A sakkban -akárcsak az életben- akár királynő vagy, akár paraszt, így is, úgy is a dobozba tesznek vissza. Ezért ne légy bábú kit más embereknek használnak fel önnön céljuk elérésére. Légy az irányító, kit soha nem felednek el. Légy az ész, a király...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kornél a nálam tett látogatása után Tamásra bízta a felügyeletemet. A csütörtöki napon mást nem csináltam Kornél távozása után, mint fürödtem és aludtam. Ezek után szegény Gergőre bíztam a temetés megszervezését, mert nem éreztem magam elég erősnek hozzá. A fekete nap gyászos hangulatba borított mindannyiunkat. Zárt körű volt, nem volt a családunkon kívül ott senki más. Édesanyámék ezek után értesítettek a költözésükről, azonban kérésemet tiszteletben tartva nem mondtak el semmi részletet csak épségüket taglalták. Az azután elkövetkezendő napok teljesen összefolytak. Noha Tamás próbált kimozdítani a lesötétített szobámból, de nem sikerült neki. Gondolataim és emlékeim tömkelege döntött le a lábamról. Mivel tennivalóm akadt ugyan, de kedvem hozzá nem sok, így rám maradt a tehetetlenség és vele együtt a gondolataim is, mik messze földeken jártak ezzel egyre mélyebbre lökött a már amúgy is kiásott gödörben. Nem ettem és keveset ittam, általában kortyoltam akkor, mikor fürödtem. Úgy néztem ki, mint egy zombi. Nem voltam magamnál, szemeim vörösek voltak a könnyektől és a rohamoktól, melyek időnként rám jöttek. Felöltözni sem volt erőm, nem is láttam értelmét, hisz ki sem mozdultam. Tamás kedvesen próbálkozott étellel minden napszakban, de tiszteletben tartotta, hogy szobámban nem szívesen látom. Egyedül akartam maradni, főként azért, hogy mást ne bántsak. Mert ez volt a legkínzóbb az egészben: hogy miattam történt. -Debóra! Csöngetnek-Kopogtatott kedvesen testőröm, mire én kimásztam az ágyamból és kinyitottam a szobaajtót, de épphogy csak a fejemet dugtam ki rajta -Bárki is az menjen el!-Suttogtam neki megtörten, majd visszazárkóztam a helyiségbe. Halk motoszkálást hallottam kintről, majd csendesen záródott a bejárati ajtó. Ismét kopogtak, de már nem volt kedvem senkihez. Oldalamra fordultam magara húztam a takarót. Tamás újra próbálkozott, de én továbbra is csak néztem magam elé. A férfi megunta a várakozást és betoppant a fény nélküli hálómba, melyben szörnyen nagy kupi uralkodott, főként papírzsebkendők lepték el a padlót, de hevertek mellettük összetört képkeretek is. -Menjen ki!-Dörmögtem halkan, de szemeimet nem vezettem rá -Nem Tamás vagyok-Közölte egy mély hang, miközben becsukta az ajtómat-Szia!-Köszöntött, majd lehuppant mellém. Bár a szobában sötét volt, de a redőnyön beszűrődő fény csíkokat festett a falra. Vasárnap lévén nem volt kiöltözve, mint általában. Fekete farmert viselt és egy egyszerű fehér hosszujjú inget, melyet könyökéig feltűrt, így láthatóvá téve keze egészét beborító tetoválásokat -Öhm, heló?-Kérdeztem inkább mintsem köszöntöttem. Ő volt az utolsó akire számítottam, hogy a napokban keresni fog -Tamás próbálta titkolni, hogy mennyire szarul vagy, de megmondtam neki, hogy kirúgom, ha nem ad rólad rendes jelentést. Hogy vagy?-Billentette oldalra a fejét, miközben hangja kedvesen és visszafogottan ütötte meg füleimet -Jól leszek-Közöltem vele, majd felültem, hogy egy szintmagasságba legyünk -Nem szeretnél egy kicsit kimozdulni?