Dedicated to s4mdasu 💗💗
Kedves feleségemnek küldöm speciálba! Luv u <33
Szereted a sulidat. Persze nem a tanulás részét, habár sok hasznos és érdekes információt szerzel a falakon belül. Az igazi ok, amiért szereted az az emberek. Imádod az osztályodat, az évfolyamot, a tanári kar nagy részét. Miattuk érdemes bejárni és naponta keményen dolgozni.
Természetesen mint mindennek, ennek is két oldala van.
Ezen személyek között is lapul nem is egy-két olyan, akit nagyon nem szeretsz. Az ügyeletes ribancok, a fizikatanár, vagy a bolond felsőbbévesek némelyike.
Egy embert utálsz tiszta szívedből, az pedig Bae Jinyoung.
Egy utolsó felfuvalkodott hólyag, aki magába szerelmesedve uralja a sulit. Menő felsőbbéves haverjai vannak, döglenek utána a lányok minden évfolyamból, valamint minden tanár kegyeibe beférkőzi magát megnyerő dumájával és helyes arcával.
Nem fél beszólni másoknak, és sokszor piszkál is néhány szerencsétlen áldozatot.
Talán ezért haragszol rá a legjobban.
Mindig is utáltad ha valaki felsőbbrendűnek érzi magát másokhoz képest, és bántja a gyengébbeket. Ez a saját magával való problémájából fakad, ami csak mérgesebbé tesz Téged, hiszen egy valaki fájdalma miatt nem kéne másoknak is szenvednie.
Azt is utálod, hogy mennyire nagyra van magával. Pont ezért Te sosem fogod vissza a szádat, így hát mindig összeszólalkoztok egy-egy helytelen mondata vagy cselekedete után.
Ami pedig mégjobban felidegesít, hogy csak Te mondod meg ezt neki, ráadásul az arcába. Utálod, hogy senki sem áll ki magáért és papucsként behódol a srácnak.
Mindig ez történik, ahogy most is.
-Na mi lesz Pápaszemes? -támaszkodik egy alsóbbéves asztalára, ahogy ott ebédel szerencsétlen-Megmondod miért jöttél nekem? -kérdi felvont szemöldökkel.
A fiú nem válaszol, csak halálra rémülten nézi az ételt maga előtt a tálcán.
-Szeretnéd, hogy a fejedre borítsam? -emeli fel az egyik kistálkát.
Időben érkezve a helyszínre fogsz csuklójára.
-Ne merj hozzáérni egy ujjal se. Hagyd békén -nézel fel rá.
-Nocsak nocsak -nevet fel-Te már megint itt vagy? -néz Rád kissé feszengve.
-Igen itt vagyok, Neked pedig rohadtul nem kéne -teszed le kezéből a tálat-Nem mondom mégegyszer. Távozz innen, és hagyd békén a srácot-mondod kifejezéstelen arccal.
-Ne szólj ebbe bele Nagyokos-szűri fogai között -Semmi közöd ehhez -néz a továbbra is lefelé bámuló fiúra.
-Hogy ne lenne? -lököd meg egy kicsit, amitől tesz pár lépést hátra -Nagyon sokat képzelsz magadról Hólyag. Ez egy iskola, nem egy gettónegyed. Csak ebédelni jött szegény gyerek, de Neked mindenképpen belé kell kötni. Ismerlek már nagyon jól. Keresed a bajt, és mindenkibe belekötsz, csak hogy saját magadat erősnek és menőnek láttasd. De valójában egy értéktelen, gyenge, semmirekellő vagy, akibe egy darab pozitív tulajdonság sem szorult-mondod végig a szemeibe nézve, ő pedig kicsit meghőkölve hallgat-És tudod kurvára unom már, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezt megmondja Neked és felvállalja. Képzeld, nem én vagyok az egyetlen, aki így érez. Ez a terem tele van ilyen elnyomott emberekkel, akiknek elege van belőled-mutatsz körbe a rákvörös fejű fiatalokon-Bae Jinyoung, egy elviselhetetlen kis szemétláda vagy. Nézzél magadba és utána ugassál bárkinek is-nézel rá gyilkos szemekkel, majd megsimítva Donghun, a szemüveges srác fejét, aki mellesleg az öcséd egyik osztálytársa, el is hagyod az ebédlőt az idegtől remegő kezekkel.
Az incidens után az udvarra ülsz ki egy frissen vett bubbletea társaságában, várva a délutáni óráid kezdetét. Olvasgatsz, mikor léptek hangjára leszel figyelmes, majd felnézve pillantod meg öcsédet Jongseobot, mellette legjobb barátját Soul-t, másik oldalt pedig Donghunt.
-Noona-szólít meg öcséd mosolyogva-Ott voltam az ebédlőben és nagyon menő voltál-vigyorog odanyújtva öklét.
Ökölpacsit adva mosolygod el magadat.
-Úgy véled Öcskös? -kérded odaadva neki a teát, hogy igyon bele. Boldogan elfogadva kortyol a nedűbe nagy bólogatások közepette.
-Mi szél hozott erre titeket kicsikék? -mosolyogsz lepacsizva második "testvéreddel",aki már annyi ideje Jongseob legjobb barátja, hogy láttad felnőni és már családtag.
-Szeretném megköszönni amit tettél értem -szólal meg Donghun félénken.
-Ugyan. Valakinek muszáj. Ez már nem állapot, hogy így beszél és viselkedik. Világi nyomorék-kortyolsz bele teádba, amint visszakerül kezedbe.
-Azért tényleg köszönöm. Hoztam Neked palacsintát-veszi elő a táskájából a mosolygó mintás ételt.
-Nagyon cuki vagy köszönöm-veszed át meghajolva-De ne gondold, hogy ezért most örök hálával tartozol. Csak nyugi, semmiség-mosolyogsz az alacsony fiúra.
-Rendben-mosolyog Rád vissza.
-Na fiúk mennem kell órára. Otthon tali, márakivel-neveted elköszönve tőlük, majd otthagyva őket sietsz órára.
