Rivals' love - Kageyama Tobio x reader [Befejezett]

6.rész

Megszenvedett vele, de bocsánatot kért és megígérte Kuroo, hogy többet nem nézegeti, hogy kivel, miről írogatok. Utána haza kísért, majd elköszönve elment.

Másnap szombat volt, így semmi dolgom sem volt. Fel sem öltöztem, meg egyéb mást sem, amit általában szoktam. Csak élveztem a későn kelést, az egész napi játszást, videó nézést és azt, hogy nem kell kikelnem az ágyból. Ez mindaddig volt szép és jó, amíg eszembe nem jutott, hogy az a három nap, amikor kikértek a meccsek miatt, lehet be kellene pótolni. Semmi erőm, se kedvem nem volt ahhoz, hogy nekiálljak még szombaton is az iskolával foglalkozni.

Nagy nehezen rávettem magam és neki álltam az elmúlt három napot bepótolni. Ezzel el is ment az egész napom. Ennyit a szombatról...

Vasárnap viszont már tényleg élvezhettem a semmit tevést, bár ez sem volt olyan jó, mint én azt az elején terveztem. A végére már baromi unalmas volt. Mintha most lassabban telt volna az idő. Szokták mondani, hogy ha nem élvezed az adott dolgot, akkor nagyon lassan telik az idő. Ugyan ez van ha nagyon vársz valamit, mint az én esetemben. Bezzeg ha élvezed vagy nem várod, hogy az a dolog bekövetkezzen, akkor gyorsan telik az idő. Ma is ez történt, legalábbis a nap úgymond második felében. A tizenkettő óriási kelés után egy darabig jó volt, utána meg nagyon unalmas. Már nagyon várom a holnapot. Megkezdődik a tábor, így ismét találkozhatok Kageyamával és persze Hinatával.

Nehezen, de a nap véget ért. Ma pedig egész hamar felkeltem, még az ébresztőm előtt. Felöltöztem és lementem a konyhába valami harapnivalóért. A lépcsőn lefelé haladva megpillantottam a csukott konyhaajtó alatt résnyire kiszűrődő fényt. Közvetlenül az után, hogy az ajtó elé értem kinyitottam azt.

-[Név]? - nézett rám anya egy döbbent arccal - Hogy-hogy vagy fent ilyen korán?

-Ma van az edző tábor első napja.

- És összepakoltál már?

-Nem. A mi sulink rendezi, szóval simán haza tudok jönni- mondtam a hűtőben turkálva.

-Kik lesznek ott?- kérdezte a kávéját kevergetve. A hűtő ajtaját becsukva leültem elé a joghurtommal, majd azt kibontva válaszoltam.

-Hát, ugye a mi csapatunk -

-A ti csapatotok?- kérdezte engem félbe szakítva.

-Én vagyok a fiú röpi csapat menedzsere. Nem mondtam volna?

-Nem... mindegy is... ti lesztek ott és még?

-A Fukurōdani, a Datekou meg a Karasuno.

A joghurtot befejeztem, majd felmentem a szobámba pár cuccért, amit vinni akartam. Utána ismét lejöttem, csak most nem a konyhába mentem, hanem a bejárati ajtóhoz. Az ajtó előtti falon lévő fogasokon lógott az én kabátom is. Levéve onnan felvettem és már indultam is a suliba. Megkezdődött a tavaszi szünet, ezért az utcákat járva nem találkoztam annyi emberrel, mint általában szoktam, azok is csak felnőttekből álltak. A felnőtteknek attól még, hogy megkezdődött a szünet ugyanúgy kellett menni dolgozni.

-[Név]?- jött egy hírtelen hang mögülem. Hátra pillantottam, ott pedig Kuroot láttam meg- Szia-köszönt, miközben mosolyt húzott ajkaira.

-Szia- köszöntem vissza. Még mindig hideg volt, pedig már a jó időnek kellene jönnie, ennek ellenére úgy lehet érezni, mintha még mindig December lenne. Ebből adódóan mind a kettőnkön bélelt kabát volt.

Mire a suliba értünk már a csapatunk többi tagja is megérkezett, így mi voltunk a csapatból az utolsóak. Már csak a többi iskolára kellett várni. A fiúk ez idő alatt elmentek három a három ellent játszani. Mentem volna én is, hogy nézzem őket, de az edző megkért, hogy maradjak, hogyha megérkeznek a csapatok, akkor útba tudjam őket igazítani. Azt is mondta, hogy először a torna terembe küldjem őket, mert majd ha mind a három csapat megérkezik, majd akkor fogja személyesen elmondani a tudni valókat. Ahogy vártam nem jött senki sem, ezért elkezdtem telefonozni.

-Mivel játszol?- ült le mellém Kenma, miközben ő is elővette a telefonját. Épp azzal a játékkal játszottam, amit együtt szoktam játszani a gamer fiúval. Ezt szerintem a fiú is észre vette, mivel mikor a telefonja bekapcsolt és beütötte a jelszavát, ő is belépett- Meghívjalak vagy meghívsz?

-Majd meghívlak-mondtam, azzal rányomtam a gombra, amivel elküldtem a fiúnak a meghívót. Mikor neki ez megjött elfogadta, így már egy csapatban voltunk- Hogy -hogy nem röpizel?- kérdeztem egy kis idő után. Már akkor meg akartam kérdezni, mikor a fiú leült mellém, de a nagy játszások közepette, amit a fiú hozott le elfelejtettem megkérdezni.

-Már vége van az én körömnek... elég fárasztó volt. Még szerencse, hogy mindig a nyertes csapat pihen egészen addig, amíg mindenki nem játszott.

-Ennek mi értelme van? Ha mindig a vesztes van a pályán, akkor ő eléggé elfárad és akkor tuti nem - oh, köszi-köszöntem meg, hogy a fiú segítségemre siettezz, ezzel megakadályozva azt, hogy kikeljek magamből egyből azután, hogy meghaltam- hol is tartottam? Megvan! Hogy érted, akkor ők sosem nyernek.

-Ezzel is fejlesztik az állóképességüket. És ha egy meccsben csak blockolnak és nem áll szándékukban nyerni, csak időt, az idő alatt tudnak pihenni.

-Kenma! Hív az edző- jött oda hozzánk Kuroo. A mellettem lévő sóhajtott, majd egy unott arccal felállva mellőlem, vissza sétált a torna terembe- Még mindig nem jött senki?- kérdezte, miközben leült az előző fiú helyére, mellém.

-Nem, még senki - mondtam Kuroonak címezve, de kívülről inkább tűnt annak, hogy kezemben lévő készüléknek mondtam.

-Legalább rám néznél ha hozzám beszélsz- sóhajtott - lassan olyan leszel, mint Kenma. Mit kezdek én két Kenmával? Nem tudlak mindkettőtöket egyszerre kirángatni a sötét szobából a friss levegőre.