𝑬́𝒈𝒆𝒕𝒐̋ 𝒔𝒛𝒆𝒎𝒑𝒂́𝒓 ~ 𝑺𝒛𝒐𝒃𝒐𝒔𝒛𝒍𝒂𝒊 𝑫𝒐𝒎𝒊𝒏𝒊𝒌

T I Z E N Ö T Ö D I K

F A N N I

Két napja, hogy visszajöttem Dominikkal Lipcsébe és épp ruhákat pakolok, mivel komolyan gondolta az utazzunk el hétvégén kettesben témát, nekem pedig egyáltalán nem volt ellenemre. Szerettem vele lenni és élvezni társaságát és azt, hogy minden kedvességgel elhalmoz. Erről tanúskodik a konyhaasztalon díszelgő dobozban levő egyöntetű rózsacsokor, masnival átkötve. Sosem vágytam túlzott romantikára, de ez a kis figyelmessége nagyon jól esett és mindig mosolyt csalt az arcomra, bármikor néztem rá. Illatuk belepte az egész lakást.

Mivel a focistám nem árulta el, hová visz el a két napban, így magamra voltam utalva, milyen jellegű ruhákat hajtogassak be utazótáskámba. Mivel csalókás az idő március elején, ezért egy melegítő szettet is eltettem a farmernadrágommal, sötétzöld blúzommal és egy kényelmesebb felső társaságában, ami mellé tiszta fehérneműket, és hálóruhát is pakoltam. Nem beszélve a kencéimről, amik nélkül sehová nem indulok el. Irataimat kézi táskámba tettem telefonommal együtt.

-Indulhatunk? - jelenik meg szobám ajtajában Dominik. Rohadt korán van, az ő arcán mégsem látszódik a fáradtság legkisebb jele sem.

-Azt hiszem igen - bólintok elgondolkodva, hogy bepakoltam-e mindent. Behúztam a cipzárt és engedtem neki, hogy kivigye, én pedig mentem is utána az előtérbe, ahol az ő sporttáskája pihent. - Messzire megyünk? - kíváncsiskodom belépve a liftbe. Nem tudom, miért gondoltam azt, hogy most majd elárul bármit is, ha eddig nem tette. 

-Ne is próbálkozz! Nem mondok semmit úgy se! - rázza fejét nevetve annak ellenére, hogy én sértődöttséget tettetve elfordítom fejemet és úgy sétálok ki a lépcsőházból.

Autója a parkolóban várt ránk, majd egy villanással jelezte számunkra, hogy kinyithatjuk az ajtókat. Csomagjainkat Dominik elrendezte, majd beült mellém a vezető ülésre. Még, ha napközben meleg is van, reggel igazán hűvös volt, ezért hálásan pillantottam felé, mikor bekapcsolta a fűtést és nekem még az ülésfűtést is fentebb vette. Komolyan nem álmodom? Valóban nekem van a legtökéletesebb pasim?

Kómás tekintettel figyeltem, ahogy elindulunk, majd picit jobban elhelyezkedtem az ülésen és lehunytam szemeimet. Ha már úgy sem árul el semmit úti célunkról, akkor legalább bepótolom az alvást, amit tegnap este a későig tartó pakolás, közben telefonálás miatt nem sikerült. Dominik nem zavart kora reggeli elfoglaltságomban, így könnyen el tudtam szenderedni, s csak arra ébredtem fel, hogy már nem egyenesen megyünk, hanem valami kisebb úton.

Szemeimet kicsit megdörgölve néztem ki az ablakon és fogalmam sem volt, merre vagyunk. Ez már nem az autópálya. Az eszméletlen kilátás persze befogta csőrömet ahelyett, hogy megint kérdésekkel bombáztam volna a vezetésre koncentráló fiút- Fekete melegítőalsót és hozzá passzoló felsőt viselt, csak nyakánál kilátszódó fehér pólója tűnt ki a sötét színek alól. A kocsi belsejében levő órára pillantva megállapítottam, hogy sikeresen végigaludtam 3 órát és nemsokára 11 óra lesz.

-Azt hittem fel se kelsz, míg oda nem értünk - hallom Dominik kacagását, amitől lepkéim is felébredtek és halvány mosollyal fordultam kicsit felé. Imádtam nézni, miközben vezet. Olyan rutinos és laza, hogy az már tehetség.

-Sokáig utazunk még? - kérdezem mindenféle hátsószándék nélkül, de persze nem válaszol - Nyugodtan megmondhatod, már úgy se tudom merre vagyunk - legyintek, hiszen abszolút nem ismerős a táj. Soha nem voltam még erre szerintem.

-Még pár óra - válaszolja szűkszavúan.

-Micsoda támpontok - kuncogok ezen a nesze semmi fogd meg jól válaszán.