártál eddig, nem?!-mutatott rám a narancs hajú, miközben elkezdett veszekedni Kageyamával.

Ahogy egyre jobban közeledtem feléjük annál hangosabban lehetett hallani a veszekedésüket. Mikor pedig Hinata rám mutatott még kellemetlenebbnek éreztem ezt a szituációt.

-Milyen "erre vártál eddig"?! Te rángattál ide!

-Azért, mert tudom, hogy ezt akarod és egyedül nem mernéd!

Nem tudtam, hogy mit kellene csinálnom ha oda érek hozzájuk. Azt hittem, hogy már rég elmentek, hisz a meccs már végetért. Ők azonban itt veszekednek a sulim előtt a kapuban azon, hogy -ha jól értelmezem- miért vannak itt. Tovább menjek és ne vegyek róluk tudomást? Ez kicsit nehezen megoldható, hisz épp felém mutogatott Hinata, szóval tuti észre vettek. Az meg, hogy ezek után is csak ignorálva elsétáljak előttük az kicsit... hogy is mondjam... bunkóság. Akkor viszont szálljak be a beszélgetésbe? Nem.. mivel vitatkoznak szerintem ez sem a megfelelő őtlet. Ahogy azon agyaltam, hogy mit kellene csinálnom mikor oda érek, már csak azt vettem észre, hogy már ott vagyok.

-Öm... Sziasztok- végül a köszönés mellett döntöttem. Ennek hatására abba hagyták a veszekedést és rám emelték a tekintetüket.

-Szia- köszönt elsőnek Hinata, majd Kageyama is összehozott egy efélét.

-Hel- nem, Hal...Szia.

-Mit csináltok itt?-törtem meg a kb két perces kínos csendet, ami a köszönés után keletkezett.

-Gyerünk Kageyama!-lökte meg az alacsonyabb az illetőt.

-Amikor fejbe ütöttelek labdával, tudod.. s...-a végét, olyan halkan mondta, hogy nem értettem.

-Mi?-kérdeztem vissza. Láttam rajta, hogy nem szívesen ismételné meg, de mivel nem értettem és Hinata is lökdösni kezdte, így kénytelen volt.

-Sa...-ismét halkan mondta, így még mindig nem értettem mit szeretne. Már én éreztem magam kínosan, amiért nem értem sokadjára sem. Csak bólintani akartam volna, hogyha ennyire kínos neki, akkor ne kelljen megismételnie, de Hinata nem értett velem egyet.

-Kageyama! Tiszta halk vagy, még én sem hallom-szólt rá a mandarin.

-Sajnálom, jó? Így már megfelel?!- mondta szinte üvöltve. Ezt a hangszintet tudtam, hogy inkább Hinatának szánta, mint nekem, de azért meglepődtem rajta.

-Semmi baj..- eresztettem egy mosolyt az ajkaimra.

-Oh! Ha már itt vagyunk Tokyoban nem megyünk el valahova?-hagyta figyelmen kívül az előző megnyilvánulását Kageyamának.

-Boke! Ne hagyj figyelmen kívül!

-[Név]-san eljösz velünk valahova, ha már itt vagyunk?- nézett rám kiskutya szemekkel Hinata.

-Hát.. izé...

-Nem kell,ha nem akarsz-vett vissza az előző hangvételéből, miközben rám nézett- De meghívhatlak valamire bocsánat kérés gyanánt-mondta, majd a mellette ugráló fiúra nézett-Ne ugrálj már!

-Nem, nem probléma. Tőlem rendben van. Hova szeretnétek elmenni?

-Hmm-gondolkodott el Hinata- Mit szólnátok, ahhoz ha...

Hinata ötlete a Tokyoi torony volt, amivel senkinek sem volt ellenvetése. Útközben útba esett egy kávézó is, ahova Kageyama be akart menni, ezért még az eredeti úticélunk előtt oda bementünk.

-Válassz valamit-mondta rám nézve. Értetlenkedve néztem rá, mire folytatta- Mondtam, meghívlak.

-Ezt igazán nem kell.

-De...

-Na [Név]-san. Kageyama kedves valakivel! Ezt fel kellene írni valahova! Ilyen ritka jelenséget nem mindennap látni.

-Boke! Azzal szoktam így viselkedni, aki méltó rá!

-Miért én nem vagyok rá méltó?!

-Fiúk...- próbáltam megakadályozni, hogy ezek ketten veszekedjenek, mivel a tulajdonos is szúrós szemekkel ajándékozta az egyre hangosabban beszélő fiúkat.

Végül beleegyeztem abba, hogy max egy kávét fizethet. Nem akartam szegényt több dologgal lehúzni. Az úticélunkhoz érve csalodottam fogadta Hinata, hogy felújítás miatt nem lehetett felmenni. A többi látványosság, pedig messze volt. Nem tagadom ez is elég messze volt, de a kis mandarin szemei szinte felragyogtak, amikor beleegyeztem, hogy elkísérem őket. Az idő sem volt a narancs hajú barátja, mivel annyi idejük maradt, hogy visszaérjenek a vasútállomáshoz. Mielőtt elköszöntünk egymástól Hinata elővette az eddig zsebében pihenő telefonját és azon kezdett el pötyögni valamit.

-[Név]-san megadod a telefon számod?

-Persze- vettem el a felém nyújtott elektronikus eszközt, majd beírtam neki a számom- de már megmondtam, hogy én is elsős vagyok, nem kell a "san".

-Izé...-szólalt meg Kageyama is, majd felém nyújtotta a telefonját- nekem is... Megadod?- halvány pír jelent meg az arcomon, de ahogy észre vettem nem csak nekem, hanem az övén is. Óvatosan elvettem a telefonját, majd neki is beírtam a számom, ezután vissza adtam neki az eszközt.