Mr. Kim

༺ 50༻

➶➶➶➶➶ Jungkook➷➷➷➷➷

  Ezer szó se tudná leírni, azt amit ebben a pillanatban érzek a kialakult helyzet miatt. Tudtam, hogy nem fogja békén hagyni a lányát, számítottam erre. Viszont az, hogy át akarja íratni a lányát egy másik iskolába, csak mert boldog és végre képes nemet mondani, nem gondoltam volna. De nem is tudom mit vártam el, hiszen képes lett volna egy idegen férfinak odaadni a saját lányát. Kora reggel ezzel fogadott Mr. Kim, hogy szülei át szeretnék őt íratni, illetve azt is említette, hogy nem volt beleírva az adataiba, miért iratkozott át, ezért is kérdeztem meg, hiszen csak így tudok segíteni. Igaz perceken át győzködtem a tanárt, hogy hadd beszéljek előbb én Soyival, míg végül belement. Bár nagyon nehezen.

– Mit akar? – Nézek bele szemeibe miközben felállok, óvatosan intve a lánynak, hogy maradjon csak ott nyugodtan. Soha nem szerettem az erőszakot. Egyszerűen nem tudom és nem is akarom megérteni mire jó. Soyi elég nagy már ahhoz, hogy eldöntse mit szeretne.

– Látom a modorod nem változott fiam. Még mindig én vagyok az idősebb, tisztelned kellene – minden egyes szót gúnyosan ejt ki, ez az ember, aki itt áll előttem, tekintetében színtiszta gyűlölettel. Becsapja, irányítja és játszik a saját családja bizalmával, miközben engem próbál kioktatni a tiszteletről.

– Ahogy önnek is a családját – élesen beszívom a levegőt ugyanis nem akarok nekiesni, úgy mint legutóbb. Nem lenne valami szerencse épp az iskola udvarján verekednem, az egyik legbefolyásosabb férfival. Először nem mond semmit, csupán végig nézz rajtam majd elmosolyodik. Közelebb lép hozzánk, mire gondolkodás nélkül Soyi elé lépek. Meg akarom őt védeni mindentől és mindenkitől, az ösztöneim pedig azt súgják, hogy az apja igencsak rossz hatással van rá. Már csak a tény, hogy verni szokta, szörnyű.

– A jövőddel játszol fiam – lép még közelebb hozzánk, amire Soyi ijedtek feláll és a hátam mögé bújik. Tudom, hogy a tanulmányaimra érti, hiszen meg van rá a hatalma, hogy mindenhol keresztbe tegyen nekem, de őszintén nem érdekel. Fontosabb nekem Soyi. Megfogja a kezem, amit bár az apja nem lát, mivel a hátam mögött van, mégis tekintetével arra a pontra figyel, mintha tudná, hogy lánya félelmében megragadta a kezem. Erősen rászorítok, hogy tudja, itt vagyok neki.

– Azt kötve hiszem – morgom orrom alatt. Nem fogom hagyni, hogy egy elvetemült apa teljesen tönkre tegye a lányát.

– Csak ugyan? Emlékeztetlek, hogy én bármit elérek, fiam – vészesen közel lép hozzám, szinte az arcomba mondja fenyegetően, ám mindhiába. Nem félek tőle, és ezt ki is mutatom, azzal hogy közelebb lépek hozzá, illetve állom tekintetét.

– Ahogy én is. Nem engedhetem, hogy így bánjon a barátommal – kissé felemelem a hangom. Hadd érezze, hogy én nem hátrálok meg. Nem vagyok Hoseok, aki holmi nevetséges fenyegetés miatt mindent eldob magától. Képes volt külföldre menni, csak azért mert ez a féreg megfenyegette, hogy tönkre teszi.

– Ő az én lányom. Én nevelem, azt kell tennie amit mondok, amíg az én kenyerem eszi – ordítja teljesen ki kelve magából. El se merem képzelni, milyen természete van ha csupán ennyitől ilyen dühös lesz.

– Még szerencse, hogy már nem az ön kenyerét eszi – félmosolyra húzom ajkaim, amin elképed. Kinyitja a száját, mintha mondani akarna valamit, csakhogy egy hang se jön ki. Gondolom megleptem ezzel, de ha tudná még mi vár rá.

– Nem beszélhetsz így velem, te semmirekellő – undorodva végignézz rajtam, majd a hátam mögé bujt lányra emeli tekintettét. – Gyere kislányom, mennünk kell.

– Itt akarok maradni apa – ha nem lenne ennyire közel hozzám, bizonyára nem hallottam volna meg, annyira halkan motyogta. Egy pillanatra azt hittem, nem hallotta meg az apja, viszont a dühös tekintette mást árult el. Ösztönösen bujtatom jobban hátam mögé a rémült lányt, mikor az apja száját szitok szó hagyja el.

– Bármennyire szeretné innen elvinni Soyi-t nem engedem.

– Igazán? Vajon mit gondolnának rólad, ha kiderülne miattad változott meg a lányom? Lehet még fizikailag is bántod, hiszen azóta ilyen, hogy veled barátkozik – büszke mosoly hagyja el ajkait, azt gondolva ezzel nyert. Ám nem ismer engem elégé.

– Én a maga helyében befognám, különben nagy félkövér betűkben találhatja magát a címlapokon. Mennyire jól mutatna egy befolyásos családapa félrelépése, egy örömlánnyal, aki valószínűleg teherbe ejtet. Nem hiszem, hogy jó fényt hozna a cégére ha ez a kis titok kiderülne – megragadom Soyi kezét, majd kikerülöm a döbbent apát, indulunk az épületbe. De még mielőtt teljesen eltűnne látóteremből, félmosolyra húzom ajkaim. Fogalmad sincs kivel kezdtél ki öreg.