Rivals' love - Kageyama Tobio x reader [Befejezett]

22.rész

Tessék Kyett00 . Cserébe én is kérem a kövi részt az új Bakugousodba!😠😠 Mert már egy hete erre várok!

Egész jól éreztem magam a fiúval.
Miután megettük a süteményeket, Kageyama felajánlotta, hogy haza kísér, ami miatt a szívem majd kiugrott a helyéről.

Az esti óráknak köszönhetően a hőmérséklet jelentősen lejjebb hűlt, mint amilyen napközben volt, én buta pedig erre nem igazán számítottam. A kezeim már alig érzem, a lábam meg már minimálisan remegni kezdett, viszont szerencsére mindjárt otthon vagyunk.

-Fázol?- nézett le rám Kageyama.

-Picit - mosolyogtam rá, miközben a fagyos kezeimre néztem, amik már teljesen elfehéredtek. A fiú visszanézett előre, s újait az enyémek köré kulcsolta. Ijedtemben a fiúra kaptam a fejem, de ő csak az utat nézte. Akaratom ellenére is elmosolyodtam, a fiú láttán, ahogy próbál normálisan viselkedni, mégis lehet látni az arcán, mennyire is ideges jelen pillanatban. Újaimat én is rákulcsoltam a fiú kezére, majd így tettük meg a maradék kis utat, a közúti lámpák gyér fényében, a járdán sétálva, kézen fogva.

Amint haza értem a telefonom már automatikusan kapcsolódott is a netre, így egyszerre jött le az összes üzenet, értesítés, amit ebben a pár órában kaptam. Először gondoltam kezdem az üzenetekkel, majd elkezdtem megnyitogatni őket. Az egyik Kenma-tól jött, amiben csak tudatni szerette volna velem, hogy hétfőn lesz majd edzés, annak ellenére, hogy akkor nem szokott lenni. A másik személy, aki írt, pontosabban üzenetekkel bombázott az a régi osztálytársam volt. Szemeimmel gyors átfutottam az üzeneteit, amik csak a cukrászdáról és az ott történtekre tett fel kérdéseket. Az üzenet átolvasva némelyiken elmosolyodtam, némelyik meg már rendesen megnevettetett.

Hogy lehet ilyen hülye ez a lány, te jó ég-gondoltam magamban, próbálva visszatartani a nevetésem. Gyors válaszolgattam a kérdéseire, bár egy-kettőre igen nehéz volt, majd megnéztem a következő és egyben az utolsó embert.

18:58

Hinata Shōyō:
Szia [Név], majd ha haza értél szólj.

21:34

Me:
Szia, itthon vagyok.

Gondoltam, amíg válaszol, az eltelik egy kis időbe, mert hát nem várhatom el tőle azt, hogy hét órától végig a telefonját bújja, hogy mikor írok. Ezért elhatároztam, hogy addig lemegyek a konyhába valami ehető után nézni.

Le is mentem a konyhába, majd a hűtőt kinyitva néztem, hátha van benne valami. Sajnos hiába jött az arcomra a hideg levegő, - amit a hűtőszekrény termelt-már több percen keresztül, semmi. Arra gondoltam, hogy lehet, a szüleim csak eldugták a fogamra való dolgokat leghátulra, hogy normális ennivalót egyek, így elkezdtem kipakolni, turkálni, hátha ráakadok valamire. Ez a tervem is kudarcba fulladt, mikor már az egész hűtőt átnéztem. Egy szomorú sóhajt eresztve kezdtem el a kipakolt cuccokat visszahelyezni oda, ahonnan kivettem. A hasam még mindig korgott, amikor eszembe jutott a nutella. Ezzel csak az a baj, hogy magamat ismerve, amint megveszi anyám, már aznap elfogy. Azért tettem vele egy próbát és az üvegét nyúltam, majd elfordítva a fejem, félve tekertem le a kupakját. Óvatosan oda pillantottam, s megláttam, hogy még megvan a negyede. Ennek örömében egy kanálért nyúltam a csöpögtetőből, majd leülve az asztalhoz, az egyik kezemben a telefonom fogva, enni kezdtem.

Hinata Shōyō:
Itt vagyok! Bocs, hogy nem válaszoltam, de Yachi épp segített megértenem az anyagot, amiből szünet után írok dogát.

Me:
Semmi baj. Szóval, mire gondoltál?