Mr. Kim

༺ 31༻

➶➶➶➶➶ Taehyung➷➷➷➷➷

– Huh, de ramatyul nézel ki – mér végig legjobb barátom a tanáriban. Sokkal korábban jöttem be mert tudtam, hogy ezekben az órákban senki sincs itt, és nyugodtan tudok pihenni legalább fél órát. Ám legnagyobb meglepetésemre Jimin pár perccel utánam jelent meg az ajtóban.

– Neked is jó reggelt – motyogom fejem az asztalra ejtve. Hogy nekem mennyire nincs most kedvem a szent beszédéhez.

– Nekem jó reggelem van, de ahogy elnézem neked teljesen mást jelent ez – lép beljebb a terembe, majd becsukja maga mögött az ajtót.

– Azt látom – morgom még mindig az asztalon pihentetve a fejem. – De egyébként mit keresel itt? Tudtommal neked most nincs órád – nézek rá értetlenül, kissé összehúzva a homlokom mert iszonyatosan fáj a fejem. Tudom, hogy van nála fájdalomcsillapító, már az egyetemen egy egész gyógyszertárt rejtegetett a táskájában, de nem akarok kérni. Utálom azt a keserű izét, és csak akkor vagyok hajlandó lenyelni, ha már nem bírom a fájdalmat. Ott meg viszont nem tartok.

– Dolgozatokat kell javítanom. Tegnap khm...nem volt rá időm – köhint egyet, helyet foglalva mellettem. A táskájából kiveszi a kémia dolgozatokat, valamint egy piros tollat is.

– Csak nem rád mászott a menyasszonyod? – húzom fel érdeklődve a szemöldököm, mire legjobb barátom elpirul.

– Inkább én rá, de ne tereld a témát. Miért vagy ilyen? – vesz el egy dolgozatot a kis kupacról, majd szorgalmasan javítani kezdi. Nem jó jel, hogy már a második mondat hibás.

– Csak rosszul indul a napom – sóhajtok újra a bútorra eresztve a fejem.

– Mindennap? Talán nem sikerült jól azzal a csajjal? Istenem, ez de buta. Pedig már kétszer átvettük mégse tudja – szinte hallom, ahogy gondolatban agyon csapja magát. Velem ellentétben Jimin kicsit szigorúbb tanár. Már ami a kémiát illeti.

– Milyen csaj?

– Hyesu – von vállat majd tovább javítja a dolgozatokat. Ahogy látom épp a Soyi dolgozatát vette kezébe. Már csak a nevét látva, a szívem elkezdi gyorsabban pumpálni a vért. Teljesen hülye vagyok, hiszen ő a diákom semmi több.

– Nem történt semmi. Egyszerűen volt gusztusom hozzá – keserű mosolyra húzom ajkaim. Nem vagyok hajlandó erről a témáról többet mondani, és remélem ezt barátom is érzékelni fogja.

– Talán még Bongcha- nál se voltál ennyire elvarázsolva – szó nélkül teszi félre Soyi dolgozatát, ami egy újabb ötös. Más szülök bármit megadnának, hogy a gyermekük fele ennyire jó tanuló legyen mint ő. Talán még Namjoon tudását is felülmúlja egyszer.

– Mondtam már, hogy ne említsd a nevét. Egyébként is, már hányszor kértelek, hogy ne beszéljünk erről az egészről – térek vissza az előző pozíciómba, ám ezúttal erősebben ütöm oda a fejem. Halkan felszisszenek, mert azért nem volt éppen kellemes a kemény falappal ütközni.

– Mi történt?

– Hajnali hatkor köveket dobot az ablakomba – állok fel köszöntve a kollégákat, majd a naplót kezembe véve indulok el az osztálytermek felé. Annyira elbeszélgettünk, hogy észre se vettem, már csak pár perc van hátra a becsengetésig. Útközben megállok az automatánál egy kávéért.

