Mr. Kim

༺ 28༻

– Tessék? Mi az hogy nem számít? – lepődik meg, ám egyfajta düh is megcsillan szemeibe, és talán egy kis sajnálat. Pont ezt akartam elkerülni, a sajnálkozó tekinteteket.

– Ne olyan hangosan – intem csendre ugyanis nem szeretném ha véletlen megtudja bárki is. Már az is hiba, hogy ő észrevette. Kissé lesüti szemét, mintha elszégyellte volna magát, ami akaratlanul is mosolygásra késztet.

– Soyi ne idegesíts. Ez igenis komoly, és beszélned kell róla. Jó nem nekem, ha nem akarod, de legalább egy felnőttnek, egy tanárnak vagy a szüleidnek – ugyan egy percig sem hittem el, miszerint Jungkook majd ennyiben hagyja esetleg úgy tesz mintha semmi sem történt volna, azonban a tény, hogy ennyire aggódik értem, egyben megdöbbent de közben nagyon jól esik. Az utóbbi időben úgy éreztem senki sem érdekel igazán a lelkiállapotom. Heran természetesen más, hiszen ő a legjobb barátnőm, még ha rengetegszer nem is viselkedem úgy vele, ahogy megérdemli. Ám ezek mellett sem éreztem úgy, hogy neki mesélnék erről. Egyszerűen túl sok volt a kockázat, mivel Heran édesapja a cégnél dolgozik, és rettegek attól, hogy esetleg apa kirúgja őt. Óvatosan felnézek Jungkookra, de szinte azonnal le is sütöm a szemem, dühös tekintetét látva. Nem értem miért dühös, hiszen -igaz, hogy barátok vagyunk-, semmi köze az egészhez.

– De nincs miről Jungkook, csak figyelmetlen voltam. Ennyi az egész. Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, csak mert van egy kis volt rajtam – vontam vállat a cipőmet kémkedve, ugyanis nem tudtam a szemébe nézni. Érezni lehetett a feszültséget, azt hogy mennyire megbántottam azzal, hogy nem mondok semmit, de ő nem érti. Nem értheti milyen helyzetben vagyok, milyen minden egyes nap félelemmel menni haza, rettegésben élni. És épp emiatt nem értheti miért nem beszélek, és inkább hazugságokkal üldözöm el mellölem az embereket. Észrevettem, hogy kezét ökölbe szorítja, gondolom, hogy némiképp levezesse a feszültséget.

– Persze nem fontos – gúnyos mosolyra húzta ajkait – Nyilván én vagyok a paranoiás hülye, és szimpla elesésből, vagy a faszom tudja mitől szerezted a szivárványod, sokkal többet látok – ennyire dühösnek mint most még soha nem láttam. Szinte kifehéredtek az ujjai, annyira erősen szorította az öklét, ajkait rágcsálni kezdte, hogy némileg -gondolom-, segítsen magán lehiggadni. Kissé megijedtem tőle, mivel egészen ijesztő volt, ezért, hogy ne vegye észre, lassan odébb csúsztam.

– Jungkook, én...

– Nem érdekel Soyi. Úgyis csak hazudnál, de tudod mit? – kérdésére érdeklődve kapom rá a tekintettem, kíváncsian várva mit fog mondani – Nem érdekel mit próbálsz beadni nekem, tudom, hogy azok ott bántalmazástól származnak, de nem fogom hagyni, hogy bárki is kezet emeljen rád. Addig fogok kutakodni, míg a rácsok mögé nem juttatom a szemetet, aki ezt tette veled. – fogát összeszorítva ejti ki szavakat, egy ígéretet téve nekem, amit nem fog tudni teljesíteni. Nem várja meg míg válaszolok, egyből feláll majd az egyik irányba indulva hagy magamra, a gondolataimmal együtt.

