Mr. Kim

༺ 37༻

 ➶➶➶➶➶ - ➷➷➷➷➷

Valahogyan el kell felejtenem ezt a tanár szerelmet és talán valaki mást keresni, aki korban illik hozzám. Nem feltétlen a korral van baj, hiszen vannak párok akik közt akár tíz év is van, viszont ő a tanárom és ennél több nem is szabad legyen. Meg kell húznom végre ezt a határt különben nem lehetek boldog.

– Igen, ezt fogom tenni – mondom ki hangosan tervem, amire a többiek furcsa pillantásokkal illetnek meg.

– Mond, te normális vagy? – sóhajt egy nagyot Yoongi, megfogva barátnőm kezét, amire egy hatalmas mosollyal reagálok. Olyan édesek együtt. – Az utca kellős közepén kell rád jöjjön, ez az öt perces roham?

– Most miért kell ilyen bunkónak lenned? Csak véletlen hangosan gondolkodtam – motyogom ujjaim tördelve. Épp hazatartunk, mivel már elfogyasztottuk az italokat, amire meghívtam őket. Jungkook szokatlanul csendesen halad mellettem, amit nem tudok hova tenni. Aggódnom kellene amiért ilyen? Általában mindig feldobja valamivel a hangulatot, de most alig szólalt meg.

– Az egy dolog, hogy téged idiótának néznek az emberek, de engem ne – húzza fel büszkén orrát, mire elfordítom a fejem, megjátszva a sértődöttet.

– Biztos Kim tanár bárol álmodozott. Mikor találkozunk legközelebb Romeo? – vigyorodik el, mire nyakon csapom. Vagyis csak próbálkozom, mivel nem érek addig, így a vállát éri csapásom. – Aish, eltörted a vállam – szisszen fel, oda kapva kezét.

– Szenvedj, mert folyton felhozod ezt. Egyébként is, azt sem tudtam milyen világszélen vagyok, nemhogy kihez beszélek – teszem karba a kezem duzzogva. – Viszont én most kilépek a csapatból és majd holnap találkozunk – folytatom, amint megpillantom házunkat. Bár nem áll a ház előtt apa kocsija, ami azt jelenti még nem ért haza, viszont jobb elővigyázatosnak lenni. Volt már rá alkalom, hogy az egyik kollégával hozatta haza magát, csupán mert nem volt kedve vezetni. Elköszöntünk egymástól, majd nagyot sóhajtva indultam meg az otthonomhoz. Hamar megírom a házim és tanulok kicsit kémiából, aztán ha apa nem hívja át egyik hamis barátját se, akkor ráírok Jungkookra. Aggaszt különös viselkedése, és bár magam se tudom miért, aggódom ennyire érte, hiszen csak barátok vagyunk. Mégis egyfajta szomorúságot érzek ha gondterhelt arckifejezésére gondolok.

– Megjöttem – szólok hangosabban belépve a házba. A cipőm leveszem, miután bezártam a bejárati ajtót, és mivel nem jött semmilyen hang a konyhából, a szobámba indultam. Anya biztos itthon van, hiszen nyitva volt az ajtó, de valószínűleg takarít valahol a házban. Vagy az is meglehet, hogy a kertben van. Tavaly kiharcolt egy kis virágoskertet magának, amit szíve szerint gondozhat. Boldogan lépek a szobámba ledobva vállamról a táskát. Nem is tudom mivel kezdjem. Talán a házival, mert az viszonylag hamar meg lesz. De mindenek előtt át kell öltöznöm. A szekrényemhez lépve választanám ki a kényelmes ruhám, mikor valaki kopogni kezd.

– Hazajöttél kincsem? – dugja be apa a fejét, amire furcsa pillantásokat vettek. Mióta érdeklődik ő irántam? De ami érdekesebb, mióta hív kicsimnek? A szekrény ajtót bezárva fordulok teljesen felé, érdeklődve figyelve a már előttem álló szülőmet.

– Nemrég érkeztem – mosoly félére húzom a szám, megtartva a tisztes távolságot.

– Szeretnék beszélni veled – jön közelebb, ám én hátra teszek egy lépést. Felhúzza a szemöldökét, ennek ellenére nem szól semmit. Ne csodálkozzon, hogy húzódom tőle, azok után amit tett – Mivel már végzős vagy, és az érettségi után egyetemre kell menned, úgy gondoltuk anyáddal, hogy ideje lenne férjet keríteni neked – hatalmas szemekkel pislogok rá. Először nem is tudok mit mondani. Férjet? Minek nekem férj, mikor még be se befejeztem az iskolát? Egyáltalán minek kell férj? Férfi nélkül is tovább tudom vinni a céget.

– Hogy micsoda? – találom meg végre a hangom.

– Lee Hoseok-ra gondoltunk. Tökéletes lesz melléd, hiszen remek üzletember – figyelmen kívül hagyja a kérdésem, ami felidegesít. Mi az, hogy oda adnak egy idegen férfihoz, aki ráadásul jóval idősebb nálam? Jó, mondjuk nem teljesen idegen, hiszen némileg ismerem őt, de ez akkor sem jó.

– Nem apa. Nem fogok hozzá menni. A nevén és a korán kívül semmit se tudok róla – rázom meg a fejem ellentmondva neki.

– Márpedig hozzá mész, különben

– Különben mi? Megint megvered a saját lányod? – folytatnám gondolatmenetem, csakhogy egy határozott mozdulattal elkapja torkom és kissé rászorít. Nem túl erősen csak éppen annyira, hogy érezzem a fájdalmat. Egyből elfog a félelem, ami minden bizonnyal megcsillan szemeimbe.

– Hajlandó vagyok elnézni az akciódat a kis barátoddal, amiért anyádnak be kellett menjen az iskolába, de cserébe azt kell tenned amit mondok. Tudod jól mennyire fontos nekem az üzlet, és nem fogom hagyni, hogy holmi idióta tinigyerek miatt elbasz mindent. Szépen hozzámész Hoseokhoz és nem lesz semmi baj – utolsó mondatánál még erősebben szorított nyakamra, mire ütögetni kezdtem kezét mivel nem kaptam levegőt. De szerencsére hamar elengedett, így nem szenvedtem annyi ideig. – Hogyan is hívják a kis barátod? Jungkook? – fordul felém hirtelen még mielőtt kilépne a szobából. – Jobban teszed ha nem beszélsz többé vele.