𝑬́𝒈𝒆𝒕𝒐̋ 𝒔𝒛𝒆𝒎𝒑𝒂́𝒓 ~ 𝑺𝒛𝒐𝒃𝒐𝒔𝒛𝒍𝒂𝒊 𝑫𝒐𝒎𝒊𝒏𝒊𝒌

Ö T Ö D I K

F A N N I

Reggel telefonom ébresztőórájára riadok fel konkrétan. Hirtelen úgy kapok a készülék után, mint aki azt sem tudja hol van pontosan. Ami azt illeti fogalmam sincs, hogyan kerültem az ágyamba, de lerántva magamról a takarót kissé megnyugatatott, hogy tegnapi ruhám volt rajtam és nem feküdt mellettem senki.

Mi történt este?

Arra emlékszem, hogy Dominik átjött és sorozatot néztünk, majd a következő pillanatban a vállán fekszek és ennyi. Itt aludhattam be, de hogy kerültem az ágyamba?

Mondjuk elég egyértelmű, hogy ő hozott be, de nagyon para. Másrészről viszont iszonyat jó, hiszen nem használt ki, hanem figyelmes volt ezek szerint. Te jó ég, milyen ciki !!

Ez is csak velem fordulhat elő!

Apám biztos letagadni, milyen hülye lánya van, ha ezt megtudná. Na meg, hogy egyáltalán kit engedtem közel magamhoz...

A második gondolat, ami eszembe jutott ezután, hogy elkések az egyetemről!! Mint az őrült, futottam a fürdőbe, hogy egy gyors zuhanyt megejtsek. Szerintem ilyen gyors még sosem voltam, mint most. Rekordidő alatt is öltöztem fel. Reggelit készíteni már nem volt idõm, így csak a szükséges füzeteimet dobáltam táskámba, meg egy nagy vizet. Halvány sminkre futotta csak időmből, kulcsomat elvettem a polcról, mikor észrevettem, hogy a pótkulcs hiányzik. Időm sem volt ezen agyalni, meg energiám se.

A lift helyett most a lépcsőt használtam, talán most még időt is megspóroltam vele. A társasház ajtaján egyszerűen kiestem és rohantam a buszmegállóba. Épphogy sikerült elcsípnem a buszt, amin helyet foglalva kicsit kifújhattam magamat.

Nem tudom pontosan, mi történt este, de nyomaszt. Nyomaszt, mert félek, olyat tettem, ami miatt Dominik megharagudhatna rám, vagy egyszerűen leégettem magamat. Ez is benne lehet a pakliban és simán megtörténhetett.

Telefonomat kezembe véve csalódottan vettem tudomásul, hogy nem érkezett az említett személytől üzenet. Titkon azért számítottam rá...

Én meg nem írhatok neki, az túl ciki lenne. Nem is tudom, mit gondol rólam egyáltalán. Egyáltalán ez engem miért foglalkoztat?!

Kezdek becsavarodni szerintem....

Az óráimon szinte alig tudtam koncentrálni. Lefoglalt Dominik, bármennyire is el akartam hesegetni gondolataimból. Többször is megnyitottam az instagramon beszélgetésünket, hátha csak nem érkezett értesítés, de nem így volt. Nem írt, amitől kezdtem kétségbe esni. Biztosan oka van, hogy nem ír.

Egy közeli kis étteremben ebédeltem meg, ahonnan utam egyenesen munkahelyemre, a kávézóba vezetett. Késésben voltam, hiszen a tömegközlekedést sose lehet kiszámítani, még itt sem.

Susanne mosolyogva köszöntött, mikor beléptem az ajtón és az öltözőbe igyekeztem. Táskámat leraktam a padra, kabátomtól gyorsan megszabadultam, ugyanis itt meleg volt nagyon. Átvettem a fekete egyen felsőt, majd kitűzőmet is felhelyeztem és késznek nyilvánítva magamat mentem kisegíteni a lányokat, hiszen elég sok vendég volt ma.

-Nem tudom, mit csinálnánk nélküled - néz rám Lídia fáradtan a pultra téve tálcáját, míg én egy következő rendelést készítek el.

-Rengetegen vannak ma - értek egyet pár évvel idősebb kolléganőmmel.

Többnyire törzsvendégek, de sok túrista is van közözttük, akik gyakran megkérdezik, mit hol találnak a városban és hogyan jutnak el egyik helyről a másikra. Megmondom őszintén én nem vagyok számukra megfelelő segítség, csupán az egyetemre találok el, így ilyenkor mindig Susannehoz és Lídiához irányítom őket. Ma találkoztam először harmadik munkatársammal Melanieval, aki eddig szabadságon volt. Nos ő sem különbözik a többiektől, ugyanolyan kedves, mosolygós. Valamivel idősebb lehet nálam.