Rivals' love - Kageyama Tobio x reader [Befejezett]

15.rész

Másnap a telefonom pityegésére keltem. Kinyitottam álmos szemeim, viszont a szobában még a sötétség honolt, így az orromig se láttam. Az éjjeliszekrényen lévő telefonomért nyúltam, hogy megnézzem az időt, illetve annak okát, ami miatt felkeltem. Hosszas tapogatás után meg is találtam, majd magam elé emeltem. Megnyomva a bekapcsoló gombot a telefon max-os fényereje, majdnem kiégette a szemeimet, ami hatására, védekezésképp lehunytam azokat, azonban még a szemhártyámon keresztül is érzékelni lehetett a fényének erejét.

Hunyorogva ugyan, de sikerült feloldanom. Ezt követően pedig az első dolgom volt lejjebb venni a fényerőt, majd miután ezzel végeztem az időre pillantottam, ami szerint hajnali fél öt múlt három perce. Te jó ég...

Fáradtságomban már tettem volna vissza a készüléket, majd aludtam volna vissza, viszont még egy értesítés jött, ami emlékeztette, miért is keltem én fel ilyen korán.

MWQ: Kenma megtámadta a Kogasumi boss-t. Segíts barátodnak legyőzni, hogy új felszerelésekre tegyetek szert.

Az értesítés attól a játéktól jött, amivel mostanában annyit játszunk Kenmával. Miért ilyenkor játszik Ken- Nem... Miért van fent ilyenkor? Ilyen korán kel? Közel lakunk egymáshoz, két utcányira. Szerintem ráért volna - legkésőbb- két és fél óra múlva is felkelni. Várjunk... mi van akkor, ha le se feküdt? Simán kinézem belőle, hogy annyira megszállottja a játéknak, hogy ez miatt nem is alszik. Milyen lesz ő másna- ... ma? Hogy fog így játszani? Rákattintva az értesítésre, már tölteni is kezdett a játék, én pedig nagy ásítások közepette vártam, hogy végleg betöltsön. Amint ez megtörtént a "friends" fület megnyomva kikerestem Kenmát, majd írni kezdtem.

[Felhasználónév]: Miért vagy fent ilyenkor? Menj aludni, mert amint pályára lépsz kidőlsz!

Oktattam ki írásban, majd válaszát meg sem várva a telefonom visszahelyeztem oda, ahonnan elvettem, s ismét a pihe-puha párnámra hajtottam a fejem.

Mikor ismét felébredtem, már a reggeli napfény a redőny kis lyukain beszűrődve hozott fényt a szobába, így nem volt már olyan sötét mint amikor korábban felébredtem. Felültem az ágyon, majd az ablakhoz lépkedve felhúztam az ablakot takaró redőnyt, majd az ablakpárkányra könyökölve támasztottam meg a fejem, és így néztem, ahogy a felnőttek a munkahelyükre igyekeznek. Semmi kedvem nem volt elmenni otthonról vagy egyáltalán felöltözni mégis, mikor arra gondoltam, hogy ma ismét találkozhatok a fekete hajú, tsunderével erőt véve magamon a szekrényemhez lépve kerestem valami elfogadható ruhadarabot, amit fel is vettem, majd az iskola felé vettem az irányt.

Úti célomhoz érve, döbbenten véltem felfedezni, hogy szinte még senki sincs itt. Végre egyszer időben értem ide. Legalábbis hamarabb, mert ahogy elnézem, most meg túl korán jöttem. Rajtam kívül csak a Dateko volt itt, viszont onnét is csap páran. Leültem egy padra, majd előéve a telefonom vártam, hogy mindenki megérkezzen és Nekomata-sensei elkezdje szokásos reggeli beszédjét az adott napra nézve.

Amint mindenki megérkezett ez be is következett. A mára ígért verseny, ami miatt mindenki olyan izgatott volt, végül elmaradt, viszont ennek okába nem avattak be minket a tanárok. Helyette szimpla gyakorlás lesz, ami mindenkit elszomorított. Valami nagyon váratlan dolog jöhetett közbe, ugyanis az, hogy melyik csapat melyik ellen játszik pontosan ugyanolyan volt, mint kedden, annyi változtatással, hogy most másik időpontban.

Ma a Dateko és a Fukurōdani kezd, majd csak utána jött a Nekoma és a Karasuno. Ezt követően kicsi szünet, majd a Karasuno a Fukurōdani ellen, és ez így megy tovább egészen addig, míg az összes csapat nem játszott mindenkivel.

A két csapat felváltva bemelegített, majd a két kezdő csapat elfoglalta a pályán a saját helyét, míg csapattársaik a pálya mellett állva szurkoltak társaiknak.