-Mosolygott rám-Tamás azt mondta, hogy nem mentél ki a szobából még enni sem. Gyere, ha nem csinálsz semmit akkor soha nem lesz vége a gyásznak-Fogta meg vékony kezeimet és kisegített az ágyból. Felhúzta a sötétítőket, így a hatalmas fényáradatra becsuktam szürke íriszeimet és megpróbáltam kinyújtani elsorvadt izmaimat. Mikor kinyitottam szemeimet Kornél a szekrényemnél állva találtam meg, miközben ruhát válogatott nekem -Mit szeretnél csinálni, hova menjünk? Szeretnél körbenézni az irodában? Csak mert akkor egy elegáns szett kell-Kutakodott egy kis ideig, majd idétlenül maga elé tette a szoknyát, hogy kissé jókedvre derüljek-Vagy esetleg egy kis kori? Mert akkor viszont valami sportos kell-Dobta el a kezében lévő ruhákat, majd egy korcsolyázáshoz tökéletes nadrágot és vastag felsőt halászott elő -Nem akarok világosat-Biccentettem aprót. Habár beszéltünk már, de hangom a több napi hallgatás után ugyan olyan halk és rekedt maradt -Adok valami kényelmeset jó?-Mosolygott rám és kis keresgélés után a gardróbban ismét, talált egy fekete leggingset, illetve egy színben hozzá illő légáteresztő hosszujjút. A kezembe nyomva ezeket hagyott magamra, hogy nyugodtan felöltözhessek és rendbe szedjem magam. Mélyet sóhajtottam a textil darabokkal a kezemben és az ágy szélére ülve tenyerembe temettem arcomat. Próbáltam a napok alatt valahogy előhozni az igazi énemet, de túl mélyre süllyedt. Kornél kérésére megpróbálkoztam a lehetetlennel. Felvettem a kezemben tartott ruhákat persze egy érdektelen fehérneművel társítva. Sminkelni sem kedvem sem erőm sem volt, hajamat pedig nagy kócok közepette hagytam a fejem tetejét. Ezzel a kinézettel sétáltam ki a konyhaasztalnál ülő két férfihez -Na ugye, hogy máris jobb? Mit szeretnél enni?-Kérdezett mikor meglátott, majd belenézett a hűtőbe. Mivel nem válaszoltam nagy levegőt vett, de továbbra is mosollyal az arcán állt neki összedobni egy egyszerű szendvicset. Egyfolytában fecsegett vagy velem vagy Tamással, azonban én meg sem szólaltam. Fojtogatott a környezet és féltem, hogy bármelyiküket lepuffantják abban a szent minutumban. Leülve az asztalhoz néztem az előttem lévő ételt, azonban ahelyett, hogy nekiálltam volna csak a körmöm melletti vékony bőrt kapargattam, ami már így is véres volt. Kornél nem erőltette rám a dolgot, kedves volt és elcsomagolta későbbre. -Na és most mit szeretnél csinálni?-Kérdezett rá ismételten, de én csak egy vállrántással adtam tudtára szándékomat, de egy hirtelen villanás után a szekrényhez siettem. Az asztalnál ülő két férfi csak szemükkel követték végig tetteimet. A fiókból kikerestem egy hatalmas szemeteszsákot és útnak indultam. Először a mélyhűtőt vettem célnak, majd az összes fagyit becsaptam a zsákba. Majd így következett ez a társasjátékokkal is, melyeket nagy lendülettel húztam bele. Magyarul minden olyat beledobtam ami Melre emlékeztetett egy kicsit is. Végül elérkezett a szobája. Gyorsan húztam le mindent a polcokról, hogy minél előbb végezhessek. Mikor ez megtörtén kulcsra zártam a szobát, majd a fém zárnyitót is a többi dolog közé dobtam és visszasiettem Kornélhoz. -El akarom égetni!-Jelentettem ki közönyösen, mire Tamás visszaköpte a kávét a poharába, Kornél pedig tágra nyílt szemekkel nézett rám vissza -Tessék?