Rivals' love - Kageyama Tobio x reader [Befejezett]

24.rész

Másnap reggel elég nehezen keltem. A fiú még aznap válaszolt. Ahogy Hinata ígérte, elintézte, hogy a fiú beleegyezzen. Nem tudom, mit csinált vagy mit ígért meg neki, de lehet inkább nem is szeretném megtudni. A lényeg az, hogy belement.

Nagy nehezen, de sikerült felkelnem, majd hulla fáradtan másztam el a fürdőig, ahol megnyitva a csapot, alá tartottam a kezem, majd megmostam az arcom. A hideg víz segített kicsit jobban magamhoz térnem, de még mindig pocsékul éreztem magam, a korán kelés miatt.

A suliba menő úton, szokásomhoz híven a fehér fülesem lógott a fülemből, amiből épp a kedvenc számom szólt. Ahogy a zenét hallgattam eszembe jutott, hogy nem pakoltam semmilyen ennivalót, szóval, beugrottam az egyik útba eső boltba.

Belépve a kisboltban, rajtam és a pénztár mögött lévő idős nénin kívül senki sem tartózkodott a helyiségben. A néni felé fordulva udvariasan köszöntem, majd közelebb lépkedve hozzá a kirakatban lévő pékárukat kezdtem el vizsgálni.

Mikor kiválasztottam a számomra megfelelőt, a néni kíváncsi szemébe néztem, majd kértem belőle. Elmosolyodva vett egy nejlon zacskót a kezébe, majd a kért terméket kiszedve belehelyezve felém nyújtotta.

-144 Yen lesz-emelte át tekintetét rám, a készüléktől. Kihalásztam a zsebemben lapuló pénztárcám, majd kivéve belőle a kért összeget, felé nyújtottam.

Kilépve a boltból, levéve a táskám a vállamról, a mélyére süllyesztettem a kezemben szorongatott péksütit, majd újra neki láttam az eredeti célomnak.

Utamat egy, a sulitól nem messze lévő zebra keresztezte. Ezen áthaladva már csak pár perc és az oly szeretett iskolámnál lyukadok ki. A zebra melletti lámpa villogni kezdett, mire én a telefonomért nyúlva a zsebembe, kiszedtem onnan, majd megnéztem az időt. 7:55. ... Nem is én lennék ha egyszer nem késnék... Visszahelyezve a készüléket az előző helyére, majd újra a zölden villogó lámpára néztem.

Vajon átérek még? - gondoltam, miközben lépteimen gyorsítva haladtam a felfestett gyalogátkelőhöz.

-[Név]!- hallottam meg a nevem alig hallhatóan. Megfordultam, azonban nem láttam senkit aki egy kicsit is ismerős lenne.

-Képzeltem volna? Biztos.. mindegy.. elfogok késni-mondtam magam elé alig hallhatóan, miközben még gyorsabbra vettem a tempóm, végig a villogó lámpát nézve.

Mikor a járda széléhez értem, még mindig villogott, azonban nem tettem több lépést. Úgysem érnék át, nem itt szeretném a halálomat lelni. Főleg, hogy ma délután végre elmondom Tobio-nak.

A hozzám hasonló emberek, kik ugyanúgy mint én átszerettek volna kelni ezen a kereszteződésen, egyetértve velem, hogy már nem érnének át, megálltak mellettem. Viszont volt egy ember, akinek valami nagyon sürgős dolga lehetett. Hiába láthatta, hogy már senki sem megy át, hisz mindjárt átvált, a meggondolatlan fiú örült gyorsasággal sietett a zebrához, ezzel másokat fellökve.

-Hé, vigyázz már!

-Megörültél?- hallottam meg a mögöttem, épp a fiúhoz beszélő embereket. Ezek emberek száma, hozzám közeledve egyre csak növekedett. Mikor hátra fordultam megpillantottam egy barna hajkoronát, ami miután mellém ért közelebbről láthattam gyönyörű tenger kék színű szemeit. Elhaladva mellettem a vállával meglökött, amitől én pár lépést hátrálva nem tudtam megtartani az egyensúlyomat, így a földre estem. A fiú rám sem nézve szaladt tovább.

Ekkor nagy dudálásra lettem figyelmes magam mellől. Ijedten néztem a felém közeledő piros járműre, aminek vezetőjének szemlátomást nem állt szándékában lassítani. A sokktól lefagytam, s csak ültem az aszfalton, mikor valaki megragadva a kezem felrántott magához, majd egy szoros ölelésbe volt. Szemeim csukva voltak, s nem mertem őket kinyitni. Orromon keresztül beszívtam az illatát. Mikor megéreztem azt a jellegzetes pasis illatot, a szemeim egyből kipattantak, majd az illetőre néztem.