➶➶➶➶➶ Taehyung ➷➷➷➷➷

Kissé szétszórtan keltem a reggel. Véletlen későbbre állítottam az ébresztőm, ezért nem volt rendesen időm elkészülni reggel. Csupán egy gyors arcmosás, illetve fogmosás, majd magamra kapva ruháim indultam az iskolába. Szerencsére nem késtem olyan sokat, viszont az igazgató attól még biztos, hogy szóvá fogja tenni.

– Jó reggelt osztály. Elnézést a késésért – léptem be a terembe, ahol meglepően csend volt. Értetlenül fordultam feléjük, azt hittem elmentek valahova, hogy késtem, de legnagyobb meglepetésemre, mind a padban ült. Szorgalmasan jegyzeteltek a tankönyvből, vagy olvastak, viszont senki se hangoskodott.

– Jó reggelt tanár úr – köszöntek mind egyszerre.

– Na jó – teszem le a naplót az asztalra, gondosan alá nézve nehogy legyen ott egy meglepetés. Ám semmi nem volt. Néha megvicceltek azzal, hogy latexet kentek az asztal alá, de most jelét se láttam ennek. – Jól vagytok? – nézek végig az osztályon, mikor a széken se vélek felfedni semmi gyanúsat. Ám még nem ülök le.

– Persze tanár úr, miért ne lennénk jól? – pillant rám a legjobb tanuló az osztályból, Soobin.

– Eddig még nem voltatok ilyen rendesek. Mit terveztek? – sejtelmesen felhúzom a szemöldököm, majd az asztalnak dőlve várok a válaszra.

– Igazából, elmarad az utolsó óra, és arra gondoltunk, hogy átvehetne minket – könyörgően nézz fel rám az egyik lány. Ah, szóval innen fújj a szél.

– Nincs más aki vállalhatná? – egy pillanatra lehunyom pilláim, hiszen tudom a választ, de azért nem akarom olyan könnyen beadni a derekam.

– Mi önt szeretnénk – szólalnak meg szinte egyszerre, mire apró mosoly jelenik meg szám sarkában. Szó nélkül oda lépek az egyik diákhoz, hogy lássam mit jegyzetelnek. Nagyon jó, épp a következő tanagyagba kezdtek bele, amit említettem pár napja.

– Elmegyek kávéért, és ha ezt az oldalt addig befejezitek, akkor ebét után találkozunk az osztályomba – mutatok a könyvre, majd mosolyogva indulok ki az osztályból. Nem igazán szeretem az automata kávét, csak most nincs erőm a büfébe menni, vagy épp a tanáriba. Ha jól tudom az egyik kedves kolléganőmnek szabad órája van, ám ő biztosan ott ül a tanáriban, arra várva, hogy belépjek.

– Jó reggelt – köszönök Namjoonnak, aki épp az automata előtt várakozik az áhított italért. – Kinek viszed? – mutatok a bal kezében lévő pohárra. Lehet kedveskedni akar egy kolléganőnek.

– Véletlen tejjel vettem. Ha jól tudom te így szereted, kéred? – nyújtja felém, amit hatalmas mosollyal elfogadok. – Nem láttalak a tanáriban.

– Későbbre állítottam az ébresztőm – sóhajtok egy nagyot elhaladva a hatalmas ablak mellett, ami épp az udvarra nyílik. Így tökéletes rálátásom van az osztályomra. Meglepő módon Soyi a padon ül, de nem egyedül. Jungkook valamit magyarázz neki, majd próbálja megölelni, de a lány arrébb húzódik. Bár furcsállom ezt, mégsem tudok ezzel foglalkozni a hirtelen jött dühömmel. Nem tudom miért, hiszen nem kellene foglalkoznom kivel barátkozik. De akaratlanul is ezt érzem, mert legszívesebben Jungkook helyében lennék.

– Minden rendben? – érinti meg a vállam Namjoon.

– Persze csak eszembe jutott az exem – rázom meg a fejem, hogy kiűzzem a féltékenykedést.

– Nem az én dolgom, és igazából nincs közöm hozzá, de ha megcsal, szakítsd meg vele a kapcsolatod – mintha ha olyan könnyű lenne.