A sakkban -akárcsak az életben- akár királynő vagy, akár paraszt, így is, úgy is a dobozba tesznek vissza. Ezért ne légy bábú kit más embereknek használnak fel önnön céljuk elérésére. Légy az irányító, kit soha nem felednek el. Légy az ész, a király...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Reggel -inkább már-már délelőtt- felfrissülten nyújtózkodtam egy hatalmasat az ágyamban. Örömmel járt át a tudat miszerint a tegnapi nap jól végződött és minden a terv szerint haladt. Ó, igen, a tervek. Mára a debreceni iroda meglátogatása van számításba véve, azonban bármennyire is kedveltem Tamás személyét úgy véltem, hogy jobb egy kis nyugi nélküle, így ismét kezdődhetett az átverős akcióm. Szépen elkészülődtem, hangzavart nem csapva. Szekrényemből kihalásztam egy egyszerű sötétkék farmert, mely tökéletes alakját követte lábaimnak, illetve egy tűzvörös pólót, melyre egy blézer került. A sminket is mértékben vittem fel, szimpla alap és egy kis spirál. Lábaimra egy sportcipő került, hisz magassarkúban nehéz vezetni több órát. Elkészülődve nyitottam ki szobám ajtaját és kinézve azon, kerestem tekintettemmel testőrömet, kinek jelenléte nem volt felfedezhető sem a folyóson, sem pedig a lakás más területein, így hát az ő szobájához siettem és egy kisebb kopogás után benyitottam hozzá. -Szia! Figyi, a szomszéd néni -tudod az az őszhajú picike- almás pitét süt, de már kell neki segítség. Átmegyek hozzá, kb egy óráig leszek távol-Hadartam el neki, mire ő csak biccentett és visszatemetkezett az épp olvasott könyvébe. Az ajtót becsukva jártam el a győzelmi táncomat, miszerint ismét sikerrel jártam, majd elindultam kifelé a lakásból. Táskámat, illetve kabátomat a bejáratnál felkaroltam és azokkal együtt indultam meg a fehér autó irányába, mely a mélyen fekvő garázsban porosodott. A fekete vászont hátra dobtam, míg a tatyómat a mellettem lévő anyósülésre fektettem. Bekapcsoltam a fűtést, majd míg vártam, hogy felmelegedjen az autó felcsatlakoztattam a telefonomat a kihangosítóra. Mikor úgy éreztem, hogy kellemes a hőmérséklet elindultam Debrecen irányába. A mobilon kerestem egy békés playlistet, hogy valamivel feldobjam a nyugodt és zavartalan utamat. Vezetés közben felötlött bennem a gondolat, hogy vajon Tamás mikor ébred rá, hogy a szomszédunkban nem hogy öreg néni, de senki sem lakik. Minden remény szerint semmikor, csak majd elkezd hiányolni a megbeszélt egy óra lejártával. Az egyetlen hiba a tervben az volt, hogy indulás előtt egy pillantást sem vetettem a tankra, hisz megszoktam már, hogy teletöltöm mielőtt betenném a mély garázsba. Ennek köszönhetően pedig úgy két óra után, a semmi közepén haladva pirosan kezdett villogni a rá vonatkozó jelzőfény. Erős reményeket tápláltam, hogy egy kis idő múlva elérem az autópályát, azonban ez nem történt meg, így a jármű döcögve robbant le a pusztában. Nagyot sóhajtva szálltam ki a meleg autó belteréből, hogy wifi után kutatva nézzem meg melyik a legközelebbi benzinkút, de nem volt szükségem rá. Azonnal ahogy kiszálltam láttam a távolban egy épületet, mely sárgába volt bújtatva. Tehát az vagy egy McDonald's vagy egy Shell, és mivel az utóbbit valószínűbbnek tartottam, így megindultam irányába egy kannával a kezembe. Mivel út nem volt, e-képpen az üres szántóföldön kellett átkelnem. A hideg mínusz