IF I GO BACK TO YOU [SZÜNETEL]

Harmincnegyedik rész

- Mark, tényleg itt fogunk randevúzni? - visongtam, mint valami fruska, miközben elindultunk az Eiffel torony irányába. 

- Igen. Fent a tetején. Mint a filmekben. - karolta át a derekamat mosolyogva. 

- De mégis hogyan tudtad elintézni ezt? - mutattam fel a csodálatos építményre tátott szájjal. 

- Sosem szerettem kihasználni, hogy híres vagyok. Nem ezért csinálom amit csinálok, nem ezért élek meg a zenéből. Hanem azért, mert ez a világom és örülök, hogy másoknak adhatok belőle egy darabot. - magyarázta. Igen, ebben mindig is teljesen egyet értettünk. Amikor még nem volt tétje a dolognak és csak az iskolában zenéltünk, majd felléptünk a városi karneválokon és fesztiválokon sem a hírnévért csináltuk vagy azért, hogy a későbbiekben másokat kihasználva élhessünk a lehetőségekkel. Egyszerűen ez a mi hivatásunk, a mi életünk, a cél a mindennapjainkban. Ezt pedig szeretjük és meg is akarjuk osztani. Nem nagyzásból vagy nagyravágyásból. Csupán, ha másoknak örömet tudunk szerezni a mi örömünkkel, úgy érezzük, valami jót cselekedtünk, hogy van miért csinálnunk ezt a szakmát. - De most az egyszer bevetettem a hírnevemet. A sorozatban való szereplésemnek hála, gond nélkül ment, a mai randevúnk elintézése. - mondta, miközben elindultunk fel, az Eiffel torony tetejére. 

- Komolyan nem hiszem el, hogy ezt összehoztad! - visítottam megállás nélkül, mire Mark csak öblösen felnevetett. 

- Tudom mennyit jelent neked egész Franciaország. Jenna-t jelenti. - nézett mélyen a szemembe, mire hirtelen a mellkasomban megszorult a levegő. 

- Minden vágya volt eljönni ide. Sétálni Párizs utcáin, feljönni az Eiffel toronyra fényképeket csinálni, megismerni a francia embereket... Henry-vel tervezgették az utat ide. Megígérte a nővéremnek, hogy elhozza ide és egy egész nyarat itt töltenek, ha Henry-nek sikeres lesz az érettségije. Henry viszont már kénytelen volt egyedül eljönni ide. A nővérem nélkül. - mondtam rekedt hangon, miközben elindultunk fel a hosszú lépcsőn. 

Eszünkben sem volt lifttel felmenni a tetejére. Párizs este csodálatosan néz ki, ki van világítva az egész város. Egyszerűen olyan volt az egész, mint egy mesebeli világ. Kislányként mindenki ilyenről álmodik. Egy csodálatos helyszín elragadó látnivalóval, az oldalán pedig ott sétál álmai hercege. Annyi mindenen mentünk keresztül Markkal, hogy álomban sem gondoltam volna, hogy mi is örök boldogságot lelhetünk majd egymás mellett. Olyan sokáig alig hallottunk egymásról valamit, csupán a hírekből. Akkor, amikor mind a ketten a karriert választottuk úgy voltam vele, hogy soha többé nem fogom látni őt, a szerelmünk pedig majd szépen halványodni fog az évekkel. Nem hittem abban a mondásban, hogy vannak akiket  végzet egymásnak rendeltetett. Kislányként a nővérem és Henry szerelme pontosan ilyennek tűnt, mégis tragédia lett a vége. Én pedig hamar megtanultam, hogy fel kell nőnöm az élethez. 14 évesen drogfüggő voltam, egyszer pedig annyira túladagoltam magam, hogy a kórházban kötöttem ki. Az életem akkor lepergett előttem és tudtam, hogy ki kell tartanom, mert majd lesz egyszer jobb is, majd kapok valamit cserébe az élettől, amiért a fájdalom ellenére kitartottam. Ez pedig be is igazolódott. Kaptam egy új családot és egy olyan elsöprő szerelmet, amiben aligha hittem korábban. Meg kellett küzdjek ezért a családért, ezért a szerelemért, de tudtam, hogy a sorsom pontosan ez. Megküzdeni értük, mert számomra ők jelentették a világot. Nélkülük még mindig egy elveszett lány lennék, aki azzal van elfoglalva, hogy milyen színezőt kenjen a hajára és, hogy miként tudná jobban gyűlölni az apját. 

- Hé, Mia! - simított végig az arcomon Mark, ezzel kizökkentve a gondolataimból. - Baj van? - kérdezte az arcomat fürkészve. Bennem pedig ekkor tudatosult, hogy könnyeztem. 

- Igen! Tényleg nincs semmi baj, ne aggódj. - nyugtattam meg azonnal. - Csak eszembe jutott, hogy miken kellett keresztül menjek nekem, a csapatnak, nekünk kettőnknek, ahhoz, hogy most itt legyünk. És egy kicsit meghatódtam. - vallottam be. 

