A sakkban -akárcsak az életben- akár királynő vagy, akár paraszt, így is, úgy is a dobozba tesznek vissza. Ezért ne légy bábú kit más embereknek használnak fel önnön céljuk elérésére. Légy az irányító, kit soha nem felednek el. Légy az ész, a király...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Hihetetlenül jó érzés volt teljesen egyedül lenni. Tudva, hogy Kornél leadta a rendszámaimat a rendőrségnek, bátran engedhettem szabadjára vágyaimat és száguldozhattam kedvemre. Feledhetetlen volt ez az egy óra út, míg egészében ki tudtam szellőztetni a fejemet. Időközben volt lehetőségemminden tervem újratárgyalásához, így már kész gondolatokkal állítottam le az autót a hatalmas, modern ház előtt. Ismerős volt, hiszen amíg egy párt alkottunk sokat jártam ide, a semmi közepére. Valójában szerettem itt tölteni az időmet a nyugodtság miatt, mely ezt a helyet egészében körbeölelte. Mivel bent égett a villany, így merészkedtem bemenni az épületbe, minden fajta jelzést kerülve. Úgy cselekedtem ahogy az ösztönöm kívánta, mint ahogy régebben is tettem -Debóra?-Jött ki az előszobába Norbert. Testét egy élére vasalt sötétkék nadrág és egy hozzá tökéletesen illő fehér ing fedte. Fantasztikusan nézett ki és ezen a tényen az idő sem változtatott. -Szia!-Köszöntem neki, míg lerúgtam cipőmet a lábaimról. -Nem fagytál meg?-Kísért beljebb az étkezőben, ahol mindketten helyet foglaltunk egy pohár bor társaságában, mindazok ellenére, hogy én vezettem -Nem, jól vagyok, köszönöm. Egy fontos ügyben jöttem el-Húztam el a számat, míg hideg kezeimben a telefonomat szorítottam mint egyetlen élő bizonyíték -Hallgatlak-Biccentett egy aprót. Kék szemeit fürkészve lengette rajtam, mire én egy sóhaj keretében mesélni kezdtem neki -Biztosan hallottál Mel haláláról -Igen, részvétem-Mondta határozottam, szemeit még jobban összeszűkítve -Mindenkinek azt mondtuk, hogy öngyilkos lett. Pedig nem-Néztem félre kissé, hisz nehéz volt bevallani mindezt egy kívülállónak. -Tessék?-Zavarodott össze egy pillanat alatt, mely várható volt -Január negyedikén beállított hozzám Kornél húga, Lítia. Megfenyegetett, hogy megöleti Menodórát, ha nem sikerül felmentenem Kornélt a vádak alól-Meséltem neki halkan. Még mindig szúró fájdalom hasított lelkembe, mikor róla volt szó és nem tudhatom, hogy ez valaha is enyhülni kívánkozik-e. Illetve amit még magamban sem vallottam be: nem is reméltem, hogy elmúlik. Tartottam a gondolattól, hogy teljesen elfelejtem Melt, hogyha már nem borul rám a gyász sötét leple. -Édes Istenem-Hűlt el egy pillanat alatt és hátradőlt a az információtól, mely szinte pofonvágva ébresztette fel őt -Azt akarom, hogy szenvedjen!-Jelentettem ki magabiztosan -Biztos vagy benne, hogy ő volt? És ha valóban öngyilkos lett? A gyász szomorú Debóra és az áldozat családtagjai sok mindenre képesek ilyenkor-Nyúlt át a kezemért az asztalon, hogy megfogja azt, azonban én inkább telefonomban kezdtem kutakodni -Két bizonyítékom van. Össz-vissz ennyi-Játszottam le neki a hangfájlt, mely két beszélgetést tartalmazott. Azt, amely az irodámban történt Kornéllal és azt, amely a bíróságon Lítiával, mikor elmondta a húgom halálát. Norbert figyelmesen hallgatta végig mindkét hangfájl, majd mikor befejeződött a második lejátszása visszavezette rám óceán tekintetét, azonban várta míg én szólalok fel elsőként. -Lítia volt, 100%. Kornélt nem akarom belerángatni, ez a kettőnk harca. Mivel biztos vagyok abban, hogy Lítia egy gyilkos így arra gondoltam, hogy valahogy átváltoztathatnánk Kornél hangját vékonyabbra, mintha Lítia mondaná-Közöltem ötleteimet, ő viszont azonnal megcáfolt -Ez bizonyítékhamisítás. 5 év Debóra, 5 év ha rájönnek mit tettél! Lítia azonnal megcáfolna -Nem terveztem, hogy Lítia is ott lesz a tárgyaláson-Rántottam meg vállaimat, amivel még több rácot varázsoltam az amúgy is felhős homlokára -Tessék? -Benne vagy, vagy nem?-Kérdeztem rá kerek-perec, hisz addig nem volt módomban elárulni neki terveimet, míg nem voltam teljesen biztos abban, hogy nem bök hátba -Ez őrültség, Debi!-Csattant fel. Pár másodpercnyi néma csöndben telt gondolkozás után mélyet lélegezve bólintott rá-Jó, csináljuk!-Egyezett bele, mire én majdnem kicsattantam a bőrömből. Tudtam, hogy ő volt az egyetlen aki képes csak engem figyelembe venni, hisz nem fűzte semmi a szervezethez vagy Kornélhoz-Megcsinálom a hangfájlt -Rendben. Én gondoskodom arról, hogy apád legyen a bíró, és hogy a beidézés elkeveredjen, ezáltal Lítia mit sem tudjon az egészről-Biccentettem, majd mielőtt ő is megszólalt volna, immáron hangosan kezdett csörögni a telefonom. Legszívesebben kinyomtam volna, azonban ahogy jobban belegondoltam rájöttem, hogy ha most elmondom merre járok már nem érnek ide, így Kornél haragja nem csattanhat rajtam. Ennek tudtában pedig egy röpke elnézést motyogva Norbinak kisiettem a nappaliba egy nyugodt percért, majd kárörvendően jobbra húztam a zöld ikont. A ma reggeli történések után igazán kiérdemeltem a dolgot -Hol vagy?-Szólt bele azonnal, köszönés nélkül. Hangja a megszokottnál is mélyebbnek és dühösebbnek hatott -Dolgozom-Válaszoltam észszerűen, míg pontosan tudtam, hogy totálisan mérges rám -Hol?-Kérdezett ismét -Az egyik ügyfelemnél-Rántottam meg a vállaimat, noha ő ezt nem láthatta. Telefonálás közben végignéztem a rég nem látott nappalin. Sötétbarna színek és tölgyfa mindenütt. Felettébb természetes behatású volt a helyiség, telis-tele emlékekkel -És mégis miért nincs veled Tamás?-Csattant fel a vonal másik végén -Mert ez magán ügy-Magyaráztam neki, azonban nem úgy tűnt, mint aki képes ezt megérteni -DEBÓRA MOND ESZEDNÉL VAGY? Az esti után képes vagy elszökni a testőröd mellől? Normális vagy te? Mi van ha az a valaki megint rád támad?-Bombázott le kérdéseivel ordítva, és mindazok ellenére, hogy belsőm mélye tudta, hogy teljesen igaza van, mégis szembeszaladtam vele -Nem valaki, hanem Lítia. Ha nem vagy képes elfogadni a tényt, akkor ez a beszélgetés nem vezet sehová -Le ne merd tenni!-Mondta fennhangon, mire én csak felnevettem -Pedig most lefogom-Nyomtam ki a hívást