fokai bejutottak kabátom alá, mely által egyfolytában reszkettem. A madarak halk csiripelése hallatszódott, de az is felettébb sivárrá tette a helyet. A lábam hangosan süppedt a sárba, mindaddig, míg félúton meg nem akadt valamin. Egy kisebb süppedést éreztem a súlyom alatt, majd végül egy kattanó hangot hallottam. Nagyot nyeltem és félve néztem le bal lábamra mely alatt pontosan az volt, amire számítottam. Egy akna. Az egyetlen információ amit tudtam ezekkel kapcsolatban, hogy nem mozdulok sehova, még fél centire sem vagy felrepülök darabokban. Ennek tudatában, mélyeket lélegeztem és próbáltam óvatosan kihalászni a telefonomat a farzsebemből. Mikor sikerült, azonnal a térerőre pillantottam, mely hatalmas szerencsémre alacsonyan ugyan, de volt. Pillanatok töredéke alatt tárcsázni kezdtem az egyetlen reményemet, aki talán tudja hatástalanítani vagy ismer olyasvalakit aki ért hozzá: Kornélt -Szia!-Szólt bele kedvesen -Azt hiszem aknára léptem!-Közöltem vele azonnal, de ahogy kimondtam könnyeim folyni kezdtek félelmemben -Nos, az kötve hiszem. Magyarországon már nincsenek ilyenek-Nevetett fel kissé, azonban a háttérben gépelés hangját hallottam -A semmi közepén vagyok, egy mezőföld közepén. Egy fémlap van a lábam alatt, mely besüppedt és kattanó hangot adott ki-Nyeltem egy hatalmasat, míg küszködve kinyögtem a lényeget -Add Tamás!-Utasított -Nincs Tamás -Mi az, hogy nincs ott Tamás?-Ordított egy hatalmasat velem, mitől még telefonon keresztül is összerezzentem. Dühös volt rám ahogy én is magamra, így meg tudtam érteni -Egy kis nyugira vágytam és otthon hagytam-Támasztottam tenyerembe a homlokomat, tudva, hogy Kornél már kétszer is lebaszott engem ezért és figyelmeztetett. A bűntudat mardosta torkomat, ezzel összehúzva azt elérve, hogy kevesebb levegő jusson a tüdőmbe -Ezerszer megbeszéltük már ezt! Ki tudod fotózni google mapsen, hogy hol vagy pontosan? -Persze-Vettem el egy kis ideig a fülemtől a telefont, hogy elküldhessem Kornélnak a tartózkodási helyemet, majd visszaemeltem a hallójáratomhoz a készüléket -Nagyszerű. Elindulok hozzád, jó? Fontos, hogy megnyugodj és ne mozdulj. Kicsit se rendben?-Kérdezte, míg motoszkálást és kocsi indítást hallottam a háttérből -Oké -Látod mi van a lábad alatt, anélkül hogy megmozdulnál?-Tett valószínűleg kihangosítóra a járműben, a visszhangzásból ítélve -Csak egy fém lap, ennyi. Olyan mintha egy rugó lenne alatta-Hajoltam szigorúan deréktól lefelé, hogy megnézzem mi is van lábaim alatt. A büdös, esőtől ázott földszag elérte szaglószervemet, így kissé elhúzva az orrom figyeltem tovább Kornélra -Nincs rajta szám vagy bármilyen jel?-Kérdezett továbbra is, mire én vállammal szorítva a telefont a füleimhez nyúltam le kezeimmel, hogy a fémet megtisztítsam a földtől -Talán kopottan egy 75-ös de nem biztos-Diktáltam neki -Ez is segítség. Nézz körül amennyire tudsz. Látsz még többet? -A távolban hármat, de azok már nyitottak-Néztem körbe és mondtam neki a látottakat -Hogy lehetsz olyan nyomi, hogy rálépsz az egyetlen aktívra?-Nevetett fel kínjában, mire nekem ismét elszorult a torkom és rettegve megkérdeztem: -Meg fogok halni? -Mi?-Kérdezett vissza értetlenül -Ha felrobban. Meghalok? -Ha szerencséd van akkor csak leszakad a lábad-Próbálta elviccelni a helyzetet azonban nekem továbbra is potyogtak a sós könnycseppjeim a párától nedves földbe -És ha nincs?