- Valóban nagyon sok minden történt velünk. - értett egyet a szerelmem. - És sajnos ezek nem mindig voltak jó történések. De én úgy gondolom, hogy minden rossznak megvolt a maga szerepe. Hiszen a rosszak nélkül nem lettünk volna azok, akik most lettünk. Márpedig csakis ez a lényeg. A múlt fájdalmas Mia. De nem gondolhatunk rá örökké fenyegetésként. Egyszer muszáj beletörődnünk. Ennek pedig elérkezett az ideje, szerelmem. Sajnos változtatni nem tudunk már a dolgokon, még akkor is, ha szívünk szerint sok mindenen akarnánk. Azzal kell törődnünk, hogy most már itt vagyunk egymásnak, sikeresek vagyunk, az a hivatásunk amire születtünk és a barátaink, a családunk mellettünk van. 

- Teljesen egyet értek veled. - hajoltam hozzá, mire ő elkapta a derekamat és szenvedélyesen megcsókolt, majd folytattuk az utunkat az Eiffel torony tetejére, ahol egy csodaszépen megterített asztal várt minket, két tányér volt elhelyezve, gyertyákkal és vörösbor csillant meg a poharakban. - Mark, ez csodálatos! - lelkendeztem csillogó szemekkel. Leültünk a székekbe, majd mikor az asztalra néztem, kiszakadt belőlem a nevetés. - Spagettit fogunk enni! 

- Gondoltam ez nálunk evidens. - kacsintott rám édesen. 

- Abszolút! - emeltem fel a poharamat, amiben az italom volt, majd Mark is így tett, koccintottunk. Hozzá is láttunk a vacsora elfogyasztásának, hiszen mind a ketten éhesek voltunk. Közben nagyon sokat beszélgettünk régi és új dolgokról. Hiába voltunk sok időt külön egymástól, ez szinte meg sem látszott rajtunk. Mintha tudat alatt, mindig is ott lettünk volna egymásnak, sosem engedtük el egymás kezét örökre. Miután megettük az ételt és megittuk a bort, Mark elővette a telefonját és az asztalra rakta. Érdeklődve figyeltem mire készül. 

- Írtam egy dalt. Neked. - mondta ki köntörfalazás nélkül. 

- Mark... - néztem rá elpirulva. - Hallhatom? 

- Persze. - mosolygott rám. - A címe egész valóm - felelte, majd elindította a telefonján a lejátszási listáját, amire a dalai vannak feltöltve és énekelni kezdett. - Mihez is kezdenék a pimasz kis szád nélkül?

Magadhoz vonzol, és eltaszítasz
Elcsavartad a fejemet, nem viccelek,
Nem tudlak lefogni
Mi járhat abban a csodálatos elmében?
A varázslatos, titokzatos utadon vagyok
És úgy szédülök, nem tudom mi ütött belém,
De majd jól leszek

A fejem víz alatt van
De mégis jól lélegzem
Őrült vagy és nekem elment az eszem

Mert mindenemmel
Szeretem mindened
Szeretem a domborulataid és az összes vonásod
Az összes tökéletes hiányosságaid
Add nekem mindened
És neked adom mindenem
Te vagy nekem a vég és a kezdet
Akkor is nyerek, ha veszítek
Mert neked adom mindenem
És te nekem adod mindened, oh oh

Hányszor kell még elmondanom
Még ha sírsz is, akkor is gyönyörű vagy
A világ ledönt téged,
De én a közelben vagyok minden hangulatnál
Te vagy a bukásom, te vagy a múzsám
A legrosszabb elterelésem, a zeném
Nem tudom abbahagyni az éneklést,
Cseng a dallam a fejemben érted

A fejem víz alatt van
De mégis jól lélegzem
Őrült vagy és nekem elment az eszem

Mert mindenemmel
Szeretem mindened
Szeretem a domborulataid és az összes vonásod
Az összes tökéletes hiányosságaid
Add nekem mindened
És neked adom mindenem
Te vagy nekem a vég és a kezdet
Akkor is nyerek, ha veszítek
Mert neked adom mindenem
És te nekem adod mindened, oh oh

Add nekem mindened
A kártyák az asztalon vannak,
Mindketten szívet húztunk
Mindent kockára teszünk, annak ellenére, hogy nehéz

Mert mindenemmel
Szeretem mindened
Szeretem a domborulataid és az összes vonásod
Az összes tökéletes hiányosságaid
Add nekem mindened
És neked adom mindenem
Te vagy nekem a vég és a kezdet
Akkor is nyerek, ha veszítek
Mert neked adom mindenem
És te nekem adod mindened

Neked adom mindenem
És te nekem adod mindened, oh oh 

Már az eleje óta patakokban folytak a könnyeim, annyira meghatódtam. Tudtam/tudom, hogy Mark szeret engem. Ez a dal mégis a legszebb szerelmi vallomás, amit kaptam tőle. Amikor befejezte, azonnal felpattantam a székemből és az ölébe vetettem magam. 

- Annyira szeretlek, te lökött! - szipogtam a nyakába. 

- Én is nagyon szeretlek Dark. Mindennél jobban. - súgta a fülembe.