-Kérdezett vissza azonnal, pedig mindannyian tudtuk, hogy jól értette -A zsákot. El akarom égetni-Biccentettem aprót a magam után vonszolt zsák irányába -Hozd a korcsolyádat!-Utasított keményen, mire én csak összehúzva a szemöldökömet néztem rá, de nem sokkal később elindultam az cuccom felé. A táskám összepakolva feküdt a szoba egyik sarkába. Hamar felkaptam azt és visszasétáltam Kornél felé. Mire kiértem érdekes mód a nagy zsák eltűnt a konyhából. A férfi csendesen kivezényelt a lakásból egészen az autójáig, mely mint mindig, most is egy másik fajta volt. Elegáns Lamborghiniben foglalhattam ma helyet, melynek külseje szürke színben pompázott, belsejét pedig a fekete árnyalata borította el. A kormány mögött ülő férfi kedvesen mosolyogva hívott szóba, miközben magabiztosan vezetett. Halkan, mikor kínos csend volt a levegőben felszólaltam, hogy Kornél ismét csicseregni kezdjen. Szerettem hallani ahogy mély hangján a szavakat formázta, nyugtató hatással volt rám. A sportcsarnok elé érve sok autó foglalt helyet, hisz hétfő délután révén mindenki előszeretettel kapcsolódott ki a kinti pályán. Én lyukasztva egyet bérletemből, a kísérőm pedig egy jegy vételével haladt beljebb a fedett részébe a csarnoknak. Az öltözőt kihagyva a sorból haladtunk a pálya melletti faülőhelyek felé, ahol átvettem lábaimra a korcsolyát, majd felmentem a csúszós felületre. És hogy őszinte legyek attól a perctől kezdve mást nem csináltam csak estem és keltem. A sima körökkel nem volt gond, aztán próbálkoztam ugrásokkal, mint a tripla vagy dupla axel ami az alapok közé tartozott, de gyorsan orromra estem. Kornél kedvesen próbált felsegíteni mindig, vagyis inkább felajánlotta hogy felsegít, de én mindig leintettem. Noha holnapra kék és zöld foltos leszek tudtam, hogy ez az én büntetésem mindenért. Tekintve, hogy ezek nem sikerültek, megpróbálkoztam egy dupla toe loopal azonban ennél az ugrásnál is sikeresen megbotlottam és hasra estem. Ruhám úszott a hideg felület által generált vízben az esések következtében. Testem reszketett a hidegtől és fogaim is kezdtek összekoccanni -Debóra, elég! Gyere le a pályáról!-Ordított lassacskán a korlátnál álldogáló férfi aki már többször is szólított, de nem hallgatva rá mentem tovább és tovább. Az erek kezdtek kidülledni a nyakán idegességében és mérgében, kezeivel pedig szorosan fogva a korlátot támaszkodott meg azon. Utoljára próbálkoztam meg valamivel, minden reményem szerint sikerrel. Az utolsó ugrásnak egy egyszerű axelt hagytam, a legkönnyebb dolgot amit egy jégkorcsolyázónak tudnia kell. Ezt tanítják meg legelőször, ez mindennek az alapja. Nagy levegőt vettem, és nekiindultam. Korcsolyám éle hangosan hasított a friss felületen. Beleböktem korcsolyám elejét a jégbe, majd annál fogva löktem magam a magasba, hogy pördüljek egyet a levegőben, Érkezésnél azonban, ahogy a többinél is, képtelen voltam megállni, így kibicsaklott a lábam magam alól, engem az oldalamra borítva. És akkor, ott a hideg, fagyos, vizes pályán feküdve egyszer csak kirobbant belőlem minden. Minden fájdalmam utat kapott. Ordítottam, kiáltottam keservesen és bőgtem. Ott a semmi közepén, később pedig Kornél biztonságot nyújtó kezei közt.
Találós kérdés: Vajon mi történt Menodóra összeszedett cuccaival?
