𝑬́𝒈𝒆𝒕𝒐̋ 𝒔𝒛𝒆𝒎𝒑𝒂́𝒓 ~ 𝑺𝒛𝒐𝒃𝒐𝒔𝒛𝒍𝒂𝒊 𝑫𝒐𝒎𝒊𝒏𝒊𝒌

T I Z E D I K

F A N N I

Nem akartam apa előtt felvenni a telefont, ezért felugrottam a helyemről és elnézést kérve távoztam az asztaltól. A nappali teraszára mentem, hogy friss levegőt szívhassak, mivel hirtelen olyan meleg lett odabent. Másrészről pedig itt nyugodtan fogadhattam Dominik hívását, senki nem hallotta.

-Te aztán tudsz időzíteni - szólok bele nevetve, hiszen nagyon eltalálta az időpontot.

-Rosszkor hívlak? - hallom imádni való hangját a vonal túl végéről.

-Családi vacsora - kuncogok.

-Visszahívhatlak később, ha gondolod - veti fel az ötletet, de csak megrázomm fejemet, amit ő ugyan nem lát.

-A teraszon vagyok. Mondhatod nyugodtan - támaszkodok a jéghideg korlátnak, ami nem túl szerencsés ötlet.

-Holnap csak este megyek Salzburgba, mi lenne, ha találkoznánk? - kérdése olyan hirtelen ér, hogy majdnem válaszolni is elfelejtek.

-Nem hinném, hogy ez jó ötlet, apám egész hétvégén itthon van - húzom számat.

-Nem gáz, legyél a családoddal - válaszol kedvesen, hiszen ő is tudta, spontán ötlete nem igazán kivitelezhető - Csak nem lesz fura, hogy nem velem alszol? - kérdezi szokásos pimasz hangvétellel.

-Az csak egyszer történt meg Dominik - nevetek halkan, mivel magam előtt látom arcát, ami biztosan most is pimasz mosolyt villant.

-Senki nem mondta, hogy nem ismétlődhet meg - védekezik nevetve.

-Te hazaértél? - váltok témát, hiszen azóta is zavarban vagyok, ha az együtt alvásra gondolok.

-Persze, a hugom már le is ültetett a szobájában teázni - vázolja fel a helyzetet, én pedig elmosolyodok, ahogy elképzelem a magas fiút egy kis széken ülve teázni kishugával.

-Akkor nem is zavarok, teázzatok csak - kuncogok.

-Este beszélünk - köszön el, majd helyettem bontja a vonalat.

Kezemben szorongatva telefonomat lépek be a meleg lakásba és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy leplezzem mosolygásomat, ami Dominik telefonhívásából fakad.

Apa és Szilvia még az asztalnál ültek, így ki kellett valami hihető sztorit találnom, ki hívott. Bármennyire is gondolkoztam ezen, az a fél perc nem volt erre elég. Apám túl okos és átlát mindenkin, ahogy a saját lányán is, ezért inkább sose hazudtam neki, mert nem tudtam. Most se kellett volna, de bíztam magamban és jó színészi tehetségemben.

-Valami gond van? - nézett rám apa, miután szó nélkül ültem vissza székemre. Lopva Szilviára pillantottam, aki elég tanácstalanul nézett rám.

-Nincsen - válaszolok zavartan és érzem, ahogy lever a víz, de próbálom leplezni - Csak egy munkatársam volt - legyintek, mintha nem is lenne ez olyan nagy ügy. Ezzel lezártnak tekintettem a témát.

-És, mit akart? - apám viszont nem, inkább tovább kérdezősködött és itt kezdtem megijedni, miszerint egy hajszál választ el a lebukástól.
Most még Szilvia sem tud falazni nekem, mert nem avattam be semmibe, mit mondjon apámnak, bár még én magam sem tudtam. Nem volt semmi konkrét tervem a fejemben, azt gondoltam, nem ásunk mélyebbre a témában. Ha apám a zavar legkisebb jelét meglátja rajtam, elkap.
A saját gödrömet ástam.

-Csak - kerestem a szavakat állva tekintetét - Elhívott jövő hétre egy buliba. Csajos estét szerveznek és engem sem szeretnének kihagyni - áldom az eget, amiért időben eszembe jutott a jövő heti buli, amire több szaktársam hívott, de még nem adtam konkrét választ nekik.
Ezek után viszont muszáj lesz mennem, ha nem akarom, hogy apa kételkedjen bennem.