-Feszítettem a húrt -Olyan nem lesz. Mozdulatlan maradsz míg odaérek és minden rendben lesz-Jelentette ki teljesen nyugodtan -De ha mégis....fordulj vissza. Nem akarom, hogy meghalj-Féltettem őt, hisz ha nekem már úgy is mindegy nem szükséges, hogy ő is életét veszítse -Ugyan már. Én semmiképp nem fogok-Mondta nagyképűen -Fázom és zsibbad a lábam-Tapogattam meg kissé lábaimat óvatosan, hogy azok ismét vérkeringésre találjanak -Tudom-Válaszolt szűkszavúan -Honnan?-Vontam össze szemöldökeimet -Láttam már ilyet-Vett egy mély levegőt -Tényleg? A katonaságban?-Jutott eszembe az első ötlet -A fronton -Túlélte?-Kérdeztem a lényegről, azonban válasza nem az volt, mint amire számítottam -Nem -Biztató. Fel hívom anyuékat!-Jelentettem ki kisebb csend után, átgondolva minden lehetőséget -Oké, de utána hívj vissza azonnal jó? Hogy tudjam, hogy élsz-e még-Biztosított -Ha felrobbanok-Kezdtem volna bele, de Kornél szavamba vágott -De nem fogsz -De ha mégis. Azt akarom, hogy ne gyere ide. Ne így emlékezz rám -Jó -Jó-Tettem le, majd remegve vettem pár mély levegőt, hogy kontrolláljam vékony, sírással teli hangszínem és össze tudjam szedni a gondolataimat, majd tárcsázni kezdtem édesanyámat
-Szia-Szólt bele először ő, mosolygós és vidám hangján -Szia, ott van apa is?-Nyeltem egy nagyobbat, mikor meghallottam édeskés hangját lehet, hogy most utoljára -Igen, adjam?-Komorodott el, gondolom rájőve, hogy baj van -Ne. Hangosíts ki! -Csáó kicsi lány. Mizu?-Üdvözölt apukám megszokott lazasággal -Csak szeretném, ha tudnátok, hogy nagyon nagyon szeretlek benneteket-Kezdtem bele, de félúton megakadtam. Szemeimet elöntötte a homály és fejem is zsibbadni kezdett a búcsúzkodás gondolatától -Mi is drágám-Mondta szerető anyukám -Mi a baj?-Kérdezett rá nyersen apám -Szeretném visszavonni az összes rosszat amit tettem vagy mondtam nektek valaha. Kérlek bocsássatok meg nekem!-Sírtam fel hangosan -Mi ez az egész?-Kérdeztek ismét, azonban hangos sírásom miatt nehezen kaptam levegőt, így csak egy kis idő elteltével tudtam megszólalni -Épp egy taposóaknán állok-Sóhajtottam el nekik az igazat, mire még a telefonon keresztül is érezhető volt a megrökönyödésük -Tessék?-Szólalt meg édesapám ismét, míg hallottam, hogy anyám már mérlegelte a helyzetet és fuldokolva sírt a háttérben -Valószínűleg meg fogok halni. Kérlek temessetek el szépen és osszátok szét a pénzem segélyszervezetek közt, rendben? -Mi az hogy meg fogsz halni? Miért nem a 112-őt hívtad?-Faggatott a továbbiakban édesapám, de tudtam, hogy ez nem mehet sokáig, hisz ha kell még hallgatnom a sírást akkor én is csak jobban fogok és lehet, hogy ez a megmozduláshoz vezetne -Már úton van a segítség, de nem látnak rá sok esélyt. Én csak szerettem volna ha tudjátok, mennyire szeretlek is titeket. Remélem még beszélünk-Csaptam rájuk a telefont, majd összeszedve magamat visszahívtam Kornélt