– Jó reggelt – halad el mellettem sietősen Jungkook a barátaival együtt. Nagyot sóhajtva biccentek fejemmel köszönésképp, amit mosolyogva fogadnak. Bár még csak 18 mégis szinte velem egy magasságban van, azonban testalkata sokkal izmosabb, talán ő az egyetlen az osztályban aki ennyire kifejlett. Hátból senki sem mondja meg, hogy egyébként csak egy diák. Hihetetlen mennyire gyorsan fejlődnek a gyerekek, bezzeg az én időmben mindenki olyan kis esetlen volt, köztük én is.

– Siessetek az osztályba. Mindjárt kezdődik a tanítás – veszem ki a kávét, majd utánuk megyek. – Iparkodjatok mert sok dolgunk van ma – szólalok meg egyszer csak, mikor látom, hogy nem igazán akarnak az osztályba menni, de mikor kissé felemelem a hangom, mind gyorsa veszik a lépteiket. Az osztályba érve észreveszem, hogy Yoongi nincs a helyén, illetve Soyi is hiányzást mutat. Most vagy megint elaludt vagy netalán beteg lett. Ha jól emlékszem, Soyi a mai napra elkérőzött valami családi dologra hivatkozva. Gondolom megint valami az üzleti úttal kapcsolatos, bár még mindig nem értem miért kell ennyire a gyereket is belevonni. Már éppen kérdeztem volna, hogy mi történt a jómadárral, mikor is Jungkook kezét felnyújtva nézz rám várakozóan. Intek neki, hogy nyugodtan mondhatja.

– Yoongi ma nem jön. Nem tudom miért, de azt mondta majd szünetben a szülei felhívják a tanár urat.

– Köszönöm Jungkook. Nos, nekem ma nincs kedvem új tananyagot felvenni...

– Ez az – kiállt fel boldogan Jaemin, félbeszakítva engem.

– Hadd fejezem be – egy pillanatra lehunyom a szemem – Először is kémia órára vegyétek át a molekulák képződését. Park tanár úr, elég sokat bosszankodik a dolgozatok miatt. – már épp folytatnám, de valaki most találta megfelelőnek, hogy kopogjon az ajtón.

– Sziasztok gyerekek – köszönnek szinkronban Jiminnek, aki ezután felém fordul – Ne haragudj, de tudnál jönni? Elég fontos – pillant a folyosóra.

– Mire visszajövök nézzétek át újra az emberi nagyagy felépítését. És ha belefér akkor a működését is – rosszat sejtek. Jimin soha nem szokott egyik órámról se kihívni, így gyanítom valami baj történt. Csendben követem őt, egészen az iskola bejáratáig, ahol egy nem várt személy álldogál.

– Szia Tae...

– Mit keresel itt? Nem megmondtam, hogy hagyj békén – egyből a lényegre térek, elkerülve a felesleges beszédet.

– De én csak...- pillant le kerekedő pocakjára, ami engem is boldogságot kellene okozzon. De nem ilyen helyzetben.

– Nem elég, hogy a magán életem tönkre teszed, de még a munkahelyemen is zaklatsz. Hányszor kell még elmondjam, hogy tűnj el az életemből? – emelem fel a hangom, mire legjobb barátom a vállamra fog. Azonban most ez sem tud lenyugtatni. Amennyire szerettem ezt a nőt, most annyira gyűlölöm.

– Ne beszély így Taehyung. Ő a te gyereked – simít végig hasára, mire felnevetek.

– Ugyan már Bongcha, ezt te sem gondolhatod komolyan. El is hinnem, ha nem akkor csaltál volna meg mikor fogant az a baba.

– Mr. Kim – hallok meg egy vékony ismerős hangot, ám annyira dühös vagyok, hogy nem tud érdekelni ki az.

– Ne most Soyi – intem csendre, mire eljut tudatomig, kinek a nevét mondtam. – Soyi?