𝑬́𝒈𝒆𝒕𝒐̋ 𝒔𝒛𝒆𝒎𝒑𝒂́𝒓 ~ 𝑺𝒛𝒐𝒃𝒐𝒔𝒛𝒍𝒂𝒊 𝑫𝒐𝒎𝒊𝒏𝒊𝒌

H A T O D I K

D O M I N I K

Mindent tökéletesen elterveztem.

Egész délelőttöm azzal ment el, hogy a délutáni edzést követően a Fannival való randimon minden tökéletes legyen. Foglaltam asztalt Peti barátom szerint Lipcse egyik legjobb éttermébe. Szerinte Fannit ezzel le fogom venni a lábáról.
Még sosem izgultam ennyire randi miatt.

A lányok általában sosem ellenkeztek, ezért könnyű dolgom volt, most viszont más a helyzet.

Igazából annyira el voltam foglalva a szervezéssel, hogy nem is beszéltem vele, hiszen ő az egyetemen volt és a világért nem szerettem volna zavarni, mellesleg nem akarok nagyon rámenősnek tűnni. Hihetetlenül vágytam a lány társaságára és csak remélni tudom, hogy ő is szívesen van velem. Nem tudom, mit teszek, ha nem vagyok az esete és nem jön össze a dolog. Bár, ha jobban belegondolok nem úgy viselkedik, mint akinek ne lennék szimpatikus, azonban ebben nem lehetek 100%-ban biztos. Mindig tudok olyan mondani vagy tenni, amivel zavarba hozom. Ez egy pici magabiztosságot ad.

Azonban megelégeltem a folytonos insta beszélgetéseket, ezért felhívtam menedzseremet, aki mindig el tudja intézni nekem az ilyen ügyeket, ha megkérem.

-Szeva Matyi! - köszönök neki elsőként.

-Szia Doma! Pont hívni akartalak. Mi a helyzet? - kérdezi szokásos jókedvvel.
Matyi az az ember, aki mindig tud pozitív lenni és kihúz a legmélyebb gödörből is és ennek ellenére nagyon nehéz kihoznom sodrából.

-Szívességet szeretnék kérni tőled - birizgálom a kanapémon ülve melegítő felsőm szélét.

-Halljam, mi a neve - hallom a vonal túlsó végéről sóhaját, hiszen már tudja, miről van szó.

-Honnan tudtad, hogy ilyen ügyben akarok beszélni? - adok hangot meglepettségemnek.

-Kölyök - kezd nevetésbe - Túl régóta ismerlek! Szóval mi kell?

-Egy telefonszám - válaszolom határozottan kertelés nélkül.

-Mikorra kell?

-Mondjuk úgy most - adom a választ nevetve - Este randizok vele.

-Domi - úgy ejti ki most nevemet, hogy tudom, sok jóra nem számíthatok - Ezért is akartalak hívni.

-Gond van? - kérdezem kíváncsian.

-Salzburgba kellene menned. Este 6-ra vár az orvos csoport téged a kezelésidet illetően.

-Ugye most csak szivatsz? - nevetem el magamat kínosan, hiszen most mondtam neki, hogy este randim van ráadásul nem akárkivel.

-Sajnálom, de ma nem mész a randidra.

-Matyi - kezdek bele a könyörgésbe, bár érzem, hogy hiábavaló minden erőfeszítés - Kérlek, intézd el, hogy csak holnap kelljen mennem. Ez nagyon fontos most tényleg! - sosem voltam még ennyire kétségbeesett ilyen miatt szerintem.

-Domi nem lehet! Értsd meg. Szedd össze a dolgaid és már indulj is, hogy odaérj.

-Francba! - csapok egyet combomra kezemmel, amit meg is bánok, hiszen fáj.

-Mondd a lány nevét és elintézem neked - hallom Matyi segítségnyújtásra kész hangját. Sovány vigasz.

-Diósi Fanni - sóhajtok szomorúan.
Ennyit arról, hogy láthatom ma. Mitöbb elég kellemetlen lemondani egy randit főleg úgy, hogy én hívtam el és ráadásul nem is én mondom le, hanem menedzserem, mert nekem jelenleg nincs ennyi időm. Ő az egyetemen van még és nem fogja nézni, ha instán írnék neki. De Matyi legalább fel tudja hívni és elmagyarázza neki és utána csak remélni tudom, hogy még hajlandó lesz velem szóba állni.