-Nagyszerű, még élsz-Közölte szarkasztikusan. A háttérből süvítés hallatszott és a férfi erőteljes sebváltása -Lelkileg már nem igazán. Mennyi idő míg ideérsz? -Most is szeretnéd ha betartanék minden szabályt?-Kérdezett vissza azonnal zsigerből, mire én azonnal rávágtam válaszomat -Nem -Ez esetben 10 perc. Maradj vonalban. Sírsz? -Mégis mit csináljak?-Szipogtam párat, hogy ne úgy válaszoljak neki, hogy taknyom nyálam egybe folyik -Örülj, hogy élsz-Adta kérdésemre saját feleletét -Örüljek, hisz úgy is mindjárt meghalok, de per pillanat még élek. Csak az a gond, hogy egy kibaszott taposóaknán állok!-Hisztiztem tovább -Nyugodj meg. Ez nem segít. -Mennyi idő míg hatástalanítod? -Ha azon állsz amin remélem, akkor negyed óra. De megkísérelhetjük, hogy lekaplak róla és elrepülünk -Az első jobban tetszik. Merre jársz? -Most kanyarodok az útra. Talán már látnod is kéne-Közölte, majd ahogy ezt kimondta egy fekete terepjáró kanyarodott be az útra, majd kiszállt belőle az életem lehetséges megmentője -Úristen-Lélegeztem nagyokat megkönnyebbülten -Szia aknás lány!-Kacsintott rám, majd lerakta a kezében tartott fehér szatyrot. Homlokon csókolt és előszedte a hozott dolgokat. A felsőtestemre adott egy nehéz mellényt, míg maga is érdekes ruházatba bújt. Remegtem a félelemtől, arcomon szüntelenül sós cseppek kerestek maguknak utat-Minden rendben lesz, nincs mitől tartanod -Na, lássuk a medvét!-Ásta körbe kezeivel az aknát. Kinézete mint mindig, most is megdöbbentően elegáns volt. Haja tökéletesen volt beállítva, míg testét egy nyitott vászonkabát fedte. Alatta szürke pulcsi volt és fekete farmer. Ő kicsit jobban fel volt készülve a hidegre mint én. Kezeiben egy fogó és két darab csavarhúzó volt -Mit látsz?-Fürkésztem, azonban ő csak koncentrált és nem nézett fel rám -Minden rendben lesz. Nagyszerűen leírtad, így volt időm végiggondolni mit kell vele csinálni -Menni fog?-Kérdőjeleztem meg -Tudsz egy olyan dolgot is, ami nekem nem megy?-Nézett fel rám vigyorogva, mire nekem csak egy ideges nevetés szalad ki ajkaim közül -És merre is indultál?-Próbálta elterelni a figyelmemet kisebb nagyobb sikerrel -Az új irodába -Amit említettél az interjúban?-Kérdezett tovább, míg szöszmötölést hallottam a lábaim alatt -Olvastad?-Lepődtem meg -Aha. Szerintem menő lett-Rántotta meg vállait, de gyorsan -Köszi-Mosolyodtam el kissé -Most kihúzom ezt a biztosítótűt. Ha mindent jól csináltam akkor szabad vagy, ha nem akkor felrobbanunk. Utolsó gondolat?-Vezette fel sötét tekintetét az én szürke szemeimbe, míg kezeivel a tűt fogta -Mennyi az esély arra, hogy elrontottad?-Filóztam rajta terveim miatt -Úgy 90-10%-Gondolkodott el kissé, mire én kimondtam azt, amit már régóta szerettem volna: -Kedvellek! -Tessék?-Kérdezett vissza azonnal -Csak húzd már ki azt a szart!-Kiáltottam rá, míg összeszorítottam szemeimet, minden eshetőségre felkészülve -Meg van?-Nyitottam ki jobb szememet az előttem guggoló férfira -Persze-Vigyorodott el nagyképűen, míg felállt és elém lépett. Ölelésbe vont, hogy megnyugtasson, azonban én másra sem tudtam koncentrálni a sokkban -Hát de a százalékok-Dadogtam esetlenül, míg kissé eltoltam magamtól, de szigorúan csak annyira, hogy szemeibe nézzek -Nem mondtam melyik vonatkozik arra, hogy elbasztam-Mosolygott nagyképűen. Éjfekete szemei ráncba szaladtak ezzel is visszaadva milyen jót is szórakozik rajtam valójában. -Úristen!-Sóhajtottam nagyot, majd arcomat a kezeimbe temetettem. Kornél egyik kezét a derekamon hagyta miközben a másikkal elvette az enyéimet az arcom takarásából. Vörösödve néztem rá, de ő csak annyit suttogott: -El sem hiszed mennyire hálás vagyok azért, hogy nem haltál meg!-Majd mézédes, mámorító ajkait az enyémekre fektette.
