𝑬́𝒈𝒆𝒕𝒐̋ 𝒔𝒛𝒆𝒎𝒑𝒂́𝒓 ~ 𝑺𝒛𝒐𝒃𝒐𝒔𝒛𝒍𝒂𝒊 𝑫𝒐𝒎𝒊𝒏𝒊𝒌

T I Z E N N E G Y E D I K

F A N N I

Szilvia sunyi mosollyal suhant el mellettem, hogy reggelit készítsen, Dominik pedig közelebb csoszogott és finom csókot nyomot ajkaimra, amik kimondottan jól estek. Nem hittem, hogy ilyen hamar felébred, mivel amikor magára hagytam szobámban, még mélyen aludt.

-Nem tetszett, hogy leléptél - búgja nyakamba, amitől hátamon a hideg futkos.

-Olyan édesen aludtál, nem akartalak felkelteni - nyomom kezébe bögrémet, amibe bele is kortyol, majd kissé grimaszolva vissza is adja.

-Ez rohadt erős - rázza fejét, mintha azáltal hamarabb kimenne szervezetéből a hatása.

-Hogy aludtál Dominik? - vesz elő tányérokat mostohám, amiket az étkezőasztalra helyez.

-Köszönöm, nagyon kényelmes volt az ágy - pimasz mosolyával engem illet, míg válaszával a mellettünk elsétáló nőt.

-Gondolom az alvópartneredre sincs panaszod - jegyzi meg viccesen és lopva rám pillant, hátha zavarba hozott ezzel, de csak szúrósan hunyorogtam rá bögrémmel a kezemben. Dominik csak mellettem állt és simogatta hátamat, de kezei lesiklottak fenekemre is, amiért kicsit oldalba könyököltem.

-Nagyon jól viselkedett - bólint vigyorogva, én pedig lángoló arccal nézek el a nappali felé hátha találok valamit, ami elvonja a figyelmemet, hiszen megállás nélkül a tegnap este képei jelentek meg szemeim előtt, amik miatt most is zavarban voltam. Szilvia pedig sejti, hogy történt valami, de mindenki félreérthető kérdéseket tesz fel vagy éppen ad válaszokat.

-Apa merre van? - teszem fel a kérdést értetlenül, hiszen nem ül reggel 7 óta a reggelizőasztalnál újságot olvasva szokásához híven.

-Ó egy fontos ügyben reggel el kellett mennie, de szerintem nemsokára itthon lesz - legyint Szilvia, mintha ez csak mellékes lenne. Az lenne, ha nem hétvége lenne.

-Vasárnap reggel? - ragadok le még mindig a témánál.

-Azt mondta sürgős - adja kezembe a felkockázott gyümölcsökkel teli tálat, amit az asztalhoz viszek. Nos ige, nálunk mindig gyümölccsel kezdjük a napot, csak én nem tartottam meg ezt a jó szokásomat, mióta elköltöztem.

-Fanni hozd ki kérlek a joghurtot is, Dominik biztos eszik, hiszen sportoló létére fontos, hogy jól táplálkozzon - Szilvia mint egy minidiktátor dietetikus osztotta az instrukciókat, amin mindketten csak pislogtunk, majd a focista kínosan elnevette magát.

-Nekem nem kell semmilyen különleges reggelivel készülni Szilvia - állítja le kedvesen a túlbuzgó nőt. - Beérem pirítóssal is.

-Biztos? Készítettem neked avokádó krémet is - fordul meg, majd kezébe nyomja a zöld krémet, ami egy kis tálban volt elkészítve. Mikor kelt fel?! Dominik csak illedelmesen megköszöni, majd asztalhoz ül vele. Én pedig a mellette levő széken foglalok helyet kávés bögrémmel kezemben.

-Muszáj ma már visszamennetek? - szedi ki magának Szilvia a gyümölcsöstálból kedvenceit és kissé csalódottan néz ránk.

-Dominiknak gyógytornákra kell mennie - simogatom a mellettem ülő fiú karját, akinek egyik keze combomon pihen. Csak elmosolyodott, majd finom csókot nyomott ajkaimra, amitől pillangóim is felébredtek.

-Látom sikerül már kora reggel egymás szájában matatnotok! - hallok egy éles hangot, mely a bejárati folyosó felől jön és hirtelen elszakadok a focistától, hogy apára nézzek, aki megvetően pillant Dominikra, de ő ezt nem veszi magára. Ugyanolyan semlegességgel figyeli az öltönyös férfit, mint ahogy érez iránta. - Jó lenne, ha legalább nem az asztalnál csinálnátok - rázza fejét rosszallóan, majd puszit nyom mostohám arcára és helyet foglal.