A középiskola egy új kezdet, mondják. A hely ahol a személyiséged és a jövőd döntő irányba alakul. Az egyesek számára pokolnak tűnő általános iskolát a középsuli, mint megváltás követi. Másoknak ez pedig a fordítottja.
Számodra egy ígéretes új kezdet volt. Új iskola, új emberek, új szokások. Szeretted az általánost egy darabig, de a sok utálat amit kaptál, valamint a versenyszellem ellened ,ami a lányokban volt már tényleg kikészített. Egy átlagos lány vagy, de az európai félvérséged sok lányban okozott komplexust, ezért mindig eléd igyekeztek kerülni, ami a nyolcadik évre már tényleg sok lett.
Ezért is nagyon jó ez a hely. Már a legelső megjelenésednél imádtad. Új, sokkal jobb barátaid lettek, új de másfajta tanáraid, és persze a gimi harmadik évére már túl voltál pár kapcsolaton. A negyedik éved jól indul. Van egy jó osztályközösséged, érettségire készülsz, vannak megbízható barátaid, és boldog vagy. Minden jó.
Volt idáig.
Amikor szeptember második hétfőjén az iskolába érkezel az igazgató urat látod meg az aulában egy szemig maszkos, kicsivel alacsonyabb alak társaságában. A férfi feléd int, hogy csatlakozz. Nem újdonság ez, hisz a diáktanács elnöke vagy, így sokat beszélgetsz a dirivel. Közelebb sétálva fura érzés fog el az emberrel kapcsolatban, akinek a szemein kívül semmiét se látod arcán.
-T/N! Szia! Éppen rólad beszéltem a fiatalúrnak. Még új nálunk, és arra gondoltam, hogy körbevezethetnéd az iskolában, mivel belép a diákönkormányzatba is-mosolyog rád a férfi csík szemekkel.
-Jónapot Mr. Lee-hajolsz meg neki, majd biccentesz a feltehetőleg srác felé, aki ugyan így tesz. - Persze uram , délután ráérek...-mosolyogsz a felnőttre.
-Most kéne, hogy odataláljon az órájára. Ugye nincs első órád kedves? -tesz egy egyértelmű utalást arra, hogy tudja, hogy csak kávézni jöttél be és ügyet intézni, mert tényleg nincs elsőd.
-Ohh igen, ez igaz. Rendben, máris viszem - mosolyogsz egyet erőltetetten.
-Nagyon jó, köszönöm T/N-veregeti meg a vállad- Akkor még találkozunk Mr. Kim-biccent a maszkos felé, aki viszonozza a gesztust, majd az intézményvezető elsétál, otthagyva titeket az üres aulában.
Odafordulva a sráchoz nézel rá.
-Szia, T/N vagyok-nyújtod a kezedet.
Ő csak felvonja az egyik szemöldökét, közben jobb lábával ütögeti a földet. Fél perc csendesen telik, te pedig csak furán nézel rá.
-Tudom ki vagy. -mondja zsebre csapott kezekkel.
-Remek, viszont én a neved nem hallottam-indul fel a vérnyomásod hirtelen.
-Nem ismersz meg? -veszi le a maszkot, majd cinikusan néz rád.
Ahogy leveszi, látod. Kim Doyoung. Életed megrontója. Mindig is utált téged, de sosem tudtad, hogy miért. Csúfolt, a hajadat húzta, beszólogatott. Nem is csoda hogy te is megutáltad, csak te nem alaptalanul.
Arcod egy pillanat alatt válik komollyá, szemeid elsötétednek.
-De nagyra van magával valaki. Tudja mit úrfika? Nézze meg magának az iskolát, és találjon a teremhez úgy ,ahogy akar. Én úgyis csak egy 'buta európai fruska vagyok, aki csak azért tart itt, mert a szülei neves emberek' -rajzolsz idézőjeleket a levegőben, az ő szavait idézve tavalyról. Ő közben kritikusan végignéz rajtad többször, majd elnézve ciccen fel. Te egy irónikus mosolyt villantasz, majd elindulsz a DÖK irodája felé hátat fordítva neki, közben bemutatsz hátrafelé. Oh igen, ez nagyon is jól esett. Nagyon utálod őt. Pont ő mondott neked ilyet, mikor a szülei orvosok, akárcsak apukád. Mellesleg jóban is vannak. A szülei nélkül senki se lenne sehol, hisz mindent ők fizetnek egy jó darabig.
Bosszankodva állsz neki a feladataidnak, majd egy kicsivel később megérkezik az egyik elnöktársad, aki az egyik legjobb barátod is egyben.
-Halihali mi a stájz? -vigyorog Jeongwoo, miközben levágja a táskáját, majd elfekszik a bőr kanapén. Egy frusztrált sóhajt hallatsz.
