Mr. Kim

༺ 19༻

➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷

Az órára pillantva eszmélek fel, hogy még öt perc maradt hátra kicsengetésig. Öt perc választ el a hétvégétől, attól, hogy két és fél napig pihenjek. Szerencsére a szüleim üzleti úton vannak, ami azt jelenti, hogy Heran nyugodtan nálunk maradhat egész hétvégén. Imádom az ilyen csajos napokat, mikor nincsenek szülök, elvárások, csak mi ketten a legjobb barátnőmmel. Nagyon fáradtnak érzem magam, pedig ez a leglazább napunk, mivel kilencre kell bejönni és délután kettőkor már megyünk is haza. Ennek ellenére a péntek fáraszt le a legjobban. És persze, hogy irodalom az utolsó óra, és az osztályfőnök természetesen soha nem enged haza minket még csak két perccel se, hiába más tanárok az utolsó órán öt perccel előbb hazaengednek. Ő azonban nem, mert úgyis elötlünk van egy egész hétvége.

– Az órának vége. Jövőhetén találkozunk, addig is Jaemin tanulj, mert felelned kell – int az említettre, aki csak elhúzza a száját. Ma kellett volna felelnie, de nem tanult, viszont a következő órán nem ússza meg. Az osztályfőnök utál rossz jegyet adni, de ha a második esélynél se tanulunk, akkor bizony azt ír be, amit érdemlünk.

– Azt hittem már soha nem enged el minket – szólal meg Yoongi fellélegezve, hogy ennek is vége. Biztosan egész hétvégén pihenni fog.

– Egyszer mindenek vége Yoongi, de van, hogy újból kezdjük – feleli a tanár pakolgatva az iratait. Olyan furcsa mostanában. Nem mosolyog annyit, ha mégis az nem olyan őszinte mint szokott. Látszik rajta, hogy valami gond van. Valami nyomja a szívét, és talán nincs kivel megossza. Vagy talán nem talál megoldást a problémára, és ezen bánkódik.

– Sajnos, bár jobban örülnék ha már nem kellene suliba jönnöm – sóhajt fel fáradtan Yoongi, kiropogtatva a kezét. Engem a hideg rázz, mikor ezt a hangot hallom. Túlságosan is emlékeztet a balesetre, arra ahogy eltört a kezem.

– Addig örülj míg ide jársz. Nem olyan könnyű ám dolgozni. Bár megértem miért mondod ezt. Én se szerettem suliba járni, főleg mert az egyik lány nagyon megtetszett, de kiderült, hogy csak csak a pénzre hajtott – érződik a hangján, hogy ez még mindig egy fájó pont az életében. De nem csodálom. Átérzem, hiszen valamennyire, velem is ez történik, annyi különbséggel, hogy Taehyung sokkal idősebb nálam, nem mellesleg a tanárom. De mindkettőknek volt része viszonzatlan szerelembe. Vajon nekem is fájni fog évek múltán is? Miket gondolok már megint? Nem volna szabad ezen rágódnom hiszen felesleges időtöltés.

– Már nem azért, de elég hülye volt az a csaj. Ön tökéletes, és biztosan kamasz korában is dögös volt. Én ha csaj lennék, biztos megszerezném önt magamnak.

– Köszönöm Yoongi, ez biztató, de most már menj haza – int a fiúnak, mire az vigyorogva siet ki az osztályból. Észre se vette, hogy időközben a többiek már rég elmentek, és csak mi maradtunk.

– Viszlát – kiált már a folyosón, mire elmosolyogva indulok az ajtóhoz, ám egy hang megakadályozz ebben.

– Ha nem lenne gond, tudnál még maradni Soyi? – kedvesen teszi fel a kérdést, amire válaszként bólintok. Képtelen lennék most válaszolni, ahhoz túlságosan zavarban vagyok. Mégis csak a tanárommal vagyok egy terembe, akibe szerelmes vagyok. Buta lenne az akinek nem kalandozna el a gondolatai teljesen más felé. – Foglalj helyet – int az egyik padra. Kissé szégyenlősen foglalok helyet az első padba, ezután ő is a tanári asztalnak dőlve figyel engem. Esküszöm, imádom mikor így áll. Maga elé fonja a karjait, és így látszik a kidolgozott karizma, amely nekem nagyon is tetszik.

– Valami baj van? – kérdezem ezzel is megtörve a csendet. Nem mintha bántam volna, hogy jobban szemügyre tudtam venni, azonban feltűnő lenne ha egyikünk se szólal meg.

– Nincs semmi baj, ne aggódj. Lisa szeretné ha te lennél az osztály felelős – mosolyra húzza ajkait lenézve a cipőjére. Bár nem értem miért tette ezt, de nagyon aranyos látvány, ahogy itt feszít nekem ingben, meg egy sötétkék farmerben. Nagyon ritkán lehet őt látni farmerben iskolán belül, de be kell valljam, irtó jól áll neki. Szeretem, hogy megadja a lehetőséget, hogy válasz, érdekel vagy sem.

– De miért?

– Nem megfelelő ember erre, és ebben igaza van. Bár az utóbbi időben sokat változott. Viszont nehezen bíznak meg benne – amit nem is csodálok, hiszen szinte mindenkit kibeszélt a háta mögött. Volt egy két tanár, akivel ki is kezdett. – Vállalod Soyi?

– Ön mit gondol, megfelelő vagyok rá? – teszem fel félve a kérdést. Tisztában vagyok azzal, hogy nem szereti, ha ilyesmiben kikérjük a véleményét, de én akkor is kíváncsi vagyok mit gondol.

– Szerintem te lennél a tökéletes osztály felelős, de ezt igazából neked kell tudnod. Hétfőig még gondolkozz rajta – a kis beszélgetést a telefonja töri meg. Bosszankodva nyomja ki a hívást, ám az pár másodperccel később újra csörög.

– Nyugodtan vegye fel, biztos fontos – motyogom orrom alatt. Valamiért elszomorít, az a női név ami a kijelzőn szerepelt.

– Hidd el, nem az. Gyere igyunk meg egy forró italt, aztán hazaviszlek.