Rivals' love - Kageyama Tobio x reader [Befejezett]

8.rész

Kenma távozása miatt csak én és Kuroo maradtunk a teremben. Elkezdtük settelve passzolgatni egymásnak. A fiú általában mindig pontosan a fejem fölé settelte, - kivéve mikor elrontotta- én mégsem tudtam neki, rendesen vissza adni. Ennek hatására eszembe jutottak a pár évvel ezelőtti nagy gyakorlások a két fiúval. Köztük az is, mikor sikeresen felütöttem a fára, ahonnan nem tudtuk leszedni, ezért Kuroo nyakába kellett ülnöm, hogy elérhessük.

Nem telhetett el sok idő, olyan 30-40 perc, amikor valaki benyitott. A labdát elkapva néztem az ajtó irányába, ahol egy tejet iszogató Kageyamát pillantottam meg.

- Gyakoroltok?- kérdezte, az után, hogy a tejes dobozból kiálló szívószál segítségével kettő kortyot szívott a dobozból.

-Uhm- mosolyogtam a fiúra kellemetlenül. Nem azzal volt a bajom, hogy itt van, ennek örültem, hisz többek között ezért is vártam már a tábort. Inkább annak nem örültem annyira, hogy a fiú is láthatja a bénázásom. Az említet a legközelebbi kukába kidobta a már üres dobozt és ismét felénk fordult.

-É- ... Én is beszállhatok?- kérdezte. Kuroora néztem, de ő nem repesett az örömtől a kérdés hallatán. Nekem csak annyiból nem tetszett az ötlet, hogy még egy profi előtt égetem magam, viszont ennek ellenére is szerettem volna több időt a fiúval lenni. Ez pedig egy tökéletes esély erre. Vissza néztem a fiatalabbra, aki még mindig a szokásos fejével, várta a választ. Ismét a kakasra néztem, aki csak sóhajtva rám nézett, majd felszólalt.

-Legyen... Gyere.

-K-kageyama! Mit csináltok?- nézett be az ajtón Hinata is. Mikor meglátta a labdát a kezemben felcsillantak a szemei- Én is csatlakozhatok?- kérdezte, miközben felénk ugrált- Nah? Nah? [Név]-san! Légyszi!

-Én is itt vagyok...- sóhajtott ismét Kuroo.

Ennek az egésznek a vége az lett, hogy négyen játszottunk, legalábbis ezt terveztük, de mikor megjelent egy magas, szürke hajú srác, kitalálták, hogy ő és Kurok megpróbálják blockolni a két első éves gyorsát. Innentől én inkább a padon ültem és őket néztem. Időközben megérkezett a többi ember is akik szintúgy, mint Kurooék azt tervezték, hogy a szabad foglalkozás alatt röpizni fognak.

-T-te vagy [Név]-s-san?- kérdezte egy nálam kb egy fejjel kisebb, szőke hajú lány elém állva. Mellette, pedig Kiyoko-san állt. Új menedzsere lenne a Karasunonak? Hinatáék miért nem mondták?

-Igen, én volnék- mosolyogtam a lányra, majd a harmas éves lányra nézve köszöntem neki, ő pedig viszonozta a gesztust.

- Yachi Hitoka vagyok, a Karasuno új menedzsere! Örülök, hogy megismerhetlek!- hadarta el kissé hangosan, amitől néhány szempár ránk szegeződött.

Amíg a fiúk játszottak volt alkalmam jobban megismerni Yachit. Többek között azt is megtudtam, hogy ő is első éves és nemrég lett menedzser, mint én. Rendes lány, viszont kicsit félénk és néha túlreagálja a dolgokat.

Épp a mi csapatunk játszott a Karasuno ellen. Kuroo szervált és a tőlünk kettővel arrébb lévő padot sikeresen el is találta. Déjá vu-m van... Yachi ijedten megugrott egy picit, miközben baromi halkan kezdett el valamit motyogni.

-Megfogunk halni! Ez ha engem talál el tuti meghalok!

-Nyugi, nem halsz meg-tettem a kezem támogatóan a vállára, majd ismét a pályára néztem, ahol a csapatok levonulnak a pályáról, közvetlenül az után, hogy Nekomata -sensei időt kért. Mindenki köré gyűlt, és elkezdték megbeszélni, hogy min kellene változtatni, amint ismét a pályára mennek. Mielőtt Kenma vissza ment volna a pályára elhaladva előttünk a Nintendoját felvette és vissza indult felénk.

