Rivals' love - Kageyama Tobio x reader [Befejezett]

5.rész

-[Név] elfogsz késni-nyitott be anya a szobámba. Semmi kedvem nem volt felkelni, ezért valamit nyüszögve kezdtem el forgolódni - Istenem...-mondta, majd felhúzta a redőnyt, amivel én nem számoltam, ennek következtében pont arra fordultam, így az arcomba kaptam a kora reggeli fénysugarakat.

Kinyitva álmos szemeim, a telefonomon megnéztem az időt, ami szerint ha nem kelek ki az ágyból 10 percen belül el fogok késni. Továbbá volt kettő olvasatlan üzenetem is. Abból az egyik a csoport volt, amit tegnap Hinata hozott létre.

Hinata Shōyō Kageyama becenevét a következőre állította: Tej örült

Hinata Shōyō a becenevedet a következőre állította: Az enemy menedzsere

Hinata Shōyō a saját becenevét a következőre állította: Kis óriás

Kageyama neve mellé rakott egy üveg tej emojit is. Az enyémhez egy olyan emojit, aminek a két szeme csukva van, a nyelve pedig ki van nyújtva. A sajátjához meg egy korona és egy röplabda emojit.

Tej örült: Kis óriás, mi? A nyomába sem érsz, ilyen védésekkel. Nem gondolod?

Tej örült, Kis óriás becenevét a következőre állította: Boke Hinata

Felnevetve rajtuk ismét megláttam az időt. Már 6 percem sem volt, de azért még megnéztem kié volt a másik olvasatlan üzenet.

Kuroo: Szia, remélem már felkeltél 15 perc és ott vagyok.

Ezt írta 10 perce. Gyorsan rendbe szedtem magam, majd a kabátomra fel véve a táskám nyitottam ki a bejárati ajtót. Amint azon kiléptem Kuroot pillantottam meg, a kerítésnek dőlve. Ahogy meglátott ellökte magát és mosolyogva integetett.

-Sikerült felkelni?- kérdezte szájáb egy gúnyos mosollyal.

-Szerintem gyors voltam...-mondtam, Kuroo pedig felnevetett, de nem viccnek szántam. Szerintem tényleg egész gyors voltam, ahhoz képest, hogy max 30 perce vagyok fent. Igaza van, hogy várnia kellett egy csomót rám, de nem én kértem erre.

Úgy az út felét tehettük meg, amikor a telefonom rezgésére lettem figyelmes. Elővettem az említett tárgyat, majd megnéztem ki írt.

Kageyama: Hali, az edző most szólt, hogy elfogadta a meghívást. Akkor találkozunk a táborban.

Írta Tobio, az üzenete végén pedig egy mosolygós emoji volt. Megnyitottam a billentyűzetet és gépelni kezdtem.

-Kivel besz- szólalt meg a mellettem álló, ugyanis időközben megálltunk. Ahogy meglátta a nevet, akinek írnék kivette a telefonom a kezemből.

-Na! Add vissza! Mire volt ez j-

-Szóval ezért akartad ennyire, hogy a Karasuno is jöjjön a táborba?!-kérdezte engem félbe szakítva, miközben mérgesen a kijelzőt vizsgálta.

-Mi?

-Tudod a tanári szóba ablaka általában nyitva van.

-És?-kérdeztem, miközben a telefonom próbáltam vissza szerezni. Sikertelenül. A készüléket a feje fölé emelte, így esélyem sem volt elvenni tőle.

-Hallottam... de nem a fejlődés miatt akarod, hogy jöjjön a Karasuno, nem? Hanem Kageyama Tobio miatt-ismételte meg magát. A kijelentésére az arcomat ellepte a pír. Többet már nem próbáltam vissza szerezni az eszközt. Nem! Nem miatta akarom. Hanem a csapat fejlődése érdekében. Igaz, hogy az is közrejátszott, hogy ő is a Karasunoban játszik és az, hogy megemlítette, hogy már találkozhatnánk újra, amitől kifejezhetetlenül boldog lettem. De nem ez miatt... vagy... de?- Nesze...-dobta hozzám a telefont, majd ismét nekilátott az iskolához vezető útnak- Ha nem sietsz elkésel-mondta hátra sem nézve.

A nap további részében nem igazán beszéltem Kurooval. Még az edzésen sem. Úgy viselkedett, mint aki meg van sértődve. Nem értem mi alapon. Szerintem nem tettem semmi rosszat. Neki pedig semmi köze ahhoz, hogy kivel, miről és mikor beszélgetek. Ezt leszámítva, mindenki beleadott mindent az edzésbe, mivel már csak egy nap és kezdődik a tábor, amin mindenki jól szeretne teljesíteni. Az edzés feléig Kuroo nem igazán teljesített úgy, ahogy ő szokott. Reggel, mióta kivette a telefonom a kezemből és elkezdett találgatni, hogy miért ajánlottam be a Karasunot, azóta viselkedik ilyen furán. Mielőtt felálltam volna, hogy oda menjek vele beszélni, Kenma beelőzött. Az én szemszögemből Kenma odament a kapitányhoz és mérgesen elkezdte őt kioktatni. Nem beszélt hangosan és messze is voltak, ahhoz hogy hallani tudjam amit Kenma mond. Kuroo látszólag nem szólalt meg, csendben végig hallgatta barátját, után meg mind a ketten vissza igyekeztek a pályára.

Az edzés végén Kuroo oda jött hozzám. Láttam rajta, hogy nagyon nincs ínyére a dolog, de meg kell tennie.

-Beszélhetünk?- kérdezte rám sem nézve.

-Persze, de a termet, illetve az öltözőket zárnám, szóval előtte öltözzetek át- mondta Yaku annak ellenére is, hogy a fiú nem neki, hanem nekem címezte a mondatát. Kuroo ökölbe szorította a kezét, miközben szúrós szemekkel nézett Yakura. Ő azonban figyelmen kívül hagyva a fiú előző cselekedetét elment öltözni.

-Akkor... mindjárt jövök-mondta pár perc kínos csend után.

Amíg a fiú elment átöltözni, addig én körbe néztem és a helyére raktam a teremben még kint hagyott labdákat, amiket a fiúk elfelejtettek vissza vinni a szertárba. Miután az utolsó labdát is visszavittem az öltözőbe mentem a cuccaimért. Mire végeztem és a cuccaimmal együtt kijöttem a helységből, addigra Kuroo is végzett. A falnak dőlve állt, kezében a saját cuccával, mélyen belemerülve a gondolataiba.

-Szóval... miről szerettél volna beszélni? -kérdeztem, kizökkentve őt a gondolataiból. Rám nézett arany színű iriszeivel.

-A reggelit... sajnálom talán-nézett félre. Csöndben figyeltem keresztbe tett kézzel, hátha akar még mondani valamit.

-Hallgatlak-mondtam, ő pedig kis idő múlva folytatta.

-Megláttam a setterük nevét, majd amit írt és... lehet elkezdtem kombinálni.

-Csak lehet? -kérdeztem a szemébe nézve. Annak ellenére, h lerít róla az, hogy ha akarná sem tudná folytatni, én türelmesen vártam, hogy folytassa.

-Talán... nem csak talán...