-Ez nem az én napom-bámulod a laptop képernyőjét az asztalnál, kerülve hogy ránézz.
-Mi történt? -néz rád elkomolyodva.
Egy darabig mozdulatlanul ülsz, majd ráhelyezed a tekinteted.
-Ma a diri egy olyan problémát akart rámbízni, ami nem nekem való - küldesz felé egy ironikus mosolyt. Woo elkezd szemmel láthatóan agyalni.
-Probléma,ami nem neked való? Mhmm. Olyan nincs, akkor nem te lennél az elnök. -mereng rád nézve. -Mi ez a probléma? -ráncolja szemöldökét.
-Ki-javítod ki már a képernyőt nézve unottan, ahogy kattintgatsz.
A fiatalabbnak tágra nyílnak a szemei.
-Ki az? - ül fel, hogy jobban láthasson, mintha attól hamarabb megtudná.
-Kim Doyoung-ciccensz fel egy féloldalas undormosollyal az arcodon. Jeongwoo szájtátva ül ott.
-Miiiii??? AZ A KIM DOYOUNG? Aki úgy pattogott neked, mintha saját magát sértegetné, nem téged? -neveti a végét, mert elég nevetségesnek találja a srác viselkedését. Te csak bólogatsz miközben összeszeded a cuccaidat, hogy faktra mehess.
-Ezt nem hiszem el- neveti a sors csúnya fintorát. -Egyáltalán mit keres itt? - sétál oda hozzád a saját táskáját felkapva. Te vállat rántva állsz fel.
-Attól tartok mostantól ide fog járni vagy nemtudom-masszírozod a homlokodat két ujjal-Lee papa azt kérte hogy vezessem körbe. A legelejétől lenéző volt, és rendesen megsértődött, mert nem ismertem fel azt az undok fejét.
-És te körbevezetted? -pislog rád.
-Dehogy. Mondtam neki, hogy nézze meg akkor magának, ha már én nem felelek meg -rántasz vállat, majd elindulsz. Woo felnevet, mert tudja, hogy ez az iskola elég nagy, és eltévedni a legkönnyebb itt.
Mindketten elmentek órára, délutánra pedig egy közös kávézást beszéltek meg. A terembe érve látod, hogy sajnos a jómadár ott ül a bioszfaktos teremben, majd mikor meglát ugyanazzal a cinikus nézéssel mér végig. A napod ezt a dupla órát leszámítva gyorsan telik. Mikor délután Woo-val kávéztok rendesen kibeszélitek a napot.
Az elkövetkezendő napokban látod Doyoungot a suliban, de nem foglalkozol vele. Időközben észreveszed,hogy rendesen beépült a sportolók társaságába,akik mutogatják neki a dolgokat.
Pénteken a bioszteremben portalanítod a tanítási eszközöket Mrs.Park felkérésére,mikor fiúk hangos beszédét hallod magad mögött,majd látod,hogy Doyoungot cipelik be ellentmondást nem tűrően.
-És akkor ezt most megbaszélitek,mert addig nem jöttök ki-vigyorog Haruto,majd kisétál Junghwannal. Doyoung utánuk kiabál nem túl szép szavakat,de a fiúk csak nevetve zárják rátok az ajtót. Te leszállva a székről mész az ajtóhoz,majd dörömbölni kezdesz.
-Engedjetek ki! Nagyon elintézem a szátokat ha nem engedtek ki MOST AZONNAL!-kiabálod a vihogó fiúknak a falap másik oldalán.
-Jó szórakozást!-nevetve távoznak,míg te ingerülten vered az ajtót.
-Fhu de meghaltok ha egyszer kijutok innen -fújtatsz kiutat keresve. Doyoung sóhajtva masszírozza homlokát ujjaival.
Nem tudsz megnyugodni. Egy légtérben?Bezárva?Ezzel a kis piperkőccel? Lehet ennél rosszabb egy péntek? Nem éppen. Jeongwoo elment,mert ének órája van. A tanár sehol. A telefonod a szekrényedben. Remek. Semmi kiút.
Egyre idegesebben járkálsz fel-alá.
-Megnyugodnál már végre?-néz rád Doyoung ingerülten.
-Nem. Rohadtul nem akarok megnyugodni. Rohadtul nem akarok itt lenni veled,összezárva. Mondd meg a nyomorék haverjaidnak,hogy engedjenek ki,mert kitekerem a nyakukat-nézel rá villámokat szóró szemekkel.
-Megtenném,csakhogy elvették a telefonomat -néz rád egyre frusztráltabban.
-Remek. Milyen sportoló vagy te? Csak így elveszi két hajszálka alsóbbéves a telefonodat? Az eszem megáll.-teszed csípőre a kezeidet.
