Mr. Kim

༺ 14༻

➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷

Minden mozdulatát követem az osztályfőnöknek, mindvégig a múltkori történtekre gondolva. Tudom, nem cselekedtem helyesen és ez valahogy fáj. A tény, hogy napok óta nem mosolyog úgy mint eddig, nem viccel velünk, azt az érzést kelti bennem, nagyon megbántottam őt. Pedig nem akartam, soha nem tudnám őt megbántani. Ugyanakkor, nem gondoltam volna, hogy ennyire bántó lesz a cselekedetem.

– Ezzel vége a mai órának, ha kérdésetek van, a következő órán megbeszéljük – teszi le a filctollat, amivel jegyzetelt egész idő alatt.

– Nem lehetne most megbeszélni? – kérdezi Lisa, ártatlan arckifejezéssel, közben jól belerúg a lábamba. Mivel a hátamnál ült, és viszonylag magas hozzám képest, nem volt nehéz dolga. Fájdalmasan felszisszenek, szüntelenül a fájó területet dörzsölve abban reménykedve így hamarabb elmulik. Erre persze kedvenc tanárom is felfigyel, ám nem mond semmit, csupán fáradt sóhajt hallat.

– Biztos vagyok benne, hogy lesz még alkalmad erre kitérni hisz előbb említettem – jegyzetel valamit a füzetébe, majd azt a tollal együtt a táskájába teszi. – És kérj bocsánatot Soyi-tol az előbbi viselkedés miatt, vagy mész az igazgatóhoz – teszi hozzá komoran, amin mindannyian meglepődünk. Valami biztos történt, hiszen eddig soha nem beszélt így velünk, bármilyen hülyeséget is csináltak a fiúk. Esetleg apa keze van a háttérben? Nem hiszem, hogy ennyire haragudna rám, vagy talán mégis?

– Bocsika ribanc – irritáló mosollyal nézz rám.

– Lisa – szol rá a felnőtt kimérten, mire a lány összehúzza magát, és végre képes normális hangnemben bocsánatot kérni. Mindenki szép lassan elhagyja a termet, kivéve én és az osztályfőnök. Nem tudom mi tévő legyek. Természetesen szerettem volna bocsánatot kérni tőle, viszont nem tudtam hogyan is kezdjek neki. Azért csak úgy mégse állhatok elé és benyögni egy bocsánat szót. Már a kezében volt a táska és indult volna ki a teremből, mikor is az nagy puffanással esett a földre, pár iratnak pedig sikerült kiszöknie. Itt volt az alkalmam, hogy feltűnés nélkül megtegyem amit illene.

– Aish, még ez is – sóhajt fel fáradtan, majd hajolna le, hogy összeszedje a dolgait.

– Hadd segítsek – guggolok le elé, gyorsan összeszedve az iratokat, amit egy könnyed mozdulattal átnyújtok neki.

– Köszönöm Soyi – mosolyodik el végre, ami kicsivel több önbizalmat ad a valódi célomhoz.

– Bocsánat tanár úr a múltkori viselkedésem miatt – hajtom le a fejem, ugyanis annyira szégyellem magam, hogy még a szemébe se tudok nézni. Egy pillanatra néma csönd áll be közénk, de ezt ő töri meg, méghozzá egy apró kuncogással. Boldogsággal tölt el újra hallani csilingelő nevetését.

– Nem kell bocsánatot kérned, hiszen nincs miért. Én reagáltam rosszul, mivel nincs abban semmi baj, ha kíváncsi vagy. Bár azért légy óvatos – mosolyodik el őszintén óva intve, miszerint ez mennyire nem helyes. Én azonban csak egy szót értettem az egészből. Kíváncsi? Mégis mitől lennék kíváncsi? Nem arra voltam kíváncsi kivel vitázik telefonon keresztül, csupán aggódtam érte mert olyan hirtelen ment el. Legutóbbi korrepetáláson folyton csörgött a mobilja. Azt ugyan nem tudtam elolvasni ki volt, de egy igen gyönyörű nő arca jelent meg a kijelzőn. Azonnal féltékeny lettem, bár nem tudom miért. Gyönyörű barátnője volt legalábbis ezt gondoltam míg fel nem vette a mobilt, és csak úgy a semmiből elkezdett vele üvöltözni. Persze nem ott mellettem, mert kiment a konyhába. Jó pár percig veszekedett vele kínaiul, gondolom azért, hogy ne értsem miről van szó. De nem volt nehéz kitalálni a párkapcsolati vitájukat. Anyáéknak is volt egy pár, de mindig egymásra találtak. Én azonban most nem ezt kívántam. Mindennél jobban azt szerettem volna, ha szakítanak és legközelebb én bújok be Taehyung mellé az ágyba. Nevetséges igaz? Egy tizenéves kislány a jóképű tanáráról álmodozik...szánalmas vagyok, tudom jól, azonban a tényen, hogy az osztályfőnök valószínűleg minden nő álma nem változtat.

– Én nem voltam kíváncsi, hiszen semmi közöm a magánéletéhez – de idióta vagyok. Ezt most minek kellett elmondjam neki? Aish, biztos egy szánalmas gyereknek tart most. Szépen elásod magad előtte Soyi, gratulálok magamnak.

– Igazán? Akkor miért hallgatóztál? – von kérdőre, mire pironkodva hajtom le a fejem.

– Csak aggódom, hogy esetleg apa tett valamit a tanár úr ellen – és ezzel végül is nem hazudok, hiszen félig igaz. Valóban ettől is féltem. Apát ismerve, bármire képes annak érdekében, hogy elérje amit akar.

– Aranyos vagy Soyi, de emiatt nem kell aggódnod. Apud nem tud nekem ártani – széles mosolyt varázsol ajkaira ezzel megmutatva téglalap mosolyát, amit annyira imádok. Már épp mondanék valamit, de egy személy ezt megakadályozza.

– Taehyung elkésel – mosolyodik el kedvenc tanáromra pillantva – Szia Soyi.

– Jó napot – motyogom bosszúsan a vállamra csapva a táskát. Hogy én mennyire nem kedvelem ezt a japán tanárnőt.

– Csak ön után Mishil – hallom Taehyung mély hangját, így hátra nézek, mivel én már kijöttem a teremből. Elég nekem az órán néznem ezt a nőt, nem akarom még szünetben is. Udvariasan előre engedte az egyébként nála idősebb tanárnőt, ami engem nagyon bosszantott. Frusztráló mennyire nyíltan flörtöl Taehyung-al, de nem veszi észre, vagy tudom is én, de nem tesz ellene semmit.