-[Név]... vigyáznál erre? Már múltkor is azon gondolkodom, hogy lehet nálad nagyobb biztonságban van-mondta, majd a játékát belenyomta a kezembe. Mosolyogva bólintottam, ezt követően pedig ő is -mostmár- nyugodt szívvel indult vissza a pályára.

A fiúk egész nap röplabdáztak, én pedig hol őket néztem, hol a telefonommal babráltam, hol pedig Yachival és Kiyoko-sannal beszélgettem. Időnként úgy éreztem, mintha valaki engem nézne, de mikor körbe néztem senkit sem láttam. Mindenki mással volt elfoglalva.

Nap végén a fiúk fáradtan ballagtak a szállásuk felé. Én is követtem volna a példájukat, azonban nekem még ki kellett mosni a jelző pólókat holnapra. A szertár felé ballagva labda pattogásra lettem figyelmes. Ki az akinek a mai nap után még mindig van ereje gyakorolni? Ahogy közelebb értem Kageyamát vettem észre, az épület előtt.

-Hát te?- kérdeztem. A fiú megfogta a labdát, majd rám emelte tekintetét.

-Gyakorolok.

-De miért kint? Már kezd sötétedni. Ha ennyire gyakorolni szeretnél miért nem mész be?-a kérdésre oldalra fordította a fejét.

-M- mert nem voltam biztos abban, hogy be lehet menni...-mondta kis idő után. Erre felnevettem- Miért nevetsz?!- ráncolta össze a szemöldökét- Senki sem mondta, hogy meddig lehet használni a termet!

-Igaz, igaz- nevettem- De szerintem nyugodtan bemehetsz, ha pedig valaki lecseszne, mond meg, hogy én engedtelek be- mondtam, majd megindultam az ajtó felé- Akkor? Bejössz?- kérdeztem az ajtót kinyitva. A fiú először hezitált, de végül élt a lehetőséggel.

-Egyébként... Te mit csinálsz itt?- kérdezte, miközben elkezdte a feje felett settelgetni a labdát.

-Hát, még van dolgom...

-Értem- mondta továbbra is a labdát nézve. A fiút nézve 25-ig számoltam, aztán azzal a gondolattal, hogy innentől kezdve úgysem rám fog figyelni, hanem a labdára, bementem a szertárba.

Belépve a helyiségbe, nem láttam a szokásos helyén, azt amit kerestem. Újból megnéztem, minden egyes kis zugában, de semmi. A jelző pólók nem voltak itt. Kimentem és a padokhoz lépkedtem. Ott megnéztem nem-e esetek be valamelyik mögé, de nem. A teremben is közbe néztem, hátha, de csak a tej függő volt itt rajtam kívül.

-Mond- szóltam Kageyamának, aki a hirtelen megszólítás miatt elrontotta a settelését- Nem láttad a jelző pólókat?

- Neon zöld és kék?- kérdezte elgondolkodva.

-Láttad?

-Aha. Kuroo-san úgy 1 órája vitte el valahova.

-Minek kellenek Kuroonak a mezek?...- mondtam magam elé, a feltett kérdésen agyalva, azonban akárhogy próbáltam nem sikerült rájönnöm a fiú szándékára.

-Nem tudom...-mondta, majd ismét a labdával kezdett el foglalkozni.

-Akkor... szerintem én megyek... szia...

-Várj! ... Van még időd?- értetlenül néztem rá, mire ő folytatta- Mármint ne értsd félre! Szereted a röpit, nem? Ezért gondoltam.... megtaníthatlak játszani ...- továbbra is értetlen fejjel néztem, kissé piros arccal a fiúra, akinek szintén hasonló színekben pompázott a feje.

-Úgy érted, a kedvemért itt maradsz még, csakhogy én azt csinálhassam amit szeretek?- a kérdésre akaratom ellenére is egy széles mosoly kúszott az arcomra. Talán... ez jelenthet valamit?

-É-én nem ezt mondtam!- tiltakozott- hanem, hogy segítek, hogy ne úgy fogadj, mint Hinata. Mellesleg amúgy is maradtam volna...

-Mondhatsz mostmár akármit. Tudom, hogy mit hallottam, Tsundere- öltöttem rá ki a nyelvem.

-Nem vagyok Tsundere!!

-Pedig szerintem pont ezt mondaná egy Tsundere is. Na dobd ide azt a labdát- mosolyogtam rá, a kezemet kinyújtva, várva az előbb kért labdára.