-Már megbocsáss,de a te telefonod hol is van? -vonja fel a szemöldökét.
-A szekrényemben - állsz fel vissza a székre, hogy felpakolhasd a letörölgetett madarakat.
-Akkor miért engem szidsz? -sétál közelebb, széttárva karjait drámaian.
-Bocsásson meg Őnagysága hogy megmerem sérteni, azt hittem kettőnk közt Ön a férfi, de ezek szerint egyikünk se-lépsz le az ülő alkalmatosságról, miközben cinikus arccal magyarázol neki.
-Fejezd be - mozgatja meg állkapcsát frusztráltan.
- Úrfi, egy pillanatra se akarnám megsérteni kegyed hatalmas egóját- majmolod felnézve rá. A srác egy hirtelen mozdulattal fordul feléd majd a táblához tolva ken fel rá, kartávolságnyira tőled.
-Idefigyelj hercegnő. Rohadtul nincs kedvem itt lenni. A hisztidet meg a sértegetésedet végképp nem akarom hallani - néz le rád fekete szemekkel.
-Bocsika, de itt nem az van amit te akarsz - magyarázol felgyorsult szívveréssel.
-Fogd be - néz rád komolyan és mérgesen.
- Ja, make me -nézel oldalra. A vörös hajú a csuklóidat a táblára szorítva tapad az ajkaidra erőszakosan. Megilletődni sincs időd, a tested rögtön reagál. Szenvedélyesen csókol, te ugyan így viszonzod. Elengedve fog a combjaid alá, majd a felületre kenve dugja át a nyelvét a szádba. Percekig nyelvesen csókolóztok, simogatjátok egymást, mire levegőhiány miatt elválik az ajkaidtól. Azokat nézve liheg és erősen fog.
-Jesszusom... Azt nem gondoltam, hogy ennyire fog tetszeni - nyalja meg alsó ajkát, te pedig lihegve kapaszkodsz a vállába.
-Utállak -morgod száját bámulva.
-Tudom-hadarja, majd újra ajkaidra tapad. A csók még forróbb, mint az első. Pár perc után elválva tesz fel a tanári asztal tetejére lábaid között állva.
-Miért utálsz ennyire? -pihegi a szemeidbe nézve.
-Még kérded? -nézel fel rá és alig hiszel a fülednek. - Tönkre tetted a sulis éveimet. Leromboltad az önbizalmam. Miattad szöktem el otthonról, hogy ne függjek a szüleimtől. Még kérded miért? -tolod ki a lábaid közül, amiket rögtön össze is zársz. A fiú megdöbbent arccal hallgatja, majd óvatosan arcodra simít.
-Ennyire megbántottalak királylány? -kérdi lágy hangon. Arcodon könnyek kezdenek legördülni, miközben bólintasz.
-Tönkretettél Doyoung-suttogod, és már nem is látsz. A fiú ijedten nyitja szét a lábaidat, majd közéjük állva ölel meg szorosan.
-Annyira sajnálom T/N. Csak azért bántottalak annyit, mert féltékeny voltam. Neked minden annyira jól ment, velem pedig nem is foglalkoztál. Csak azért mondtam azokat, hogy én járjak a fejedben... Annyira sajnálom -simogat egyre szorosabban paszírozva magához.
-Jól megcsináltad-sírod a nyakába. Erre vártál. Évek óta. Erre, hogy megtudd, mit ártottál neki, hogy ennyire utáljon. Mostmár tudod.
-Szerelmes vagyok beléd T/N- fogja kezei közé arcodat, hogy ránézz, majd reakciódra vár. Sokkosan nézel fel rá.
-Jóvá fogok tenni mindent, ígérem. A hercegnőmmé teszlek. A legszebb, a legokosabb, a legjobb, a legfontosabb vagy nekem a Földön. Kérlek hagyd, hogy bizonyítsak. Kérlek legyél a barátnőm. -simogat ujjaival kétségbeesetten.
Mit mondhatnál? Utálod. Mérges vagy. Szomorú vagy. Miért csak most? Miért így? Annyi meg annyi kérdés.
Lehunyva szemeidet vársz. Doyoung egy kedves, puha csókot lehel az ajkaidra, amelyet viszonzol. Elválva bújsz a mellkasába.
-Még mindig utállak -motyogod a lábaidat is ráfonva.
-Még jó, hogy az utálatot és a szerelmet csak egy hajszál választja el. -mosolyog simogatva a hátadat.
Ezek után rengeteget beszélgettek, és délután már a fiúk a teremből egy párként engednek ki titeket, habár jókora verés vár még rájuk, amit persze cseppet sem bánnak.