Az első három percben a padon ültem és néztem a két csapat játékát, de az nem volt annyira érdekes, hogy lekösse a figyelmem, így unalmamban már mindent kipróbáltam. Elkezdtem telefonozni, viszont akármit is nyitottam meg, utána ki is húztam.

Egy nagyot sóhajtva, vettem észre a lenőtt hajú barátom tőlem két paddal arrébb ülni és a telefonját nyomkodni. Nem tűnt fáradtnak, ahhoz képest, hogy hajnalban is játszott. Bár.. még most is fennáll annak a lehetősége, hogy csak szimplán korán kel... Viszont ki az aki korán akarna kelni? Inkább maradna fent este, mert annak a kivitelezése nem annyira rossz érzés, mint reggel felkelni.

Az eddig a kezemben szorongatott telefonom a zsebembe csúsztattam, majd felálltam, hogy oda mehessek a kis pudinghoz, azonban tekintetem megakadt Kageyamán, ahogy egyedül ücsörög a szertár mellett a földön, miközben a kezében lévő doboz tejet iszogatta. Ezt megpillantva irányt váltottam és Kenma helyett ő lett az új célpontom.

-Szia- integettem neki mosolyogva, amint oda értem hozzá. Tekintetét a pályán lévő két csapattól rám emelte, majd ő is viszonozta a gesztust- Hogy-hogy egyedül vagy?- ültem le mellé a padlóra.

-Ezt, hogy érted?

-Hát, általában, mikor látlak mindig Hinatával vagy..- magyaráztam, mire ő egy újabbat szívott a tejes dobozba szúrt szívószálba, ami ennek hatására hangos zörejjel jelezte neki, hogy már nincs benne. A fiú csalódottan helyezte maga mellé az üres dobozt, majd ismét rám nézve válaszolt.

-Valóban?- kérdezte, mire én bólintottam egyet- Hinata elment Yachival a városba.

-Itt hagytak?

-Nem. Csak szimplán jobbnak láttam, ha megnézem a többiek meccsét, hátha tanulhatok belőle - mondta, majd körbe nézett a helyiségben - Kuroo?- kérdezte, majd értetlen fejem láttán folytatta- ő nincs itt?- leutánozva őt én is végig mértem a tornatermet, viszont én sem láttam a kakast.

-Úgy tűnik, miért?

-Csak, mert általában rajtad szokott lógni...-nézett vissza a pályára, ahol Bokuto-san épp akkor szerezte meg az első sett utolsó pontját. A bírót helyettesítő tanár-jelen esetben Ukai-sensei, mivel az ő csapata nem játszik, így egyenlően bünteti a szabálytalanságon kapott csapattagokat-, majd mindkét csapat lement a pályáról, pár perc szünetet tartani.

-Miért lógna rajtam?- nevettem el magam.

-Mert eddig akárhányszor beszéltem, vagy csak szimplán veled voltam mindig itt volt...-mondta, miközben fejét tőlem elfordítva a Dateko-s fiúkat kezdte el nézni, arcán pedig halvány pír jelent meg.

-Persze, hogy itt van. Hisz ő is részt vesz ezen az edző táboron.

-Nem pont így értettem...- motyogta maga elé alig hallhatóan, még mindig a fehér melegítőt viselő, fáradt, izzadt csapatot nézve.

A sípszó megszólalt jelezve a játékosoknak, hogy kezdődik a második sett. Azóta egyikünk sem szólalt meg, csak csendben néztük az épp zajló játékot, amiben fej-fej mellett haladtak. Ez a sett már érdekesebb volt, mint az előző. Én mégsem tudtam teljesen erre koncentrálni. Percenként pillantottam fel a mellettem ülő fiúra, de ő csak szemrebbenés nélkül meredt maga elé, ahol a Fukurōdani blockolta a Dateko támadását.

Visszanézve a pályára Bokuto-sant láttam meg, miközben egy ugró szervához készül. Csillogó szemekkel követtem minden egyes mozdulatát, míg feldobva a labdát, nekifutásból ő el nem ütötte azt. Menőnek találtam, ugyanis vele ellentétben én nem tudok ugró szervát csinálni... a rendes is alig megy el a hálóig.

-És...- törve meg a kialakult csendet, amivel visszarántott  a valóságba, gondolataimból a tej függő tsundere. Rá emeltem tekintetem, majd arcát vizslatva vártam, mit is szeretne- M- ... Mi.. mi van köztetek Kurooval?- kérdezte vöröslő fejjel, miközben szemével a reakcióm vizsgálta.